| A BRIT Awards másnapján Jade és Leigh-Anne már el is utaztak a Comic Relief jótékonysági #ReturnToKili kihívására, Afrikába. Aki esetleg nem értesült volna még, az idei Red Nose Day alkalmából több brit híresség is elindult, hogy megmásszák 8 nap alatt a Kilimandzsárót. Perrie és Jesy egészségügyi okokra hivatkozva hagyták ki, így a Leighade néven emlegetett páros vágott csak neki. Az első nap amolyan ismerkedős volt, pózoltak egy kicsit a piros orral, rápihentek az első napra. Egy videó is készült a kis csapatról (LINK). Másnap neki is vágtak a kihívásnak, az első megállójuk majdnem 3000 méter magasan volt. A lányok végig mosollyal az arcukon sétáltak, talán ez a szakasz még nem volt túl megerőltető számukra. Itt töltötték az első éjszakájukat kint a szabadban. Sőt, be is jelentkeztek egy rövid videó erejéig (LINK). A 2. nap már nem volt ennyire könnyű. Egy kis eső nehezítette a csapat útját, de még így is sikerült 600 méterrel magasabb célpontot elérniük. A nap végén egy nyugodt helyen tudtak tábort verni, hogy kipihenjék az aznapi nehézségeket. Kora reggel újra útnak indultak, és az előző naphoz képest most 700 mégterrel voltak magasabban. A képeken még vidáman pózoltak, ám a nap folyamán Jade-nek légzési nehézségei támadtak a magaslat miatt, ezért orvosi ellátásra volt szüksége. Szerencse, hogy végig velük tart egy orvosi csapat is, így vigyáznak mindenkire. A BBC egy rövid interjút is készített velük (LINK). A mai állomásuk 300 méterrel lejjebb lesz, egyelőre nem sok infónk van róluk, ugyanis a technikai berendezésük a magaslat miatt nem igazán működik. Egy videó készült azonban, amin Jade épp epres gumicukrot eszik, azaz jobban van, és folytathatta a kihívást (LINK).
| ||
| Nem kellett sokat várnunk, hogy további képek jelenjenek meg az idei BRIT Awards-ról, ahol a Little Mix végre győzött a „Legjobb brit videóklip” kategóriában! A bevonulásról és az after-partyról már láthattatok fotókat, ám most a rendezvény belső részéről is kaptunk. Kezdve a fellépésükkel, amikor is Ms Banks-el kiegészülve adták elő a ‘Woman Like Me’-t. Ezután nem kellett sokáig izgulniuk, hiszen hamarosan az ő kategóriájukra került a sor. A díjátvételükről is készültek képek, ezeken is jól láthatjuk, hogy mennyire boldogok voltak és nem hitték el, hogy ez is sikerült. Az est házigazdája, Jack egy rövid interjút készített velük az asztaluknál, amiben szó esett Piers Morgan-ről is többek közt, ezt az előző bejegyzésben láthattátok is. Nemcsak videót kaptunk, hanem pár képet is erről a pillanatról. Az biztos, hogy nem számítottak ezekre a kérdésekre.
| ||
| A ‘Think About Us’ megjelenése után Jade és Leigh-Anne hivatalosak voltak a Londoni Divathét keretein belül megtartott Kith x Versace bemutatóra. Ez egy limitált kiadású kollekció, melynek egy-egy darabjaiban jelentek meg a rendezvényen. Mindketten természetes hatást keltő sminket viseltek, szinte olyan,mintha ki sem lennének festve. Bent összefutottak Jade barátnőjével is, az énekes Alice Chater-el, vele is pózoltak a fotósoknak. Szerencsénkre az érkezésüket is megörökítették (LINK), erről is találtok pár képet a galériában. Egyelőre ezeken ott virítanak a „gettyimages” feliratok, de reméljük hamarosan megjelennek vízjel nélkül is.
| ||
| Sziasztok Mixerek! Ma este fél 7-ig lehet szavazni Twitteren a #BRITVIDLITTLEMIX hashtaggel a lányokra a Brit Awards-os szavazáson! Reméljük nem felejtettétek el, az alábbi linkkel megtehetitek (SZAVAZOK). Perpillanat vezetnek, nem lenne baj, ha ezt a kört is megnyernénk! A következő a rendezvény alatt lesz, arról is tájékoztatunk benneteket időben. A szavazás lejárta közel van, ám nemcsak ezért érdemes várni. Megosztották Instagramon és Twitteren is, hogy amint lezárul, megjelenik végre a ‘Think About Us‘ videóklipje is, ami immáron 2 hetet késett. Egy nagyon rövid részletet is kaptunk a videóból, ezen Perrie látható. Ez alapján is nagyon jó klipre számíthatunk szerintem. Várjuk majd a véleményeiteket! A megjelenésekor hozzuk a kivágott fotókat is belőle! | ||
| Az elmúlt időszakban rengeteg paparazzi képet töltöttem fel a galériánkba. Sajnos nagyon sokszor előfordul az, hogy a megjelenésükkor még rossz minőségben kapjuk meg őket, utólag kerülnek feltöltésre a HQ minőségben és nagy felbontásban. Időrendbe szedtem, hogy a 2019-es lesifotók közül melyek bővültek! Január 18-án Jesy és a Love Island-es Chris Hughes egy gyors kajáldában randiztak, Londonban. A páros nagyon jól megvolt – a képek is ezt tanúsítják. Azóta kiderült, hogy 3 hét után elváltak útjaik, ami a fiút jobban megviselte. Jesy ezek szerint nem áll készen egy új kapcsolatra. A mappa viszont ennek ellenére kb. 70 képpel gazdagodott még pluszba! Tovább olvasom »
| ||
| Nagyon úgy néz ki, hogy a Little Mix-es lányok imádják a Londonban található Bunga Bunga Covent Gardent. Rendszeresen járnak ide bulizni, idén már többször látták itt Jade-t és Jesy-t is, utóbbi a szombat estéjét is ott töltötte barátai társaságában. Vele tartott James Hilk, Laura Baldwin és a Connell ikrek is. Erről fotókat nem kaptunk, de a paparazzik már várták őt és a barátait, James-el érkezett meg a helyszínre. Egy fehér felsőt viselt világos színű farmerral, fejére pedig kendőt tekert. Napról-napra egyre jobban néz ki! A galériánkban 11, egyelőre gyenge felbontású képet találtok! Mielőtt elindult volna, Instagramon bejelentkezett, a szettjéről és sminkjéről megosztott egy-egy képet. A Bunga Bungában egy laza vacsora után James-el és Laura-val is fotózkodott, ezeket is örömmel mutatta meg a követőinek. Instagram Sztoris felvételeiről derült csak ki, hogy később a Connell ikrek is csatlakoztak hozzájuk.
| ||










A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 






PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.








