A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 07 - Outloud Music Festival (Jade)
      2026. Június 13 - Primavera Sound Porto (Jade)
      2026. Június 19 - Metronome Prague (Jade)
      2026. Június 19 - TRNSMT 2026 (Perrie)
      2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl 21, 2023
Újabb Disora fotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Disora  /  Fotósorozat  /  Perrie     ♥28

A legutóbbi Disora kollekcióhoz Perrie végre az arcát is adta. Most először pózolt a modellekkel a saját márkája termékeiben. Rettentő mód élvezte az egészet, és valószínűleg a jövőben is büszkén fog a kamera ezen oldalán is állni. Néha-néha felkerül a netre eddig nem látott kép a sorozatból, így történt Perrie születésnapján is, akkor két gyönyörű fotóval köszöntötte őt a Disora. A harmadik egy benti stúdiós darab, ezen az egyik modellel látható. Annyira szép mindegyiken, de a legjobb a harmadik lett róla.

Véleményem szerint idén piacra fog dobni még egy kollekciót, vagy talán jövő év elején. Most elfoglalt a zenei pályájával, de a Disora a szíve csücske, ezért lehet rá számítani.

IMG_0121.jpeg IMG_0122.jpeg 359703192.jpg

júl 16, 2023
British Vogue x Self Portrait nyári buli
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥27

Leigh-Anne három nappal ezelőtt meghívottként jelent meg a British Vogue x Self Portrait nyári buliján. A rendezvényt a Chiltern Firehouse-ban tartották, Londonban. Az alkalomra egy gyönyörű de egyszerű halvány rózsaszín, testének vonalát tökéletesen követő ruhát választottak neki. Haja és sminkje is összhangban volt, most kivételesen nem egyedi fonatokkal dobták fel a megjelenését, hanem egy csodás kontyot kapott. Bent több hírességgel is összefutott, többek közt Ella Eyre énekesnővel.

366385024_1530332268.jpg 0001~6.jpg 0002~6.jpg 0003~6.jpg
A lesifotósok már várták őt, és az épület előtt sikerült elcsípniük a megérkezését. Mosolygott rájuk, megállt pár fotó erejéig, majd besétált a rendezvényre.

Leigh__3_~3.jpg 0003_28129.jpg 0007~7.jpg 0010~6.jpg
A készülődésről egy egész fotósorozatot készített róla Lucy és Lydia. Az ikerpár neve ismerős lehet, hiszen Perrie barátnői már évek óta. Az utóbbi időben fotózással foglalkoznak, nem ez volt az első alkalom, hogy Leigh-vel dolgoztak együtt. Fantasztikus képeket sikerült lőniük, érdemes megnézni őket. Kedvencünk egyszerűen lenyűgöző volt ebben a szettben.

360076447.jpg 360035957.jpg 359724498.jpg 360078273.jpg

júl 15, 2023
Jade különböző Pride rendezvényeken
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Megjelenés     ♥29

Leigh-ről megjelent hírek java részét pótoltam, ezért áttérhetünk Jade-re, aki két hete kettő Pride rendezvényre is hivatalos volt. Az első június 30-án, pénteken került megrendezésre, a House of Trash’s Aperitif elő-pride bulijára hívták meg. Ez egy visszafotottabb party volt, ahová egy egyszerű fazonú szürke mintás ruhát választott magának. Haja hullámosra volt hagyva, sminkje is szolíd volt.

Jade__3_.jpg Jade__5_.jpg Jade__4_.jpg Jade__1_.jpg

Másnap a The London Edition nevű étterem pride buliján láthattuk. Itt több híresség is tiszteletét tette mellette, mint jó barátja, Marcus Collins (LMBTQ tag), Rita Ora és a Bridgerton család c. sorozatból híres Nicola Coughlan többek közt. Jade erre az alkalomra már szivárvány mintás batikolt ruhát vett fel, haja itt is hullámosra volt hagyva.

