A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr 6, 2024
NME fotósorozat és interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  NME Magazin  /  Perrie     ♥33

Ha belépsz Perrie Edwards otthoni stúdiójába, egy habszivacsokkal kipárnázott énekkabint és egy puccos keverőpultot látsz. Aztán észreveszed a mögötte lévő Number One trófeákat és Brit Awards díjakat.

„Szerintem elég ijesztő itt dolgozni” – mondja Perrie nevetve. „Mintha azt gondolnám, hogy ‘Ó, Istenem, kapok még valaha díjat?'”

A Little Mix tagjaként – Leigh-Anne Pinnock, Jade Thirlwall és a 2020-ban kilépett Jesy Nelson mellett – Perrie több mint egy évtizedig élvezte a sziporkázó popslágereket, a teltházas arénakoncerteket és a mérföldkőnek számító pillanatokat. 2021-ben a Little Mix történelmet írt azzal, hogy az első lányzenekar lett, amely megnyerte a Legjobb Brit Csapat díjat a Brits-en.

PerrieEdwards_Photo1.jpg PerrieEdwards_Photo2.jpg
Az, hogy 41 évbe telt, mire egy kizárólag nőkből álló előadás megnyerte ezt a díjat, „tragikus” – mondja ma Perrie – „de nagyon örülök, hogy sikerült„. Azt is büszkén emeli ki, hogy 2011-ben a Little Mix volt az első csapat, amelyik megnyerte az X Factort (egy évvel korábban a One Directionnek be kellett érnie a harmadik hellyel). Most, közel két évvel azután, hogy a lánybanda, amely olyan tagadhatatlan bangerek mögött állt, mint a ‘Move’, a ‘Black Magic‘ és a ‘Sweet Melody‘, szünetre vonult, Perrie készen áll arra, hogy egyedül vágjon neki a világnak. Az Evanescence öregdiák David Hodges-szal és Ed Sheerannal közösen írt ‘Forget About Us‘ című debütáló kislemeze egy napsütötte táncdal, erőteljes énekhanggal. Ha megkérdezik, hogy milyen a hangulata, ő válaszol:

„Himnikus – autózás a kocsiban, lehúzott tetővel a szélben”.

Tovább olvasom »

ápr 5, 2024
Perrie megérkezik a BBC Radio-hoz
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥26

A szerdán készült paparazzi képekről már beszámoltam nektek az előző bejegyzésemben, de úgy tűnik, aznap még egyszer látták őt. Perrie épp megérkezett a BBC Radio 1 épületéhez, hogy promótálja a 12-én megjelenő ‘Forget About Us‘ dalát. Amint a stúdió elé ért, már mosolygott is a fotósoknak, majd besétált. Erre az alkalomra már másik szettet választottak neki, egy farmer kabátot és egy arany hosszú szoknyát. Ebben is látszódik, hogy visszanyerte tökéletes alakját. Haja lágy hullámosra volt hagyva, és ez az új frizura fantasztikusan áll neki. Nem sok sminket viselt, ami mostanában eléggé jellemző rá. A galériában 5 darab, kicsit rosszabb minőségű képet találtok róla!

83236019-13271973-image-m-262_1712235365412.jpg 83236011-13271973-image-m-259_1712235310089.jpg 83236013-13271973-image-m-257_1712235275114.jpg 83236021-13271973-image-m-258_1712235299088.jpg

ápr 4, 2024
Új címlap és lesifotók Perrie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Magazin  /  Perrie  /  Rollacoaster     ♥35

Szerdán jelentette be a Rollacoaster magazin, hogy a következő, tavaszi/nyári számuk borítóján Perrie fog szerepelni! Ehhez természetesen új fotósorozat is készült, illetve egy interjú is. Egyelőre egyik sem publikus, de szerintem a héten szivárogtatnak ki majd a képek közül párat. Nekem egy kissé fura, hogy ennyire komor hangulatú már a címlapfotó is, reméljük a többi vidámabb lesz. A magazint ezen a linken már meg is tudjátok rendelni! Sajnos Magyarországra eléggé húzós a szállítási díj, nekem 7000 Ft lenne.

„Mindenről írtam dalokat. Tényleg olyan, mint a terápia, ha kiöntöd a szíved egy bizonyos élethelyzetről – és hirtelen dal lesz belőle.”

Perrie először 2011-ben hódította meg a szívünket a Little Mix egyik negyedét alkotva. A következő 11 évre kölcsönözte erőteljes hangját a bandának, és a lány a szomszédból globális szupersztárrá vált. A színfalak mögött kétéves kisfiának édesanyja lett, és otthont épített a következő fejezetéhez. @perrieedwards, aki készen áll arra, hogy szólóelőadóként is kitörjön, a 2024-es tavaszi/nyári számunk címlapján beszél debütáló albumáról, a hangzása megtalálásáról, legnagyobb inspirációiról és a hamarosan bejelentett közös munkáiról .

