| A Little Mix már számos híres előadóval készített közös dalt, köztük van Sean Paul vagy éppen Nicki Minaj. Az 5. albumukon kizárólag női előadókat kértek fel, most pedig szemet vetettek egy új lehetőségre: a BLACKPINK-re. Egy rajongójuk tette fel a kérdést Twitteren, miszerint együtt működnének-e egy másik csapattal, amire a válaszuk annyi volt, hogy velük szívesen dolgoznának. A dél-koreai lánycsapat 2016-ban debütált, korábban pedig dolgoztak együtt egy másik brit előadóval, Dua Lipa-val is. Így nem lenne meglepő, ha a világ két legjobb lánybandája összefogna, és egy igazi girl power dallal robbanna elő! Ti mit szóltok? Ezen kívül Jesy aktívan válaszolgatott Instagramon a kommentekre, az egyiknél elárulta, hogy hamarosan meglepetésekkel szolgálnak, illetve ki fog az is derülni, hogy a ‘Think About Us‘ kislemez lesz-e, vagy sem. | ||
| Sziasztok Mixerek! A csapat idei első hivatalos megjelenését is letudhatták tegnap, ugyanis a meghívottak és fellépők közt szerepeltek a BRITs Are Coming nevezetű rendezvényen. Ennek lényege, hogy itt jelentik be, hogy a BRIT Awards-on kiket jelölnek a különböző kategóriákban. Szerencsére idén is kaptak jelölést, a „Woman Like Me” esélyes a „Legjobb Videó” díjra, míg maga a Little Mix a „Legjobb Csapat” címért indulhat. Reméljük a Twitteres szavazáson végre sikerül bezsebelniük a WLM-vel az évek óta várva várt legjobb videó díjat, amiről tavaly éppen lecsúsztak. De visszatérve a rendezvényre, a lányok stílusukhoz illően öltöztek fel, egy fotó került eddig elő róluk, illetve a „Think About Us” fellépésük feltöltésre került a hivatalos YouTube csatornájukra! Ami érdekesség, hogy élőzenekar kísérte őket végig a dal alatt, korábban említették, hogy a turnét is szeretnék ezzel a megoldással csinálni. ![]()
| ||
| Az Amazon Echo-n keresztül szúrta ki nemrégiben egy rajongó, hogy a Little Mix és Luis Fonsi együtt rögzített egy dalt, amely a „Senorita” nevet kapta. Rögtön le is videózta, amint felteszik a kérdést, hogy a 3 férfi előadó közül kivel dolgoztak együtt a fent említett dalban: Maluma, J Balvin vagy Luis Fonsi, utóbbira pedig jelzi, hogy ez a megoldás. Videó itt (LINK). Nem ő lenne az első latin előadó, akivel együtt dolgoztak volna a lányok, Maluma-val korábban rögzítésre került egy eddig kiadatlan dal. Azonban a Despacito énekese hamar pontot tett az ügy végére: többen rákérdeztek nála Instagramon, ahol azt felelte, hogy nem tud a dalról, azaz egyelőre nem dolgoztak együtt. Egyesek szerint a „Senorita” biztosan az a dal, amit Maluma-val készítettek, csak valami hiba csúszhatott a gépezetbe. Annyi biztos, hogy jól felcsigázták a rajongókat, akik várták a Luis Fonsi & Little Mix újdonságot, ez a lányoknak is remek promó lett volna. | ||
| A napokban több 2018-as fotó került elő, amiket eddig még nem töltöttünk fel a galériában. Sok mappa például azért is frissült, mert jobb minőségben találtam meg a korábban feltöltött képeket, vagy éppen teljesen újakkal bővülhetett. Elsőként a fotósorozatokat szedem nektek sorjában. Az LM5-höz korábban megjelent egy kép Jesy-ről, ezt az album kisfüzetében találhatjátok, szerencsére HQ-ban érkezett. Leigh-ről pedig egy eddig nem látott darabot kaptunk, ezen is gyönyörű. Róla még az LMX fotósorozatához is megjelent egy. Ezeket mindig a márka saját Instagram oldala szivárogtatja ki. A 2018-as USA Pro fotózásról jó néhány kép eléggé kicsi és rossz felbontásban került elő, ezeket is HQ-ra cseréltem ki, sőt egy újat töltöttem fel Jade-ről is. ![]() ![]() ![]() ![]() Tovább olvasom »
| ||
| Sziasztok Mixerek! Először is nagyon boldog új évet kívánunk nektek! Köszönjük, hogy tavaly is ennyien látogattatok és kitartóak voltatok a Facebook oldalunkon is. Reméljük, ez idén sem fog változni. Az újévet mindegyik lány egy kisebb buliban töltötte, Perrie Dubaiban van, Jade a barátaival házibulit tartott, Jesy egy klubba látogatott el, Leigh-Anne pedig maga szervezett egyet Andre-val. Ezen tiszteletét tette Adam Burrell (sminkesük), Zack és Jamie is (stylistjaik), Claudimar Neto is és egykori mentoruk, Tulisa is! Róla köztudott, hogy azóta is rajong a lányokért, és támogatja őket. A partiról szerencsénkre jó minőségű fotók kerültek elő. Leigh egyszerűen gyönyörűen festett, a bankjegyes csizmája pedig ötletes volt.
| ||
| Ma különleges napra virradt, de nemcsak azért, mert Karácsony van. A mi drága Jade-ünk 26 évvel ezelőtt ezen a napon született! Ezért az alkalomból készültek a lenti animációk is, mi ezzel köszöntjük fel őt! Ne feledjük azt sem, hogy Boxing Day van, amin biztos részt fog venni a teljes családjával!
![]() | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