Rajongói felvételeken láthattuk, hogy a ‘Touch‘ videóklipjének végén levő koreográfiát a pultra felmászva előadta itt is. Hatalmas sikert aratott vele, mindenki sikongott és tapsolt neki.

London_Pride_brunch__5_.jpg London_Pride_brunch__9_.jpg London_Pride_brunch__2_.jpg London_Pride_brunch__15_.jpg

júl 14, 2023
Leigh-Anne a BET Awards-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     BET Awards  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥23

Los Angeles-i fellépése másnapján, azaz június 25-én hivatalos volt Leigh a BET Awards-ra. Meg is adta a módját a megjelenésének, egyszerűen lenyűgöző volt. A haja a tőle megszokott egyediséget tükrözte (én még mindig imádom), a ruha kicsit merész, de mégis elegáns és csillogó volt. Nem is volt meglepő, hogy a gála egyik legjobban öltözött sztárjaként emlegették utána. Kecsesen lépdelt és pózolt a fotósoknak, több hírességgel is összefutott, akikkel szintén készítettek képeket.

LeighAnne__2__28129.jpg LeighAnne__7__28129.jpg LeighAnne__7_~1.jpg LeighAnne__14_~0.jpg
A kulisszák mögött Julian Dakdouk fotográfus készített róla képeket. Itt nemcsak a gálán viselt szettben láthatjuk, hanem egy farmer mintát viselő ruhadarabban is. Mindkettő fantasztikusan állt neki, de talán amiben a vörös szőnyegen végig vonult, az volt a legjobb. Egy közös képet is lőttek kettejükről.

355842318.jpg 356081944.jpg 356384191.jpg 356390506.jpg
Fz_bhLkXgAIU0rN.jpg

júl 13, 2023
‘DSL’ bemutató Los Angelesben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Don't Say Love  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥43

Leigh-Anne nem elégedett meg Angliával, dalának megjelenése után egyenesen Amerikába, Los Angelesbe repült! Itt is promózni ment, sajnos rádiók nem hívták meg. Ellenben egy klubban tartott egy bulit a rajongóinak, itt hallhatták a ‘Don’t Say Love‘ c. dalát. Ami számomra ebben elszomorító, hogy nem élőben adta elő. Playback volt az egész, amit nem is értek, hisz Leigh hangja fantasztikus. A rajongók ezzel nagyon nem törődtek, élvezték a mini koncertet és kedvencük látványát. Lent van egy rövidebb részlet a fellépésből.

Aznapra egy testszínű kezeslábast vett fel, amit arany rojtok díszítettek. Haja egyedi fonást kapott ismét, ami szerintem kifejezetten jól is áll neki, illik a stílusához. Megjelenése egészében gyönyörű volt.

LeighAnne__2_~2.jpg LeighAnne__14_~1.jpg LeighAnne__5_~2.jpg LeighAnne__21_.jpg
A színfalak mögött egy ismeretlen fotós egy sorozatot lőtt róla, amiből két képet meg is jelentettek. Egy aranyló fal előtt pózolt, fantasztikus képek lettek.

LeighAnne__1_~1.jpg LeighAnne__22_.jpg

júl 12, 2023
The Lateish Show with Mo Gilligan
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  The Lateish Show with Mo Gilligan     ♥24

Múlt hónapban meghívást kapott Leigh-Anne a „The Lateish Show with Mo Gilligan” műsorba. A dala megjelenésének napján került adásba Angliában. Sajnos nem került fel az internetre, csupán pár képet jelentettek meg. Ezeken jól látszik, hogy mikrofont ragadott és énekelt (nem tudni, hogy a dalát-e), és remekül érezte magát a forgatáson.

Leigh aznap egy dögös fekete miniruhát viselt, színben azonos hosszúszárú csizmával. Haja csak össze volt fogva, ami mostanában tőle elég szokatlan. Általában különleges fonatokkal jelent meg a közönség előtt.

002~39.jpg IMG_8885.jpeg IMG_8887.jpeg IMG_8888.jpeg

130« ElsőELŐZŐ OLDAL......58...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »