LittleMix

littlemix.hu
21 2019.jan.

Jesy újra randizik

Úgy tűnik Jesy nem vesztegeti az idejét a pihenőjük alatt, ugyanis pár napja egy kebab shopban látták, hogy a Love Island-ből ismert Chris Hughes-szal csókolozott, más forrás szerint pedig ez volt az első randijuk.

Egy belső forrás szerint:

,,Nem bírták ki, hogy ne érjenek egymáshoz. Mindig meg-megálltak csókolózni, ölelkezni. Lehet korai még ezt mondani, de megvan köztük a szikra. Jesy élvezi az újdonsült egyedülálló státuszát, és jól érzi magát Chris-szel. Nemrégiben együtt koktélozgattak a ‘The Cauldron’-ban és nem tudták megállni, hogy ne posztoljanak képet az Instagram storyjukba. Lassan haladnak, de talán még komoly kapcsolat is lehet köztük.”

Egy másik bennfentes is nyilatkozott a MailOnline-nak:

,,Ez volt az első randija Chris-nek és Jesy-nek. Tényleg korai még megmondani, de megvan közöttük a kémia és még bármi lehetséges.”

Jesy és előző párja Harry James 2018. novemberében szakítottak, békében váltak el és azóta is barátok. A már említett fotókat pedig a lenti fotókon meg is nézhetitek.

   

08 2018.nov.

Jesy és Harry szakítottak?

A napokban a brit lapok arról kezdtek el cikkezni, hogy 16 hónapnyi együttlét után Jesy és Harry útjai különváltak. A pletyka elterjedésének alapjául az szolgált, hogy a Little Mix üdvöskéje az összes közös fotójukat eltávolította Instagram profiljáról, míg a fiúnál elérhetőek. Az a hír járja, hogy a sűrű napirendjükre hivatkozva döntöttek így, és a héten szakítottak.

A The Sun értesülései szerint békében váltak el, ezt bizonyítja az is, hogy bár nincsenek együtt, nem követték ki egymást Instagramon sem, amit előző kapcsolatainál Jesy azonnal megtett.

Jesy-t túlságosan is lefoglalja a Little Mix és az új albumuk, az LM5 promótálása, jelenleg inkább a munkájára koncentrál. – árulta el egy nevét elhallgató ismerős.

Egyelőre egyikük sem kommentálta a helyzetet, de az biztos, hogy mindenkit lesújtott ez a hír. Már csak azért is, mert úgy nézett ki, hogy a fiú “lázadó” stílusa ellenére is kitartóan mellette állt, boldogok voltak, és Harry a gyerekekkel is jól bánik, ami nem utolsó szempont Jesy-nél. Nemrégiben Görögországban is nyaraltak, ahol minden rendben volt még. Ezt egy névtelen forrás is megerősítette akkoriban.

Jesy nagyon boldognak látszott Harry-vel, folyton ölelték egymást, kacagtak, fotóztak folyamatosan, és különböző napszemüvegeket próbáltak. Nagyon hasonlítanak egymásra a zenei irányzatukat tekintve is – határozottan “Jesy-típusú”. A Little Mix szünete alatt minden időt egymással töltöttek, a szikra látszódott kettejük közt.