Sziasztok mixerek! A tegnapi nagy nap volt a lányok és a mi életünkben is, ugyanis megrendezésre került a várva várt Brit díjátadó, és természetesen most is jelen voltak a vörös szőnyegen. Idén sem egységes színben pompáztak és mind anyagban, mind fazonban más és más volt, mégis mesésen néztek ki mind a négyen! Nektek melyikőjük ruhája nyerte el legjobban a tetszéseteket? A vörös szőnyegről már 35 fotót hoztam nektek, természetesen a lányok párjai is támogatták és jelen voltak az eseményen és fotózkodtak is a bevonuláson, érdemes őket megnézni! Egy interjút is hoztam nektek, ami a bevonuláson készült, elég jópofa és vicces lett, ugyanis elég ikonikus lett már, hogy a lányok pezsgőznek, kicsit ittas állapotban adnak interjút és Jesy-ről pedig tudjuk, hogy ő az egyik legnagyobb bulizós közöttük. Az interjúvoló pezsgővel kínálta őket, Jesy pedig egy gigamega nagy pezsgőspoharat kapott, amin mindenki meglepődött! Valamint Ariana Grande új albuma is szóba került, hogy mennyire imádják és természetesen megemlítették, hogy az estét bulizással zárják. Végül pedig elérkezett a várva várt fellépés, ahol a lányok a ‘Woman Like Me’ sikerdalukat adták elő Ms Banks-szel együttműködve, aki Nicki Minaj részében segédkezett be. Úgy érzem, koreográfia tekintetében ismét elég erős fellépéssel leptek meg minket! Nektek hogy tetszett? Aztán pedig eljött az este fénypontja, ugyanis a lányok egy díjjal tértek haza, mégpedig a ‘British Artist Video Of The Year’ kategória díját zsebelték be, így a 2 jelölésből egyet sikerült elnyerniük, tehát az a sok szavazás, amit mi, mixerek tettünk, igazán megérte! Elhoztam erről is egy videót, amin átveszik a díjat, nagyon megható jelenet! A show közben odament hozzájuk a show házigazdája is, Jack Whitehall és szóba került Simon Cowell, Piers Morgan is, elég kínos interjú lett, de nézzétek ezt is meg! Végül pedig a kivonulásnál is szóba elegyedtek a lányokkal, akik megköszönik a támogató rajongóknak a szavazásokat, valamint arról is beszélnek, hogy mennyire szürreális, hogy nyertek. És természetesen a lányok részt vettek az After Party-n is, az érkezésről és magáról az eseményről is 4-4 képet találhattok meg. Megjelenések > 2019 > Február 20 – 39. Brit Awards a The O2 Arénában, London | ||