IMG_3931~0.jpeg
Ezen kívül még más is történt tegnap! Elindult az első promóciós körútjára, ami egyelőre még titkos. A lesifotósok azonban már várták őt, és sikerült is az utcán elcsípniük. Nagyon csinos volt, ez a stílus remekül áll neki. A galériában összesen 3 gyengébb minőségű képet találtok!

83192143-13267661-image-a-77_1712149087207.jpg 83192145-13267661-image-a-76_1712149079945.jpg 83192141-13267661-image-a-63_1712147334205.jpg

ápr 3, 2024
Leigh első saját műsorára készül!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hír  /  Leigh-Anne     ♥27

Mint a címben is láthatjátok, Leigh-Anne fantasztikus hírt közölt velünk ismét! Bár lépett már fel egyedül, most első saját műsorára készül! Ez lesz az első önálló koncertje, amire nyáron kerül majd sor. Instagramon izgatottan jelentette be a hírt, hogy június 11-én, a londoni Lafayette-ben fog fellépni. A hely egyébként 600 főt tud fogadni. Addigra az ‘No Hard Feelings’ EP összes dala is megjelenik (talán), szóval igazán tartalmas show-t fog nyújtani. Az eddig megjelent 3 dala is biztosan hallható lesz azon az estén, és őt ismerve, egyéb extra dolgok is várhatóak lesznek.

ÉLETEM ELSŐ ÖNÁLLÓ SHOW-JÁT CSINÁLOM! Már régóta vágytam egy saját show-ra, és most, hogy az első projektem, a No Hard Feelings már majdnem itt van, itt az ideje, hogy színpadra vigyem ❤️‍ London annyi különleges pillanatot és emléket tartogat számomra, ezért úgy éreztem, hogy illik itt kezdeni. Szóval mielőtt még több koncertet jelentünk be, hű akartam maradni szülővárosomhoz, és valami intim dolgot csinálni a légiómmal. Alig várom, hogy mindannyiótokat lássam! Az elővételes árusítás április 4-én, csütörtökön 10 órakor kezdődik, küldjetek egy SMS-t a számomra (link a bioban), hogy elsőként hozzájuthassatok a jegyekhez xx

márc 28, 2024
Megjelent a ‘Stealin’ Love’
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  No Hard Feelings  /  Stealin' Love  /  Zene     ♥45

Mint korábban írtam, a mai napon egy fontos dolog történt: végre hosszas hallgatás után Leigh-Anne kiadta a ‘Stealin’ Love‘ c. dalát! A legutóbbi kislemeze szeptemberben jelent meg, és azóta semmit nem kaptunk, pedig már többször ígért nekünk újdonságot. Ahogy azt vártuk, egy nagyon szép, dallamos lírai dalt hallhatunk tőle. Már korábban elmondta, hogy 2020-ban írta, és azóta ott lapult a tarsolyában. Egyelőre csak magát a dalt kaptuk meg, klip nem készült hozzá (eddig nincs megerősítve, hogy forgattak volna). A Youtube-ra nemcsak az audio verzió került fel, hanem egy vizuális videó, amin pár másodpercnyi felvételt ismételnek Leigh-ről. A dalszöveget pedig már feltöltöttem az oldalra, így el tudjátok olvasni ti is!

Ezen kívül a fotósorozatból is megjelent egy új kép. Egyelőre ehhez csatolom, mert a közösségi oldalain Leigh is ezzel hirdeti, hogy elérhető a dala. A Facebookon is lecserélte a borító képet erre.

Leigh-Anne – Stealin’ Love dalszöveg

ab67618600001016e9f7b0c59fe185c7d5ebe699.jpg
434273041_421813590445578_8146518893216223033_n.png
Ezen kívül megerősítésre került a közelgő EP-je neve is! Ahogy tippeltük, a ‘No Hard Feelings‘ nevet kapta. A hírt egy videóval jelentette be, amit feltöltöttek a Youtube csatornájára is. A hozzá készült fotósorozatból is kiszivárgott egy újabb darab, eléritek már a galériában!

IMG_3059~0.jpeg

márc 27, 2024
Ekkor érkezik a ‘FAU’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Hír  /  Perrie  /  Zene     ♥35

Leigh-Anne bejelentése után újabb örömhír fogadott minket! Megtudhattuk végre, hogy Perrie mikor adja ki a ‘Forget About Us‘-t. Elég nehezen ugyan, de bevallotta egy Instagram videóban, hogy mikor adja ki a debütáló dalát. A nap, amire oly régóta várunk: április 12! Sokan már egy hónapja is ezt a napot tippelték, így nekik nem okozott ez különösképp meglepetést (köztük nekem sem). Egyelőre több infót nem osztottak meg velünk, így azt nem tudni,hogy a dal jelenik csak meg, vagy a hozzá készült videóklip is? Valószínű, hogy jövő héten már több mindent szivárogtatnak ezzel kapcsolatban.

Forget About Us – április 12!

232« ElsőELŐZŐ OLDAL......49...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »