A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jan 30, 2019
Comic Relief
icon-pencil     Eve     icon-folder     Comic Relief  /  Fotósorozat  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥35

Sziasztok Mixerek!

A mai napon egy fantasztikus hírrel érkeztem! Reggel óta pletykálták, hogy Jade részt fog venni a 2019-es Comic Relief nevezetű jótékonysági kampányban, és ez azóta megerősítésre is került. Ráadásul megtudhattuk, hogy rajta kívül Leigh-Anne is ott lesz, és a Kilimandzsárót fogják megmászni jövő hónapban! Ez 5 895 métert jelent, és Afrika legmagasabb hegycsúcsa. Annyi biztos, hogy a két lány nem semmi feladatot vállalt be a jó cél érdekében. A BBC egyébként erről fog egy 1 órás dokumentumfilmet készíteni, és március 15-én láthatjuk is majd!

A Comic Relief egy promóképpel is előállt, amin rajtuk kívül Dani Dyer, Shirley Ballas, Alexander Armstrong, Osi Umenyiora, Anita Rani, Ed Balls és Dan Walker szerepel, ők is részt vesznek rajta majd. Ezen kívül egy promóvideó is megérkezett (LINK), amiben Leigh kifejti, hogy szerinte a magassággal probléma lesz, Jade pedig nem attól tart, hogy nem lesz képes felmenni. A promókép mellé pár másikat is kaptunk a sajtótájékoztatóról, ahol részben leforgatták a kisfilmet is velük.

DyKRs0uVAAAJN97.jpg   
   

Fotósorozatok > 2019 > Comic Relief
Megjelenések > 2019 > Január 22 – Jade és Leigh-Anne a Comic Relief sajtótájékoztatóján

jan 16, 2019
Perrie a párizsi Divathéten
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥27

Kezdetét vette a párizsi Divathét, melyre rengeteg sztár látogatott el, köztük Perrie és kedvese, Alex Oxlade-Chamberlain focista is. Az Off-White bemutatóján vettek részt, ahol a fotósok ki is szúrták a párost, és még az épület előterében meg is állították őket egy-egy fotóra. Nagyon aranyosak voltak, folyamatosan fogták egymás kezét. A show benti részéről egyelőre képek még nem kerültek elő, de Instagram Story-n keresztül megosztották, hogy mennyire élvezték a műsort.

DxC7ZfkXQAclK-Y.jpg DxCj-HQXcAA7qAI.jpg DxC_XUHX4AAm7tM.jpg DxC_XUrW0AAYzXc.jpg

Az utcán is észrevették őket a fotósok, és kicsit távolabbról sikerült lencsevégre kapniuk a szerelmespárt. Természetesen ők nem vettek figyelmet róluk, és nyugodtan sétálgattak kéz a kézben.

DxCp_uMXgAAdXf7.jpg DxCqAibWwAAgWTF.jpg DxCqAKsWkAAKyhd.jpg DxCkKHBWkAADp_L.jpg

Megjelenések > 2019 > Január 16. – Perrie és Alex a párizsi Divathéten
Paparazzi fotók > 2019 > Január 16. – Perrie és Alex Párizsban

jan 14, 2019
Szívesen közreműködnének a BLACKPINK-el
icon-pencil     Eve     icon-folder     BLACKPINK  /  Hír     ♥31

A Little Mix már számos híres előadóval készített közös dalt, köztük van Sean Paul vagy éppen Nicki Minaj. Az 5. albumukon kizárólag női előadókat kértek fel, most pedig szemet vetettek egy új lehetőségre: a BLACKPINK-re. Egy rajongójuk tette fel a kérdést Twitteren, miszerint együtt működnének-e egy másik csapattal, amire a válaszuk annyi volt, hogy velük szívesen dolgoznának. A dél-koreai lánycsapat 2016-ban debütált, korábban pedig dolgoztak együtt egy másik brit előadóval, Dua Lipa-val is. Így nem lenne meglepő, ha a világ két legjobb lánybandája összefogna, és egy igazi girl power dallal robbanna elő! Ti mit szóltok?

Ezen kívül Jesy aktívan válaszolgatott Instagramon a kommentekre, az egyiknél elárulta, hogy hamarosan meglepetésekkel szolgálnak, illetve ki fog az is derülni, hogy a ‘Think About Us‘ kislemez lesz-e, vagy sem.

jan 13, 2019
BRITs Are Coming
icon-pencil     Eve     icon-folder     Brit Awards  /  BRITs Are Coming  /  Megjelenés     ♥28

Sziasztok Mixerek!

A csapat idei első hivatalos megjelenését is letudhatták tegnap, ugyanis a meghívottak és fellépők közt szerepeltek a BRITs Are Coming nevezetű rendezvényen. Ennek lényege, hogy itt jelentik be, hogy a BRIT Awards-on kiket jelölnek a különböző kategóriákban. Szerencsére idén is kaptak jelölést, a „Woman Like Me” esélyes a „Legjobb Videó” díjra, míg maga a Little Mix a „Legjobb Csapat” címért indulhat. Reméljük a Twitteres szavazáson végre sikerül bezsebelniük a WLM-vel az évek óta várva várt legjobb videó díjat, amiről tavaly éppen lecsúsztak. De visszatérve a rendezvényre, a lányok stílusukhoz illően öltöztek fel, egy fotó került eddig elő róluk, illetve a „Think About Us” fellépésük feltöltésre került a hivatalos YouTube csatornájukra! Ami érdekesség, hogy élőzenekar kísérte őket végig a dal alatt, korábban említették, hogy a turnét is szeretnék ezzel a megoldással csinálni.

LittleMix_1084149016403808256_0.jpg   

Megjelenések > 2019 > Január 12. – BRITs Are Coming Nominations, London

jan 8, 2019
Közös dal készült Luis Fonsival?
icon-pencil     Eve     icon-folder     Dal  /  Luis Fonsi  /  Maluma  /  Senorita     ♥35

Az Amazon Echo-n keresztül szúrta ki nemrégiben egy rajongó, hogy a Little Mix és Luis Fonsi együtt rögzített egy dalt, amely a „Senorita” nevet kapta. Rögtön le is videózta, amint felteszik a kérdést, hogy a 3 férfi előadó közül kivel dolgoztak együtt a fent említett dalban: Maluma, J Balvin vagy Luis Fonsi, utóbbira pedig jelzi, hogy ez a megoldás. Videó itt (LINK). Nem ő lenne az első latin előadó, akivel együtt dolgoztak volna a lányok, Maluma-val korábban rögzítésre került egy eddig kiadatlan dal.

Azonban a Despacito énekese hamar pontot tett az ügy végére: többen rákérdeztek nála Instagramon, ahol azt felelte, hogy nem tud a dalról, azaz egyelőre nem dolgoztak együtt. Egyesek szerint a „Senorita” biztosan az a dal, amit Maluma-val készítettek, csak valami hiba csúszhatott a gépezetbe. Annyi biztos, hogy jól felcsigázták a rajongókat, akik várták a Luis Fonsi & Little Mix újdonságot, ez a lányoknak is remek promó lett volna.

jan 6, 2019
Galéria frissítés – 2018-as képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Koncert  /  Lesifotó  /  LM5  /  LMX  /  Megjelenés  /  USA Pro     ♥42

A napokban több 2018-as fotó került elő, amiket eddig még nem töltöttünk fel a galériában. Sok mappa például azért is frissült, mert jobb minőségben találtam meg a korábban feltöltött képeket, vagy éppen teljesen újakkal bővülhetett. Elsőként a fotósorozatokat szedem nektek sorjában. Az LM5-höz korábban megjelent egy kép Jesy-ről, ezt az album kisfüzetében találhatjátok, szerencsére HQ-ban érkezett. Leigh-ről pedig egy eddig nem látott darabot kaptunk, ezen is gyönyörű. Róla még az LMX fotósorozatához is megjelent egy. Ezeket mindig a márka saját Instagram oldala szivárogtatja ki. A 2018-as USA Pro fotózásról jó néhány kép eléggé kicsi és rossz felbontásban került elő, ezeket is HQ-ra cseréltem ki, sőt egy újat töltöttem fel Jade-ről is.

LittleMix_1078690008180105222_0.jpg LittleMix_1080771249557655554_0.jpg  
46841423.jpg   
GTrr01kN4T4.jpg jNuDktf6bNE.jpg _1ZMCXghORo.jpg 001~12.jpg
Megjelenéseiknél kettő album érintett. Az egyik a Strictly Come Dancing volt, ide egy teljesen új fotót töltöttem fel, ami fantasztikus a lányokról. Leigh-Anne december 15-én a DUO klubba látogatott el testvérével, erről is most került egy fotó elő. A „Tovább olvasom” mögött még többet találtok!

p06wchh5.jpg   
Dv_w7vmWwAEJX_i.jpg   

Tovább olvasom »

130« ElsőELŐZŐ OLDAL......109...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »