Jade a Mighty Hoopla-n! Jade fellépett a Big Weekend-en! Perrie a BBC új műsorában! Jade az Ivor Novello Awards-on
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún
15
2019
Élőben adták elő az új dalt!
icon-pencil     katie     icon-folder     Bounce Back  /  Fellépés  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥5

Ahogyan már korábban beharangoztam, tegnap a lányok először adták elő élőben új dalukat, a ‘Bounce Back’-et a BBC The One műsorában és természetesen ehhez elmaradhatatlan volt a próba is, szám szerint 7x próbálták el az előadást, erről 16 fotót láthattok és természetesen a videót is a fellépésről, ám ez nem a hivatalos, sajnos arra még várni kell.

0515110233741_00_LittleMix__1_.jpg 0515110233741_02_LittleMix__3_.jpg 0515110233741_06_LittleMix__7_.jpg 0515110233741_15_LittleMix__16_.jpg

A tegnapi Global Radio Stúdió érkezésről és távozásról újabb 4, utóbbihoz pedig újabb 15 fotó került elő szuper minőségben. A lányok nagyon jókedvűen érkeztek a stúdióhoz és a rajongók kívánságait kielégítve fotózkodtak velük. És ha már rajongók, újabb 8 rajongói fotó került elő, lehet irigykedni rájuk!

0515110900424_04_005.jpg 0515110900424_03_004.jpg 0515110900424_02_003.jpg 0515110900424_01_002.jpg
0515110900424_07_000002_1155866914.jpg 0515110900424_09_000005_1155866982.jpg 0515110900424_10_000006_1155867031.jpg 0515110900424_00_001.jpg
V32nqYoLwO4.jpg 0UnA8QsnLyU.jpg 6gqE9eEZ5Vs.jpg lMgS_yD4rFU.jpg

Végül pedig újabb 6 fotó került elő a ‘Bounce Back’ klip kulisszái mögül, én személy szerint imádom ezeket a fotókat a lányokról, ti nektek melyik a kedvenc outfitetek a klipből?

jYT44O2kLqs.jpg LuAFzzi57TA.jpg AKgwz-EL5LI.jpg G3eoRWHnpKM.jpg

Megjelenések > 2019 > Június 14 – Próbálnak a BBC The One Show-hoz, London
Paparazzi fotók > 2019 > Június 14 – Megérkeznek a Global Radio Stúdiójához, London
Paparazzi fotók > 2019 > Június 14 – Távoznak a Global Radio Stúdióból, London
Vegyes képek > Rajongói fotók
Zene > Egyebek > Bounce Back (2019) – Klipforgatás

jún
14
2019
‘Bounce Back’ klip premier!
icon-pencil     katie     icon-folder     Bounce Back  /  Videóklip     ♥3

A lányok legújabb videóklipje magyar idő szerint 6 órakor debütált a Youtube csatornájukon. A Little Mix ismét egy olyan oldalát mutatta meg, amit még sosem láttunk tőlük. Nagyon eseménydús, egyedi és kreatív klip lett, tele koreográfiával, több outfittel és ahogyan a dal is vidám, úgy a klip is nagyon csajos, bulis lett, én egyszerűen imádom, a lányok nagyon kitettek magukért. Nektek hogy tetszik, melyik szett a kedvenc?

Emellett pedig elhoztam a klipből a kivágott fotókat is, szám szerint 776 fotót tekinthettek meg a galériában.

vlcsnap-00158~15.png vlcsnap-00238~15.png vlcsnap-00409~13.png vlcsnap-00691~7.png

jún
14
2019
Megjelent a ‘Bounce Back’!
icon-pencil     katie     icon-folder     Bounce Back  /  Single     ♥3

Sziasztok mixerek!

Végre elérkezett ez a nap is és megjelent a lányok legújabb kislemeze a ‘Bounce Back’ és már elérhető és megvásárolható különböző felületeken is. Merőben más a műfaj, mint amit eddig megszokhattunk tőlük, de nagyon kíváncsi lennék, ti mit gondoltok? Olyan lett a dal, mint amire számítottatok? A dalt meg tudjátok vásárolni itt és ne feledjétek, ma klip premier is várható, így érdemes később is visszanézni a hírekért és a képekért! Erről is előkerült egy rövid betekintővideó is, a lányok igazán kitettek magukért már ennyiből is látszik! És innen is boldog születésnapot kívánunk a születésnapot hercegnőnek, Jesy Nelson-nak, aki a mai nap töltötte be a 28. életévét!

