| Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a csajok lemezbemutató bulin vettek részt, ám a hazafelé tartó úton Jesy szemmel láthatóan rosszkedvűen távozott. Az autóban, amivel távozott, sírni kezdett, miután bulizott a lányokkal és vőlegényével. Egy forrás szerint a lányok buliztak, alkoholt ittak, majd a pár, Jesy és Jake veszekedni kezdett, majd könnyek között távozott a buliból és egy közeli hotelhez sietett. Jesy ezt nem volt hajlandó kommentelni, kérés ellenére sem, ami érthető. Remélem azóta már minden rendben van közöttük! A tegnapi nap viszont a másik páros, Leigh-Anne és Jordan részt vettek egy eseményen, amiről 18 képet hoztam nektek. Aranyos képeket hoztam nektek, kiskutyákkal pózolnak. Csekkoljátok! Emellett ma forgatták a Royal Variaty-hoz a fellépést, amiről 3 kisképet hoztam nektek. A műsort decemberben fogják sugározni.
Paparazzi fotók > 2015 > November 11 – Jesy elhagyja a lemezbemutató bulit | ||
| Ma egy hete, hogy megjelent a lányok harmadik nagylemeze, így még javában zajlik a lemezbemutatás, dedikálás. 11.-én, szerdán a lányok lemezbemutató bulit tartottak, amiről 13 remek képet hoztam nektek. Látható a jókedv, gyönyörűek voltak! Valamint a Bodo’s Schloss night clubban is megjelentek Londonban, amiről pedig 364 HQ képet tekinthettek meg. Fantasztikus hír még, hogy a lemez már a 2. helyre tornázta fel magát a brit listákon ilyen rövid idő alatt. Gratulálok hozzá innen is!
Megjelenések > 2015 > November 11 – Lemezbemutató | ||
|
A lányok harmadik albumuknál igazán megmutatták ‘furcsa oldalukat is.
Már két kislemezt is kiadtak, köztük a Black Magic-et és a Love Me Like You-t, de már olyan neveket kaptak az albumra, mint a ‘a legjobb album mindörökké‘.
Természetesen az ET! Online rákérdezett mi a véleményük a One Direction szünetéről is és hogy visszatérnek-e. | ||
|
Folyamatosan dolgozom a galérián, most a hétvégén pedig próbálom még tovább bővíteni a tartalmat is, pótolni a hiányokat. Most viszont új képeket hoztam nektek. 155 képet hoztam nektek a hétfői Livestream-nél rendezett Meet&Greet-ről, ahol örömmel és ökörködve fotózkodtak a szerencsés rajongókkal. Valamint felkerült az összes idei megjelenés, pontosabban 2424 kép és most már gőzerővel dolgozom a lesifotókon is, így már közelít az 5000-hez a galériában lévő képek száma! Jó nézelődést! Valamint kiderült, hogy a tegnapi nap forgattak egy részt a Alan Carr’s “Chatty Man” műsorhoz, amiben szerepelnek és holnap kerül adásba!
Megjelenések > 2015 > November 09 – Livestream Meet&Greet | ||
| Múlt hétvégén rendezték meg a Radio 1 Teen Awards-ot, ahol olyan fellépők voltak a csajok mellett, mint Nick Jonas, 5SOS, Demi Lovato vagy Justin Bieber. És úgy tűnik legjobb barátok lettek Justin Bieber-rel a kulisszák mögött.
| ||
| A mai nap ismét nem unatkoztak a lányok, ugyanis Londonban ellátogattak ‘Lorraine’ talkshowjába, ahol egy rövid interjút adtak és természetesen előadták legújabb dalukat is a ‘Love Me Like You’-t. Ezután pedig a ‘4Music’hoz mentek egy karácsonyi hangulatú fotózásra, amiről 1(2) képet hoztam nektek. A ‘Lorraine’ műsor interjújáról 7 képet, a fellépésről 8 képet hoztam. Az interjú után az ITV stúdiója előtt kapták le a szemfüles paparazzik a lányokat, erről 29 képet tekinthettek meg. ![]()
Megjelenések > 2015 > November 09 – Lorraine | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









