| Sziasztok mixerek! Fantasztikus hírrel érkeztem hozzátok, ugyanis tegnap éjjel kiderült, hogy a lányok ismét, pályafutások alatt 2. lépnek fel a február 22-én megrendezésre kerülő Brit Awards-on. Tavaly is hatalmas siker volt számukra, ugyanis szerepelt ez a bakancslistájukon, így megtisztelőnek érzik, hogy ismét felléphetnek. Tavaly a ‘Black Magic’-kel léptek fel, amibe beleadtak mindent, elég ütős koreográfiával készültek, én kíváncsian várom az idei produkciót! Természetesen nem csak fellépnek, hanem a vörös szőnyegen is végig vonulnak a többi meghívottal együtt. Kiderült ezen kívül tegnap újabb dátumokat és helyszíneket vettek fel a nyári turnéjukra, hogy hova is látogatnak el még.
| ||
| Aki tegnap nyomon követte a Brit díjátadót, tudja, hogy a lányok sajnos egy díjat sem vihettek most haza, de reméljük, hogy pár év múlva kamatozni fog a munkájuk és sorra fogják nyerni a díjakat, igazán megérdemelnék, csak sajnos sosem ezen múlik ki érdemli meg és ki nem. Fel is került HD minőségben a lányok Youtube csatornájukra a fellépés az estéről, zseniálisak voltak, nézzétek meg, tényleg érdemes! 4 újabb képpel kibővült az album, ahol megtekinthetitek a lányok érkezését a díjátadóra. 47 remek kép került elő a fellépésről, egy pedig az afterpartyról, ahol Jesy kivételével mind részt vettek, az afterparty távozásáról pedig 3 képet láthattok. Végül pedig még egy videót hoztam, amit a Brit díjátadó kulisszái mögött készítettek róluk, ahol elmesélték, hogy sosem gondolták volna, hogy valaha fellépnek itt, valamint többek között Rihanna-ról is beszéltek. ![]() Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban – Érkezés | ||
| Elérkezett a várta várt nap, a Brit díjátadó napja, amit Londonban rendeznek/rendeztek meg. Az írásom pillanatában is még zajlik, ne felejtsetek el szavazni, még mindig lehet, mixerek! A vörös szőnyegen a lányok eszméletlenül festettek, nekem kifejezetten Jesy ‘hercegnős’ ruhája tetszik a legjobban, de mindannyian gyönyörűek voltak, ezt meg kell hagyni! Az előadásukon is túl vagyunk már (22:24 kor kezdődött, itt lehet online nézni, szavazni), eszméletlen volt, a ‘Black Magic’-et adták elő, mégis teljesen más stílusban, sok tánc, sok dob volt az előadásukban, én imádtam és iszonyatosan büszke vagyok rájuk, igazán kitettek magukért! Nézzétek meg az eddig megjelent 31 képet! Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban | ||
| Remélem nem felejtettétek el a mai nap minek a napja. Igen, ma este rendezik meg a Brit díjátadót, ahol nem csak jelöltek a lányok, hanem egy fantasztikus fellépésre is készülnek. Már nagyban elkezdődött a készülődésük, sőt, Leigh-Anne annyira izgul, hogy aludni sem tudott, így korán felébredt. Most egy pár napra le volt zárva a szavazás, ma is csak este 8 óra után nyílik meg, de ne felejtsetek el szavazni ezen a linken! Én már nagyon izgatott vagyok, bízom benne, hogy megkapják a díjakat, igazán megérdemelnék! | ||
| Ahogy már beszámoltam nektek korábban róla, a lányok leforgatták a ‘Secret Love Song’-hoz való videóklipet is, ami várhatóan hamarosan meg is jelenik, erről és másról is hoztam nektek rövid kis infókat, amik fantasztikus hírek. A személyes fotókat pedig pótolni fogom a héten.
| ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