@mixermanagement Our new single #BounceBack is OUT NOW! Watch the video and listen on your favourite platform! https://t.co/EsFmmx0fyW

Reply #Stop to opt-out pic.twitter.com/fdMffWUkKq

— Little Mix (@LittleMix) 2019. június 14.

jún
13
2019
Látogatás a KISS FM Stúdióban
icon-pencil     katie     icon-folder     Bounce Back  /  Hír  /  KISS FM  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥6

Alig pár óra maradt hátra az új kislemez premierjéig és a lányok ezerrel promozzák a dalt, így tegnap elmentek a londoni KISS FM Stúdióba is, hogy ennek eleget tegyenek. erről 32 lesifotó jelent meg, ugyanis a paparazzók a stúdió előtt már várták a lányokat. Illetve a stúdióban is fotózkodtak az ott dolgozókkal, erről pedig 7 fotó tekinthető meg.

DCl1Dr3H_o.jpeg CKMEQwc8_o.jpeg 8KFaJzqC_o.jpeg GeQ2ferH_o.jpeg
3lDlRAXy_o.jpeg tejxBtvg_o.jpeg 1yvyBZWv_o.jpeg LYoobKLq_o.jpeg

Még nem ért véget a ‘Bounce Back’ klip képáradat sem, a mai nap folyamán újabb 12 fotó látott napvilágot, ezzel együtt pedig már 56 fotó tekinthető meg. Illetve a holnap adásba kerülő ‘Celebrity Googlebox’-ban is láthatóak lesznek, ehhez pedig 2 fotósorozatkép leshető meg a galériában. A lányoknak holnap elég zsúfolt napjuk lesz, most elhoztam összesítve, hogy mik is várhatóak a holnapi nap folyamán. Az biztos, van miért izgulnunk!

  • Megjelenik az új kislemez
  • Megjelenik a videóklip és a vertical videó is
  • Jesy születésnapja lesz
  • Szerepelnek a Celebrity Googlebox epizódban
  • Ellátogatnak a ‘The One Show’-ba, hogy előadják új dalukat

leighannepinnock_64234233_2120697694905760_5944705831369267769_n.jpg perrieedwards_64565447_410688789786975_6352505710722807084_n.jpg 005~11.jpg 007~9.jpg
1_3765.jpg Yj81FCy-3Yo.jpg  

jún
12
2019
Újabb ‘Bounce Back’ képek
icon-pencil     katie     icon-folder     Bounce Back  /  Hír  /  Single     ♥5

Már nincs is olyan sok hátra az új kislemez, a ‘Bounce Back’ premierjéig, szám szerint 2 nap és azt pletykálják, hogy a videóklip is 14-én fog napvilágra kerülni, ám sajnos ez még messze nem olyan biztos. Viszont ehhez kapcsolódóan 2 kép jelent meg a dalhoz készült fotósorozatból, illetve újabb 25 szuper fotó is a klipből. Nem csak dallamvilágban lesz más és pörgős, ám a képek is nagyon azt sugallják, hogy ez egy igazi nyárias, csajos klip lesz. A lányok a pénteki nap folyamán élőben fognak énekelni a ‘The One Show’-ban és remélhetőleg élőben hallhatjuk az új dalt is! Valamint a ‘Wasabi’ c. daluk hallható lesz a The Bold Type amerikai sorozatban. A mai nap folyamán pedig megkezdődtek a promózások, hiszen ellátogattak a ‘KISS FM’ stúdiójába, amiről reméljük hamarosan kapunk fotókat és videókat is.

02_1220.jpg homebg-2019.jpg  
xruLcKr1wwU.jpg jadethirlwall_62271612_577755462632666_5558440362614737658_n.jpg _Nm0oZZLDGU.jpg GzIuB1hOmMo.jpg

jún
7
2019
Bounce Back – hírek és képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Bounce Back  /  Forgatás  /  Videóklip     ♥3

Egy hét múlva ilyenkor már élvezhetjük (valószínűleg) a Little Mix legújabb dalát, amely a „Bounce Back” nevet viseli. Ígéretük szerint teljesen más lesz, mint amit eddig tőlük megszoktunk. Egy weboldal a hip-hop és pop kategóriába sorolta be a dalt. Természetesen videóklip is készült hozzá, ennek a forgatásairól kaptunk most képeket. A borítókép alapján már sejthető volt, hogy Barbie babaként fogják őket ábrázolni, és nem véletlen volt az sem, hogy a Little Mix babákkal kezdték el reklámozni. Időközben azt is megtudhattuk, hogy a Bounce Back-nek is lesz vertikális videója. Kíváncsian várjuk!

D8XjbebXYAA-M7T.jpg D8UEVS8VUAAZo2R.jpg jadethirlwall_61075524_449623172498292_3966415214645339771_n.jpg w80qk43Hqp0.jpg

Zene > Egyebek > Bounce Back (2019) – klipforgatás

3ELŐZŐ OLDAL2KÖVETKEZŐ OLDAL