Little Mix Magyarország
The Search: Első élő adás

Tegnap este elstartolt a ‘The Search’ műsor első élő adása, ami nem igazán úgy alakult, ahogy azt előre tervezték. Értem itt ez alatt, hogy Jade nem tudott részt venni rajta, ugyanis karanténban van. Valószínűleg érintkezhetett egy koronavírus fertőzöttel, mert a jövő heti adásnál nem jelezték, hogy kihagyná, így biztos nem fertőzött (reméljük). A lányok mindez ellenére nélküle is megoldottak mindent. A műsort a ‘Sweet Melody’ fellépéssel kezdték, most adták először elő élőben, Jade részeit Perrie és Leigh-Anne énekelték. Hihetetlen produkciót nyújtottak, a lézeres megoldás pedig nagyon kreatív ötlet volt. Fekete és fehér műbőr szetteket viseltek, ami hasonlít a 2017-es ‘One Love Manchester’ ruhájukra.

122326131_165323331908006_1597032448072238526_n.jpg 122420284_1291702697834287_7533185852771486819_n.jpg 122612419_147982677044411_1573457281196977313_n.jpg 
Ezután elfoglalták helyeiket a mentor székeknél, itt becsatlakozott online melléjük Jade is. A fellépésen ugyan nem, de az este további részén így velük volt. Együtt pontozták a csapatokat, akik az este folyamán szintén fantasztikus produkciókkal lepték meg a nézőket. Sajnos – ahogy az a hasonló műsorokban lenni szokott -, egyikőjüktől búcsút kellett venni. Nem akarok spoilerezni, mert vannak, akik még nem látták. Lent megnézhetitek a fellépéseket és az eredményhirdetést. Jövő héten pedig folytatódik a The Search!

‘The Search’ – online epizódok & letöltési linkek

Ez egy rögzített bejegyzés, friss hírekért tekerj lejjebb!

Ígértem nektek, hogy elhozom a ‘The Search‘ epizódjait online, illetve letöltési linkeket is említettem. Szandi*-nak hála, az eddig megjelent részek fel is kerültek. A letöltés nem egyszerű, először is szükségetek lesz az uTorrent alkalmazásra. Ha megvan, akkor töltsétek le a torrent fájlt itt az epizódok végén található “letöltöm” résznél. Találtam angol feliratot a részekhez, elkezdtem fordítani őket, ha készen vagyok valamelyikkel, akkor azt is eléritek lent.

  1. 1.epizód – online megnézem // letöltöm // felirat
  2. 2.epizód – online megnézem // letöltöm // felirat
  3. 3.epizód – online megnézem // letöltöm // felirat
  4. 4.epizód – online megnézem // letöltöm // felirat
  5. 5.epizód – online megnézem // letöltöm // felirat
  6. 6.epizód – online megnézem // letöltöm // felirat
Little Mix: The Search – 1.epizód

Tegnap este elstartolt a ‘The Search‘ a BBC-n, és máris rekordot döntött: összesen 2 millióan voltak kíváncsiak az első adásra! A lányok nem bíztak semmit a véletlenre, rögtön a fiúbanda kategóriával kezdtek. A több, mint egy órás műsorban végig követhettük az első meghallgatásokat, ahol hamar kiderült, hogy valóban szigorú volt Perrie. Eleinte még azt gondolhattuk volna, hogy mindenkit tovább engednek, de bizony ide sem könnyű bekerülni. A kritikusok pozitívnak értékelték a műsort, főleg kiemelték azt is, hogy valóban a tehetséget keresik. Az első körből továbbjutó fiúk két nappal később egy zárt próbán vettek részt a lányokkal, ahol újra kiestek páran. A végső 7 tag ekkor sem érezhette magát biztonságban, mert várt még rájuk egy próbatétel. Kaptak egy hetet, hogy összeszedjék magukat, és egy kisebb közönség előtt előadjanak egy dalt együtt. Hatalmas show-t csináltak a fiúk, le a kalappal előttük! Azonban csak öt tagból állhat a végső banda, így a lányoknak két fiút ki kellett ejteniük. A végeredmény azonban kárpótol mindenért, hiszen a friss csapat versenybe szállhat a fődíjért. A BBC három videót töltött fel a Youtube csatornájára, ezek csak kisebb részletek. Sajnos az egész adást nem sikerült letöltenem még, de megtaláltam nektek egy fórumon, ahol megnézhetitek ti is (megnézem). Ma este folytatódik a The Search, ezúttal a vegyes csapat (mixed) fog összeállni.

Újabb hírek a ‘The Search’ műsorról

Már csak pár napot kell aludnunk, és érkezik a Little Mix tehetségkutató műsora, a ‘The Search’! Hónapok óta izgatottan várjuk mi, Mixerek is, és a lányok is. A forgatásokat év elején kezdték meg, ugyanis az eredeti célja a műsornak az volt, hogy a 2020-as nyári turnéjukra előzenekart találjanak. Sajnos a koronavírus elég rendesen közbeszólt, keresztbe húzta a terveiket. A koncerteket vissza kellett mondani, amit eléggé fájó szívvel tettek meg, ráadásul a ‘The Search’ premierjét is el kellett tolniuk. Így lett az eredeti áprilisi/májusi premier helyett szeptemberi, egészen pontosan 26-ára került át. A győztes banda végül a ‘The Confetti’ turnén kísérheti majd el a lányokat, ami jövő tavasszal fog elstartolni.

A műsorról így röviden ennyit egyelőre, hamarosan úgy is többet fogunk tudni. Képek is érkeztek az infók mellé, amiken egyszerűen fantasztikusan festenek a lányok. A színfalak mögött is fotózták őket, illetve a meghallgatások során is sikerült pár őszinte pillanatot elcsípnie a fotósnak.

EigVvGgWAAAa28n.jpg image5~1.jpeg EigVvxCXYAA3gQj~0.jpg p08pz03t.jpg
Ezeken kívül egy újabb előzetest is kapott a műsoruk, amiben a fent látható szettjükben sétálnak végig, egészen a “mentor” székekig. Több apró részletet is mutatnak az ‘LM5’ turnéról és a videóklipjeikből összevágva, ezzel is fokozva a hangulatot.

‘The Search’ előzetes

Hosszas várakozás után megjelent az első előzetes a Little Mix ‘The Search‘ c. műsorához! A kisebb tehetségkutató lényege az lett volna, hogy a győztes csapat felléphetett volna a nyári turnéjukon, mint előzenekar. Sajnos a koronavírus miatt ezt törölni kellett. Viszont ami jó hír a nyertes csapatnak, hogy a soron következőn lesznek előzenekar majd, ami valószínűleg a 6. album turnéja lesz. Ezzel kapcsolatban semmiféle hír sincs egyelőre, viszont a műsorról annál is inkább! Ahogy a bejegyzést kezdtem, megjelent a BBC által az első előzetes hozzá, amiben beláthatunk egy kicsit a kulisszák mögé. Ezen kívül kaptunk egy újabb promóciós fotót is, ami mellé feltöltöttem a korábban előkerült képeket is.

image1~147.jpg image2~135.jpg image3~6.png 

A ‘The Search’ forgatásán

Mielőtt bármibe is belekezdenék, ismételten bocsánatot kérek, amiért az elmúlt időszakban alig írok nektek friss bejegyzést. Sajnos ritkán jutok géphez, vannak alkalmak, amikor hazaesek, és nincs egy szabad percem sem. Ráadásul nagyon hírek sincsenek a lányokról, az Instagram posztjaikat pedig totálisan feleslegesnek érzem kiírogatni. Viszont ha továbbra is így marad a helyzet, akkor csak ezekkel tudok szolgálni nektek.

A hétvégén (végre) kimozdultak otthonról, és nyilvános forgatást tartottak a ‘The Search‘ nevezetű műsorukhoz. Mindannyian részt vettek ezen, és kiposztoltak Instagramra egy képet is. Nagyon csinosak voltak, bár nekem Jade szettje abszolút nem tetszett, nem értem mi nála most ez a bő pulcsi imádat, mikor jó alakja van, miért rejtegeti? A forgatásról ezen kívül mást nem kaptunk, de az biztos, hogy nagyon jó lesz!

littlemix_89063550_859316477830149_1281846569442773971_n.jpg