A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug 8, 2023
Leigh-Anne a GRM Gálán
icon-pencil     Eve     icon-folder     GRM Gála  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥22

A gyönyörűséges Leigh még vasárnap vett részt a londoni GRM Gálán. Előtte nap jelezte a követőinek Instagramon, hogy hol láthatják őt legközelebb. Pár éve már egyszer meghívott volt ide, meg is jelent, és szerencsénkre idén is részt vett rajta. Egy khaki színű, mélyen dekoltált hosszú ruhát viselt, amihez ezüst lógós fülbevalót választottak neki. Kissé „retró” hatású volt a ruha számomra, hisz ez a stílus nem most volt jellemző. Haja egy fonatban volt, amit a vége fele kibontva hagytak. Elől a tincseit a homlokához rögzítették, kicsi hullámokban, ez manapság nagyon divatos lett a fodrászoknál.

Az eseményre nővérei kísérték el ezúttal, akik nagyon élvezték a gálát. Sajnos velük jó minőségű képek nem kerültek még elő, csak Leigh-Anne bevonulásáról kaptunk HQ fotókat. Egy gyönyörű virágokkal tarkított fal előtt is pózolt, amit sok rajongó rögtön a Between Us fotósorozathoz hasonlított.

image5~182.jpg image8~150.jpg image16~101.jpg image14~112.jpg

aug 7, 2023
Oldal frissítések
icon-pencil     Eve     icon-folder     Weboldal     ♥27

Az utóbbi időben kicsit el voltunk tűnve, de nagyon hír sem jelent meg a lányokról. Épp ezért elkezdtem az oldalt frissíteni, mert a modulok némelyike nem volt aktualizálva. Az első kettő modul pedig meg se volt csinálva. Valahogy kimaradt akkoriban, de bepótoltam. Az oldal modulba feltettem a legutóbbi kinézeteket is, frissítettem a dátumokat bennük (némelyikhez oda se volt írva), így már ezek is naprakészek.

  • Between Us – hetedik album ÚJ
  • Confetti turné ÚJ
  • Évről évre
  • Tetoválások
  • Online

A galériára is ráfért egy kis „feltöltés”. A lányok Snapchat fotóit töltögettem fel, mert egyedül Perrie mappája volt elérhető. Jesy képeit is megtaláljátok, mivel abban az időben még bőven tagja volt a csapatnak.

image1~251.jpg image38~51.jpg image6~165.jpg image57.png
Észrevettem, hogy 2019 ősze után nem töltöttem fel a lányok Instagram fotóit (szintén csak Perrie mappája volt készen). Mivel Jesy és Leigh-Anne is eltűntette a képeit, ezért csak Jade mappáit tudtam frissíteni. 2019. szeptemberétől egészen 2021.júliusig hiányoztak. Bepótoltam mindent a hétvége során, így eléritek mindet a galériában!

IMG_2764.jpeg IMG_2675.jpeg IMG_2647.jpeg IMG_2265.jpeg

aug 6, 2023
Jade és Jordan a tv-ben?
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Jordan Stephens     ♥43

A napokban terjedt el a pletyka az interneten, ami Jade-el és párjával kapcsolatos. Nagyon úgy fest, hogy nemcsak a zenei iparban akarnak jelen lenni, szívesen belevágnának a televíziós bizniszbe is. Egy névtelen forrás állítása szerint szerepelnének tv műsorokban, mint pl.:házi gazdák, de akármit bevállalnának. Tökéletesen megértik egymást, már három éve együtt vannak, és úgy tűnik, egyforma az érdeklődési körük is. Ti mit szólnátok egy olyan műsorhoz, amit ők vezetnének? Én már annak is örülnék, ha szerepelnének bármiben.

Jade egyelőre nem mutatta, hogy dolgozna a zenéin, a szabadidejét továbbra is párjával tölti és pihenéssel. Mostanában a közösségi médiában sem aktív, mint korábban. Alig posztol valamit, néha megoszt egy-egy sztorit, és ennyi. Lehet ennek hátterében az áll, hogy valóban szeretnének betörni a televíziózás világába.

júl 30, 2023
Képek Leigh-Anne esküvőjéről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Andre Gray  /  Esküvő  /  Leigh-Anne     ♥32

Lassan 2 hónapja férjnél van Leigh-Anne, és még csak most osztott meg fotókat a titokzatos esküvőjéről! Egészen pontosan június 3-án került sor a ceremóniára Jamaica-n. A családja és szűk baráti társasága kapott meghívást, Jade és Jordan is jelen voltak. Sajnos Perrie nem ment el, ennek okát pedig nem tudjuk.

Korábban szivárogtatott ki infókat, hogy egy X-Factor felfedezett énekelt nekik, a tengerparton volt és egy tündérmese volt az egész. A képeket elnézve valóban így volt. A tiszteletbeli doktori cím átvételekor kiderült a férjezett neve, Leigh-Anne Pinnock Gray. Meseszép volt, bár nekem a ruhája túl kihívó lett. Látszik rajta, hogy mennyire boldog és élete szerelméhez mehetett férjhez. Sugárzik a képekről mindez. Az főleg tetszik, hogy az egyszerűbb vonalat követte megjelenésén. Egy kontyban volt a haja, egyszerű sminkje volt, nem volt teleaggatva ékszerekkel sem. A ruháján volt a fő hangsúly, aminek csak a mellrésze nem nyerte el tetszésem. Nézzétek meg a képeket, érdemes! Reméljük érkezik még többi is majd.

IMG_1955~0.jpeg IMG_1951~0.jpeg IMG_1949~0.jpeg IMG_1948~0.jpeg

júl 27, 2023
Leigh-Anne doktori címet kapott!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥21

A gyönyörűséges énekesnő tegnap egy különleges eseményre kapott meghívást a Buckinghamshire New University-re. A High Wycombe-ban található egyetem ugyanis tiszteletbeli doktori címmel jutalmazta őt a faji egyenlőségért és a rasszizmus elleni küzdelemért végzett munkája elismeréseként. Leigh-Anne sose volt még ilyen boldog, nagyon megtisztelve érzi magát. Az átvett oklevélen szerepel a férjezett neve, így megtudhattuk mi is, hogyan hívják hivatalosan őt:

Leigh-Anne Pinnock Gray

Az átadásra tegnap került sor egy kisebb ünnepség keretein belül. Kedvencünk ehhez illően is öltözött. Miután átvette a címet, az egyetem udvarán pár diák a ‘Don’t Say Love‘-ra táncolt neki, ezzel tisztelegve előtte. Nagyon meghatódott, tetszett neki. Videókat is találtam: 01 & 02 & 03

IMG_1835.jpeg IMG_1842.jpeg image4~17.png image14~11.png
Leigh-Anne erre az alkalomra magával vitte édesanyját, édesapját és testvérét, Sairah-t. Sajnos másik nővére most nem tartott velük. Ezután egy étterembe mentek, ahol megünnepelték egy finom ebéd mellett a címet (videó). Az egyik táncoslány kapott az alkalmon, és készített vele egy közös képet.

IMG_1848.jpeg IMG_1844.jpeg IMG_1843.jpeg IMG_1845.jpeg
IMG_1846.jpeg

júl 23, 2023
Perrie egy üzleti ebéden járt
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥27

Kedvencünk kezd egyre aktívabb lenni mostanában, ami talán annak a jele is lehet, hogy ő lesz a következő, aki szóló karriert indít. Én nagyon örülnék ennek, mert alig várom Perrie saját munkáját. Legutóbb egy üzleti megbeszélés miatt mozdult ki, hétfőn London egyik étterme előtt fotózták le. Később derült csak ki, hogy a menedzserével együtt a Columbia Records megbízottjaival tárgyaltak ott. Aznap egy gyönyörű, fekete, bőr hatású ruhát viselt, hozzá illő cipővel és táskával kiegészítve. Haja hullámos volt, ami fantasztikusan állt neki. Az is kiderült továbbá, hogy új stylistja lett, Jordan Kelsey személyében. Ezt a szettet már ő állította össze neki.

Perrie__3_~1.jpg Perrie__2_~2.jpg Perrie__1_~2.jpg
Menedzsere, Sam a találkozóról egy szelfiet is közzétett, erről derült ki, hogy milyen célból járt Perrie az étteremben. Itt látható a Columbia Records embereivel. Sok rajongó nem volt boldog attól, hogy ide igazolt, de reméljük a legjobbakat. Hozzájuk tartozik az AC/DC, Adele, Beyonce, Calvin Harris, Céline Dion, Harry Styles és a Little Mix is velük volt leszerződtetve. A Mixerek gondja igazából az volt, hogy a csapat sem kapott kellő figyelmet és promóciót a kiadótól, ezért féltik Perrie-t, nehogy elszúrják a karrierjét.

IMG_0966.jpeg

130« ElsőELŐZŐ OLDAL......57...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »