Vice interjú Jesy-vel

A Little Mix énekesnője csaknem egy évtizede él a reflektorfényben, és ugyanennyi ideje küzd is a depressziójával és szorongásával, amit a róla szóló rosszindulatú kommentek váltottak ki. Még a szőr is felállt a kezén, amikor erről kellett beszélnie, és szomorúan mutogatta ezt a riporternek.

Minden alkalommal ez történik, amikor beszélni kezdek erről” – mondja mosolyogva. A Little Mix énekesnője még a BBC-s dokumentumfilmjének bemutatása előtt mesélt minderről, amit csütörtök este vetítettek le. Jesy ekkor a mellkasára mutatott. Nyilvánvalóan kissé ideges, és nem csak azért,mert ez az első interjúja 28 évesen, amikor nincsenek mellette a társai.

Jesy nemrégiben egy szállodában tartózkodott, ahol Amy Schumer filmjét nézte. “A címe “Túl szexi lány”, és egy olyan lányról szól, aki küzd a testével és a kinézetével” – mondja.  “Egy edzésen vesz részt, ahol egy gyönyörű modellt lát, és arra gondol, bárcsak ő is így nézne ki.” A film egyik pontján Schumer karaktere odamegy ehhez a modellhez, és elárulja neki,hogy nem tartja magát kívánatosnak vagy csinosnak. Annyit szeretne csak, hogy egyszer arra ébredjen, hogy nem utálja magát.

“Ez a pillanat annyira rám illett, évek óta így éreztem magam” – magyarázza Nelson egy ideges kuncogás mellett. “Az egész olyan volt, mint: Istenem, az öt évvel ezelőtti énem! Szoktam nézni a lányokat, amikor sminkelnek, és azt gondoltam: Mit meg nem adnék azért, hogy egyszer így ébredjek fel, hogy más lehessek.”

image1~0.jpeg P-C3kpKMf6E.jpg BT1sJMXE0Gw.jpg -BQf2nXrcq4.jpg
Read more »