Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept
17
2024
Leigh és Jade események a LWH-ről
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥25

Leigh és Jade körül most pörögnek az események (szerencsére) és mindketten részt vettek/vesznek a londoni divathéten. Leigh-ről Eve már hozott két jó nagy adaggal, most megérkeztem a többivel, most is elég tetemes mennyiségre számíthattok.

Jade szünetet tartott a promóciós kötelezettségeitől, hogy részt vehessen a hétfői Burberry show bemutatóján. Barna kapucnis pulóverbe és egy túlméretezett nadrágba burkolózott, a fején pedig egy Burberry sál díszelgett, ami megkoronázta outfitjét. Az érkezésről 24 fotó került elő, a showról pedig további 8 fotót találtok meg. A kulisszák mögött pedig a márka kreatív igazgatójával, Daniel Lee-vel is pózolt.

Jade__2_.jpg JT__1_.jpg JT__6_.jpeg JT__9_.jpeg
Jade__1_.jpeg Jade__4_.jpeg Jade__6_.jpeg Jade__3_.jpeg
Leigh úgy néz ki tegnap kihagyta a divathetet, mert hivatalos volt, hogy megünnepeljék Law Roach – How To Build a Fashion Icon nevű könyvének debütálását és Résidence CÎROC szervezte az eseményt Londonban. Egy testhezsimuló kövekkel kirakott ruhában volt, ahol átsejlett picit fehérneműje, de fantasztikusan nézett ki. A rendezvényen Leomie Anderson-nal, Micheal Ward-dal és Poppy Ajudha-val mulatta az időt. Sajnos csak két kép került elő.

dl_beatsnoop_com-3000-phj6M95SAE.jpg dl_beatsnoop_com-3000-nCASGzwfPd.jpg
További 4 Leigh eseményről kaptunk fotókat, kezdem is a legrégebbivel: augusztus 29-én Munroe Bergdorf születésnapi buliján volt jelen, erről csak négy fotót kaptunk. Szeptember 13-án Vas J Morgan LFW vacsoráján volt jelen, erről picit több fotót kaptunk, szám szerint 6 darabot. Tegnapelőtt, azaz 15-én pedig a Tolu Coker show-ján volt a londoni divathét keretein belül, erről pedig 7 fotó érhető el. A londoni divathét ma ér véget, elképzelhető, hogy jelen lesznek még ma is, de megtudtuk, hogy Leigh a milánói divathéten is jelen lesz, ami szeptember 17 és 23 között lesz, valamint a párizsi divathéten is, ami szeptember 23 és október 1. között kerül megrendezésre.

1725456712_60_Dans_les_coulisses_de_l39anniversaire_de_Munroe_Bergdorf_entoure_de.jpg 1725456713_48_Dans_les_coulisses_de_l39anniversaire_de_Munroe_Bergdorf_entoure_de.jpg 1725456711_581_Dans_les_coulisses_de_l39anniversaire_de_Munroe_Bergdorf_entoure_de.jpg 1725456713_487_Dans_les_coulisses_de_l39anniversaire_de_Munroe_Bergdorf_entoure_de.jpg
0003~0.jpg 0002~1.jpg 0004.jpg 0006.jpg
0004_28129.jpg IMG_5645.jpeg 0003_28129.jpg IMG_5644.jpeg
Végezetül pedig szeptember 14-én a londoni divathéten Richard Quinn bemutató kulisszái mögött Madison Blair fotósorozatot készít Leigh-ről, ami szerencsére most már elérhető, összesen 5 fotót kaptunk.

LeighAnne__2_.jpg LeighAnne__1_.jpg LeighAnne__5_.jpg LeighAnne__3_.jpg

júl
24
2024
Jade a Polyester magazin címlapján!
icon-pencil     katie     icon-folder     Címlap  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥25

Jade három éve nem adott ki semmit (A „Confetti” volt az utolsó Little Mix kislemez), ami nem túl hosszú idő, de a rajongók számára ez egy örökkévalóság volt. Hozzászoktak ahhoz, hogy néhány havonta jelentkezett valamivel, amit ő mindig így is tett.

„Korábban ez egy olyan jól olajozott gépezet volt, hogy nem is kellett gondolkodnom a folyamaton” – meséli most a Zoomon. Másnap van, és ő otthon van, egy pszichedelikus szövetet terít a falra maga mögött, haja lazán omlik le mindkét vállára, arca ragyogó és jól kialudt. „Tizenegy évig voltunk együtt. Szóval minden albumciklusnál tudtam, mire számíthatok. De ez a folyamat annyira más volt… Olyan sokáig voltam annyira kondicionálva arra, hogy a zene gyártásának nyomása alatt álljak, hogy tényleg újra kellett programoznom magam, hogy kevésbé kaotikus gondolkodásmóddal és kevesebb nyomással létezzek.”

Miután a Little Mix feloszlott, Jade zsákutcába került. Akkor már a húszas évei végén járt, de sosem volt magára hagyva.

„Emlékszem, amikor bementem a lakásomba, leültem, megnéztem a naplómat, és az egész felnőtt életemben először fordult elő, hogy nem volt benne semmi. Azt gondoltam, hogy most mit csináljak? Mit csináljak az életemmel? Tudtam, hogy a mentális összeomlás  küszöbén állok.”

Azonnal elutazott Budapestre, próbálta magát lefoglalni barátokkal, tervekkel és a barátjával.

„Tudtam, hogy ha túl sokáig ülök le, és feldolgozom a történteket, akkor az örvény még jobban lerántott volna. Volt terápiám, meg minden, de… ha belegondolsz, hogy 18 éves koromtól egészen addig a pontig az egész életem menetrendszerű volt. Mindig volt egy éves naptárunk. Az, hogy ez már nem volt meg, nagyon ijesztő volt. De amint túltettem magam rajta, úgy éreztem, hogy ez nagyon izgalmas. Most már én írom a naplómat.”

pxjtxyvn_5.jpg pxjtxyvn_8.jpg pxjtxyvn_15.jpg pxjtxyvn_10.jpg

Tovább olvasom »

júl
20
2024
Debütált JADE!
icon-pencil     katie     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Hír  /  Jade  /  Kislemez     ♥29

Sziasztok!

Először egy kis közérdekű kitekintéssel kezdenék egy nagyon izgalmas hír előtt, ugyanis már 1 év telt el, hogy én nem írtam ki hírt, de úgy éreztem, hogy kis idő kell nekem, de nem tudok szó nélkül elmenni Eve fantasztikus munkája mellett, aki előtt emelem kalapomat, hiszen nélküle már nem lenne LM.HU az biztos, szóval itt is szeretném neked megköszönni, hogy ilyen szorgalmasan, erőt meghazudtolva hoztad a híreket a lányokról. De most én is visszatérek mellé és hozzátok és ennek egy nagyon pici köze van az én titkolt kedvencem debütálásához.

Ugyanis Jade kiadta első kislemezét szóló előadóként az ‘Angol My Dreams’-et!  Amikor megkérték, hogy három szóban írja le az ‘Angel Of My Dreams’ klipjét, Jade csak annyit mondott: „Egy kib-szott film”. Az „AOMD” klipjét az ikonikus filmek, Az ötödik elem, a Showgirls és a Fekete hattyú ihlette, és a rongyokból a gazdagságig tartó konceptuális történet, melyben Jade 11 különböző megjelenésben látható, melyek a sztárságig vezető útját tükrözik.

JADE debütáló klipjét Aube Perrie rendezte, aki már dolgozott a ‘Music for a Sushi Restaurant’ és a ‘Satellite’ című dalokon Harry Stylesnak, a ‘Thot Sh*t’ című dalon Megan Thee Stallionnak és a ‘Starburster’ című dalon Fontaines D.C.-nek.

Jade a Capitalnak elmondta, hogy a dal a zeneiparral való szeretet-gyűlölet kapcsolatáról szól: „Van egy kis mondanivalóm erről, a jóról és a rosszról” – árulta el.

Ám nemcsak a dal debütált, de a klip is tegnap, ami tényleg egy filmhez hasonlít. Minivdeókat vágtak be a ‘kicsi’ Jade-ről, sőt még az X-Factor meghallgatásáról is. A bulvár szerint Simon Cowell-re céloz a dalban, ám ezt nem erősítette meg. Érdekesség, hogy van egy pillanat a klipben, amikor Jade megszúrja az ujját, és vérrel írja alá a szerződést, mielőtt gyűrűt húz a jegyesujjára – ez egy beleegyezés a zeneipar kötelességére.

Angel Of My Dreams dalszöveg

Elhoztam a klip kivágott képeit, de jelentek meg új képek a promózásához és a klip forgatásáról, illetve megnyitott a hivatalos webshop oldala, ahol megvásárolhatjátok az eddig megjelent termékeket, amik között vannak pólók, trikó, pulcsi, matrica, de még poszter is.

GSzXeRAW0AELQol.jpeg 01_-Lead-DSP-image-Fullf1-1.jpg GS30h2AWgAAN8Qy.jpeg angel.png
Screenshot_2024-07-18_at_17_47_36.png GS1kythWYAAZU7j.jpeg GSsRiV8XIAApr3L.jpeg GS3nwwzXsAAfpSm.jpeg
JADE003A-TSWHI.png JADE006A-POSTERV1-A2.png JADE004A-LSBLK.png  JADE008A-STICKERSET.png
vlcsnap-00058~22.png vlcsnap-00154~21.png vlcsnap-00399~19.png vlcsnap-00543~18.png

márc
14
2023
Új külsőbe burkolózva!
icon-pencil     katie     icon-folder     Weboldal     ♥21

Sziasztok mixerek!

El sem hiszem, de több, mint 1 év eltelt már, sőt, lehet, hogy inkább szépítettem is ezzel mióta felkerült az előző kinézet. Bevallom őszintén, hogy én még mindig szeretem az előzőt, imádtam a világos pasztell színeit és jó kedvem volt, ha ránéztem, de már éppen ideje volt a váltásnak. Amikor tavaly megérkeztek a Confetti turné képei, tudtam, hogy ebből akarok valamit alkotni. A főképre a turné promóképe került, a háttérben pedig a koncerteken készült rajongói és profi fotókból válogattam. Igyekeztem most is a sötét alaptónust picit feldobni vidámabb színekkel, remélem sikerült és elnyeri a tetszéseteket! Ha szeretnétek, nyugodtan jelentkezzetek a cserékhez is és várjuk a véleményeteket a kinézetről!

febr
27
2023
Februári lesifotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥17

Sziasztok!

Ahogyan Eve lent is említést tett a lesifotókról: most elhoztam nektek a februárban készült paparazzi fotókat a lányokról!

Már beszámoltam nektek arról, hogy Jade és szerelme, Jordan hivatalosak voltak Raye albumának debütáló bulijára, amit Londonban tartottak még február 2-án. Jade köztudottan jóban van az énekesnővel és évek óta felváltva támogatják egymás munkáját. Az érkezésüket örökítették meg, 7 fotót tekinthettek meg a galériában.

jade-thirlwall-arrives-at-raye-x-spotify-party-to-celebrate-release-of-debut-album-my-21st-century-blues-at-isabel-in-london-02-02-2023-2.jpg jade-thirlwall-arrives-at-raye-x-spotify-party-to-celebrate-release-of-debut-album-my-21st-century-blues-at-isabel-in-london-02-02-2023-0.jpg jade-thirlwall-arrives-at-raye-x-spotify-party-to-celebrate-release-of-debut-album-my-21st-century-blues-at-isabel-in-london-02-02-2023-4.jpg jade-thirlwall-arrives-at-raye-x-spotify-party-to-celebrate-release-of-debut-album-my-21st-century-blues-at-isabel-in-london-02-02-2023-6.jpg

Leigh-ről 3 albumnyi fotók készültek, természetesen időrendi sorrendben haladok ezekkel is. Február 11-én Leigh-Anne részt vett és díjat adott át a már említett Brit díjátadón. Az érkezéskor kapták őt is le a fotósok, ahol még szívesen fotózkodott rajongókkal is a bejárat előtt, erről 3 képet találtok. Illetve az after party-ról is érkeztek lesifotósok távozáskor/érkezéskor, ezt pontosan nem tudni, de további 4 fotót láthattok a galériában.

01~1182.jpg 03~697.jpg 02~867.jpg
01~1183.jpg 02~868.jpg 03~698.jpg 04~576.jpg

Végül pedig szintén Leigh-Anne került a kíváncsi lesifotósok hadai elé tegnapelőtt, azaz szombat este. A londoni Chiltern Firehouse-ból távozott, egy igazán feltűnő outfitben, ami fantasztikusan állt neki! Szerencsére elég sok, szám szerint 48 fotó került elő, amit természetesen az oldal aloldalán, a galériában tekinthettek meg.

image3~44.jpg image14~31.jpg image22~30.jpg image35~25.jpg

febr
24
2023
Idei események
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥18

Sziasztok!

Ahogyan már Eve bejegyzésénél olvashattátok: elkezdtünk dolgozni a háttérben és elkezdtük feltöltögetni a lányok kimaradt fotóit. Én most az idei megjelenésekkel érkeztem, ugyanis Leigh-Anne nem lopja a napot, az biztos.

Az idei első rendezvénye január 31-én volt, ekkortájt Los Angelesben tartózkodott és több eseményre is hivatalos volt. Az említett napon Ebony Riley EP lemez bemutatóján vett részt, amiről 3 fotót hoztam nektek. A rendezvényre egy elég merész outfitben jelent meg, nekem nagyon tetszik, de írjátok meg a véleményeteket róla ti is! Február 2-án a ‘Warner Music Group’ által rendezett Pre-Grammy Party-n volt jelen, szintén Los Angelesben. A haját is szereti extrém viseletben hordani, ez itt is látható volt, ami remekül passzolt a szintén extravagáns szettel. A Pre-Grammy buliról 12 képet találtok.

Eközben Jade és párja Londonban vettek részt egy eseményen: ugyanis Raye első lemezének megjelenését ünnepelték és ott voltak,  hogy támogassák őt, akivel régóta jó barátságban is vannak. Erről sajnos nem sok fotót láthattok, csupán hármat.

Fn5XGiKacAMCnCt.jpg Fn5XGiMacAAgj-e.jpg Fn5XGiLaYAAGbp2.jpg
image4~40.jpg image9~31.jpg image11~30.jpg image12~31.jpg
image2~41.jpg image1~41.jpg image3~42.jpg

2 nappal később, azaz február 4-én még mindig LA-ben volt, hogy készítse közelgő lemezét/dalait és hivatalos volt a 2023-as Roc Nation The Brunch-ra. Ide talpig rózsaszínben érkezett, de fantasztikusan állt rajta, az extrém haj itt is hozzá tartozott a szetthez. Sajnos csak két szuper kis fotót találtok!

334297244_002.jpg 334297237_001.jpg

Február 12-én pedig Leigh-Anne már Londonban volt, ugyanis hivatalos volt az idei Brit díjátadóra, amit idén rendeztek meg 43. alkalommal. Ez az első alkalom, hogy ide már szólóban érkezett, hiszen eddig a lányokkal érkezett. Itt is fantasztikusan nézett ki, ám nemcsak, hogy jelen volt, de díjat is adott át! Chloe Kelly-vel állt a színpadta és átadták a ‘British Group of the Year’ kategóriáért járó díjat, ami idén a ‘Wet Leg’ zsebében landolt. Az érkezésről 55 fotót, a showról és a díj átadásáról további 15 képet láthattok. Ezután a Brit after bulit sem hagyhatta ki természetesen, ide már más szettben érkezett, ahol ismét megmutatta fantasztikus alakját is! Erről pedig 6 fotót láthattok.

image19~29.jpg image37~2.jpg image52~2.jpg image54~2.jpg
image1~42.jpg image8~36.jpg image24~27.jpg image22~29.jpg
335580879_03.jpg 335580884_04.jpg 335580850_01.jpg 335580893_06.jpg

És el is érkeztünk az utolsó elmaradt idei eseményre, ami nem is olyan régen volt és szintén Leigh-Anne volt jelen. Én mondtam nektek, nem unatkozott, hiszen idén Leigh mellett csak Jade vett részt egy eseményen, Perrie sajnos egyen sem. Február 18-án, azaz múlthét szombaton jelen volt a londoni divathéten és megnézte az első sorból Ahluwalia showját. 7 képet találtok meg erről a galériában!

ahluwalia-front-row-lfw-february-2023-4.jpg ahluwalia-front-row-lfw-february-2023-7.jpg ahluwalia-front-row-lfw-february-2023-6.jpg ahluwalia-front-row-lfw-february-2023-3.jpg

100« ElsőELŐZŐ OLDAL...10...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »