Jade a Gay Times címlapján! Érkezik a ‘The Encore’ deluxe album! Leigh-Anne: zenei hírek Jade a Hits Radio Live-n
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is meg fog jelenni, hamarosan forog a klipje is!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.december 05. - 'That's Showbiz Baby! The Encore' deluxe album megjelenés (Jade)
  • 2025.december 12. - 'Lullaby' jótékonysági album megjelenés (Leigh-Anne)
  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.december 06. - Jingle Bell Ball (Leigh-Anne)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept
6
2025
Perrie ismét várandós!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Alex Oxlade-Chamberlain  /  Cute Aggression  /  Perrie  /  Zene     ♥52

A mai napon fantasztikus hírt közölt Perrie az Instagramon a követőivel: második gyermeküket várják vőlegényével, Alex Oxlade-Chamberlain-nel! Bár egy ideje pletykálták, hogy ismét várandós, megerősítésre csak most került sor. Mi szándékosan nem hoztuk fel nektek a bejegyzésekben, mert tiszteletben tartjuk Perrie döntéseit. Főleg az őket ért veszteségek miatt is (két vetélése volt az elmúlt években). A cuki videóban egy fehér pólót visel, amire legutóbbi kislemezének címe van ráírva: ‘If He Wanted To He Would…‘, az elejére pedig a ‘…and He Did!‘ Alex és Axel is szerepel a rövid felvételen. Szívből gratulálunk nekik!

Megnézem a bejelentő videót Instagramon!

Csütörtökön egy ajándék dalt is kiadott, amely helyet kapott a ‘PERRIE’ albumon is! A 8. track lesz, ezt már tudjuk. A címe ‘Cute Aggression‘, és Alex-ről írta. Egy vidám, bohókás szerelmes dal lett. Nagyon jól nyitott a dallistákon még így is, hogy nem kislemezként jelentette meg. Az összesített iTunes-on ez lett a második legjobb helyezett dala!

febr
15
2024
Keddi paparazzi képek Perrie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Alex Oxlade-Chamberlain  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥15

Meg is érkeztek az idei év első lesifotói! Hihetetlen, de 2024-ben még nem sikerült lencsevégre kapni a lányokat. Ennek oka az is, hogy még eseményen sem vettek részt. Ez megváltozott, ugyanis Perrie a keddi privát rajongói partija után elment vacsorázni szerelmével, Alex-el. A választott étterem a Novikov lett, ahonnan épp távoztak, amikor kiszúrták őket. Valószínűleg elvitelre is kértek valamit, mert a hely nevével ellátott papírtasakokkal a kezükben léptek ki. Végig mosolyogtak, Alex többször is megérintette kedvesét, látszik rajtuk a boldogság. Perrie egyszerűen ragyog, szemmel látható rajta,hogy mennyire helyén van a magánélete és karrierje is. A galériában 12 fotót találtok róluk!

IMG_2329~0.jpeg 81257671-13082939-image-a-41_1707920807810.jpg 81257657-13082939-image-a-51_1707920849435.jpg 81257675-13082939-image-a-54_1707920858464.jpg

okt
21
2023
Alex beszélt Perrie-ről és családjukról
icon-pencil     Eve     icon-folder     Alex Oxlade-Chamberlain  /  Interjú  /  Perrie     ♥13

Perrie vőlegénye, Alex Oxlade-Chamberlain klubot váltott idén. Maga mögött hagyta a Liverpool-t, és a török Besiktas csapatához igazolt. A The Athletic ennek kapcsán faggatta a focistát, aki szívesen válaszolt is nekik. Nemcsak a karrierjét érintő kérdéseket kapott, hanem a magánélete is szóba került. Nyilatkozott Perrie-rőlés Axel-ről is,ezeket a részeket fordítottam le.

Az ok, amiért (részben) a Besiktast választotta, nem pedig az Al Ettifaq csapatát. Isztambul Londontól 3,5 órás repülőút, könnyebb a családnak is.

„Hat óra Rijádig, aztán átszállás (másik járatra), és ha a családom is meglátogat, az már más élmény.”

David Beckham Netflixes dokumentumfilmjét is megnézte – csakúgy, mint sok focista -, itt is említette kedvesét.

„Igazából nagy szemfelnyitó volt számomra. Még focistaként is, tudván, hogy milyenek lehetnek a dolgok, nem tudtam, hogy Beckham mennyi mindenen ment keresztül. Még Perrie is megnézte. Imádja Posh Spice-t (Victoria Beckham).”

A búvárlapok egyébként is az „Új Beckham” párosként emlegetik őt és Perrie-t. A Little Mix több mint 60 millió lemezt adott el világszerte, amivel minden idők egyik legsikeresebb lánybandája (a Spice Girls és a Supremes mögött). Perrienek 19,2 millió Instagram-követője van, ami amellett, hogy több, mint a vőlegénye 5,2 milliója, egy maroknyi Premier League-játékos kivételével az összes játékosnál több.

„Azt hiszem, ők egy kicsit nagyobb nevek voltak, mint mi vagyunk” – nevet.

Tovább olvasom »

aug
26
2023
Perrie a Besiktas meccsen
icon-pencil     Eve     icon-folder     Alex Oxlade-Chamberlain  /  Lesifotó  /  Perrie  /  Rajongói fotók     ♥15

Augusztusban derült ki, hogy Perrie vőlegénye, Alex Oxlade-Chamberlain a Besiktas török focicsapatnál folytatja karrierjét. Már korábban tudtuk, hogy a Liverpool-tól távozó tehetség nem hagy fel a sporttal, és rebesgették már, hogy Törökországban folytatja. Miután az orvosi alkalmasságin megfelelt, alá is írták a szerződést.

A debütáló meccse a 20-ai Besiktas vs. Pendikspor volt Isztambulban, ahová Perrie is ellátogatott. Magával vitte kisfiukat, Axelt, és édesanyját is. A szemfüles fotósok lőttek is róluk egy családi képet. Kedvencünk egy farmer szettet viselt, haja ki volt engedve, és nagyon jókedvű volt aznap. Mosolya nem véletlen, mert nyert a csapat. A Besiktas jelenleg a 9., de a szezon csak most kezdődött.

IMG_3860.jpeg

Perrie azt a hetet Törökországban töltötte, egy játékboltban is járt (Axel 2. születésnapját ünnepelte,  valószínűleg neki nézett ajándékot). Az egyik eladó felismerte, és közös képeket is készítettek.

IMG_3798.jpeg IMG_3797.jpeg

máj
29
2022
Little Mix búcsúbuli Londonban
icon-pencil     katie     icon-folder     Alex Oxlade-Chamberlain  /  Hír  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥13

Sziasztok!

Megérkeztem a lányok elmaradt képeivel, ugyanis szerencsére előkerültek lesifotók és megjelenések is, amiken a lányok részt vettek. Május elején a lányok Manchesterben turnéztak a Confetti turnén belül és május 7-én este pedig Leigh-Anne és Jade úgy érezték, hogy itt az ideje kicsit kikapcsolódni és elindultak a Menagerie étterembe. A távozásukat sikeresen megörökítették a lesifotósok, összesen 13 képet találtok meg.

0424215240650_00_1.jpg 0424215240650_08_9.jpg 0424215240650_09_10.jpg 0424215240650_11_12.jpg

Május 14-én volt az utolsó állomásuk Londonban és ezután pedig megkezdődött az ‘Little Mix’-mentes időszak, ám mielőtt szünetre mentek volna végleg (egyelőre), úgy érezték, hogy meg kell ünnepelniük és méltó módon elbúcsúzniuk a LM-től. Így is történt 16-án, hétfő este. Közeli barátok, családtagok körében megrendezték a ‘Little Mix búcsúbulit’, az érkezésükről 11 képet találtok. Magáról a rendezvényen készült képekből pedig további 6 képet. A lányok nagyon jól érezték magukat és méltó módon elbúcsúztak.

image2~35.jpg image6~36.jpg image7.png image4~37.jpg
5S-MuRIjv4dTA1ARDxpWbJ0PhcHHNkAglktW768HR6SgBZuU7wz_hGAMlJZTjxxpDLrwYpxU1MDXrm-J9r-nCIfA.jpeg soWZMXyGi7NPZRGNs6BE0TB8haCqIVe4fYZ5H25mWafxqA_4QD1t64T7BcO_jEp8iA_anW4DfZI3l_JB2Bv-jRcy.jpeg E0Y7PujWGSJ-Xs8C_m8oRLM2PoTd89dLnCbDEiWCaD_W5SHMOnM6ZhgxNHnqDVdhMp9-lbTQEQzUtJZaRPbCLbcu.jpeg WXRobzZzW-Il-Fh2afZ5ssIeIYmJeV3z2zsIGTkMExyv82O0QrCvpEOnR26TIylT-t9rJv_d4eWdCvRy3s1Rn2qA.jpeg

Végül pedig egy egész friss, ám annál meghatóbb képeket hoztam. Múlthét vasárnap volt a Liverpool Wolverhampton elleni Bajnokok Liga mérkőzése. Itt a Liverpool tarolt 3-1-re. Megtudtuk, hogy Perrie is kiment a meccsre és szurkolt gyermeke, Axel édesapjának, aki a Liverpool sikeres középpályása. A meccs végén Perrie lement a kis Axel-lel a pályára és elképesztően édes és megható családi pillanatokat örökítettek meg. A kis Axel-t pedig ‘Daddy’-s, azaz apucis mezben láthattuk. Erről 10 fotót találhattok meg a galériában.

image1.png image7~32.jpg image10~30.jpg image5~35.jpg

okt
23
2021
Disora hírek és lesifotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Alex Oxlade-Chamberlain  /  Disora  /  Hír  /  Jesy  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥17

Az album megjelenése előtti hetekben kicsit lecsendesültek a dolgok a Little Mix háza táján, de azért akad pár dolog, amit érdemes megemlíteni. Ilyen például Perrie első saját márkája, a Disora, ami hamarosan debütál! Nem is kell olyan sokat várni, mert pontosan egy hét múlva minden ki fog róla derülni, október 30-án fog megjelenni. Az már biztos, hogy ruházati termékeket forgalmaz, de ékszerek is a kínálatba kerülhetnek. A szépség nem most találta ki a márka ötletet, kb. két évvel ezelőtt tervezhette meg az egészet, mert egy tavalyi Instagram Sztorijában az egyik Disora pulcsiban láthattuk. Akkoriban kitakarta a jelzést, ezért nem is sejthette senki sem, hogy miről is van szó. A wearedisora.com weboldalon tudtok feliratkozni a hírlevelekre.

De ha már Perrie… két nappal ezelőtt újabb romantikus randevúra ment el szerelmével, Alex Oxlade-Chamberlain focistával. A manchesteri The Ivy étterem előtt fotózták le kettejüket. Két hónappal a szülés után kedvencünk remek formában van és csak úgy ragyogott a képeken.

688440428.jpg 688440437.jpg 688440493.jpg

Szerdán, azaz 20-án Jesy-t is kiszúrták a lesifotósok. Ő épp az asszisztense és Harry társaságában volt látható London utcáin. Egy kisebb bőrönd és pár táska volt nála, egyelőre nem lehet tudni, hogy hova utazott. Bő ruhákat viselt, és egy fekete kalapot. Haja egyenesre volt vasalva.

y6FQLwt8mHQ.jpg UzsKLXa-iSI.jpg lmmtd-svOV4.jpg ALdAckaIYF8.jpg

21KÖVETKEZŐ OLDAL