Vogue interjú Jade-del Perrie ismét várandós! Perrie a The Hundred Final-on! IHWTHW hírek és képek
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
    • 2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.szeptember 12. - hmv, Newcastle dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 13. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 15. - hmv, Oxford Street dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Cardiff dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Bristol dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 17. - hmv, Brighton dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 27. - hmv, Oxford Street dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 28. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Manchester dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Liverpool dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Meadowhall dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Newcastle dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
dec
30
2020
Jade lesifotó, Chicken Shop Date
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Jade  /  Lesifotó     ♥10

Épphogy véget ért a karácsony, másnap, 27-én Jade már vásárolni indult Newcastle-be kedvesével, Jordan Stephens-szel. Kedvencünk farmerban, zöld, bő kabátban és sportcipőben jelent meg. A vásárlásukról 15 lesifotót találtok a galériában.

QSkSKUNB_o.jpg kA1pFQ81_o.jpg ioZxVqVD_o.jpg tFRYhXKp_o.jpg

A mai nap során pedig megjelent egy beszélgetés vele Amelia Dimoldenberg Youtube csatornájára, ahol egy ‘csirke randira’ invitálta Jade-t. A beszélgetés kezdetén klasszikus Little Mix koreográfiát mutatott Amelia-nak,  természetesen olyat, amit asztalnál ülve végre is tudott hajtani. Először a Move dalból, majd a ‘Sweet Melody’-ból. Elárulta, hogy egyszer írt Lewis Capaldi-nak, hogy lenne-e kedve közös karaoke-ra, aki azóta sem válaszolt. Megtudtuk azt is, hogy egészen idáig nem érezte az igaz szerelmet, így nem igazán volt összetörve a szíve sem, főleg, ha így visszaemlékezik. Azt is elmondta, hogy kezdetben utálták a ‘Little Mix’ nevet és azt hitték, hogy a karrierjüknek annyi is.

dec
26
2020
Boldog Születésnapot Jade!
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade     ♥7

A mai napon ünnepli kedvencünk, Jade Amelia Thirlwall a 28. születésnapját, az oldal nevében, ezzel a bejegyzéssel szeretnék neki nagyon boldog születésnapot kívánni! Remélhetőleg nagyon csodásan telik ez a nap, hiszen ez róla szól!

 

    

Kedvencünk minden évben a születésnapján a ‘Boxing Day’ keretein belül adományozással tölti, hogy idén is így lesz-e a vírusból adódóan… az majd kiderül!

szept
12
2020
Vogue interjú Jade-l
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Jade     ♥11

Egy exkluzív interjú jelent meg az arab Vogue magazin oldalán Jade-l. Ebben büszkén beszél a jemeni és egyiptomi származásáról. A hosszabb beszélgetés mellé négy fotót is kaptunk, amiken egyszerűen meseszép kedvencünk. Édesanyjával is pózolt a kameráknak, aki mérhetetlenül büszke lányára, amiért nem szégyelli származását.

JADE-T-1080x1350-2-600x750.jpg 01~11.jpg 02~10.jpg image3~127.jpg

Lehet, hogy a Little Mix énekesnőjének, Jade Thirlwallnak 27 éves koráig tartott, hogy valóban elfogadja egyiptomi-jemeni származását, de minden bizonnyal azon van, hogy bepótolja ezt. Az énekesnő megosztja történetét most a Vogue-al.

South Shields Laygate nevű területén nőttem fel, Anglia északkeleti részén. Dokkok voltak a közelünkben, ahol nagyon sok arab dolgozott már az 1920-as évektől kezdve. Mohammed nagyapám 1943 környékén érkezett Jemenből. Tűzoltóként dolgozott a haditengerészetnél, mielőtt munkás lett volna a dokkoknál. South Shieldsben találkozott a nagymamámmal, Amelia-val, akinek apja Egyiptomból származott. Nagyon szerelmesek lettek, és a tengerparti városban telepedtek le. Szerették a nagy arab közösségüket, mindenki összetartott. Sajnos a nagymamám elhunyt, amikor édesanyám még csak négy éves volt, így soha nem volt alkalmam az egyiptomi örökségeimről beszélgetni, de a nagyapám sok mindent elmesélt. Noha ő sose kényszerítette a gyermekeit vagy unokáit a vallásának követésére, ő maga hívő muzulmán volt, és csak annyit akart, hogy ismerjük meg a hitét és kultúráját. A helyi mecset közelében laktunk, és gyönyörű történeteket mesélt nekem arról, amikor Mekkában járt. Mindig főzött nekünk – imádtam a khubzos csirkelevesét, ami a világ legjobbja volt. Emlékszem arra is, hogy a ramadánért böjtölt, és az Eid alatt vártam őt a mecset előtt, mindenkinek „Eid Mubarakot” mondtam, amikor kijöttek onnan, és kaptam egy font érmét tőlük.

Tovább olvasom »

aug
27
2020
Jade Velencében nyaral
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Jordan Stephens  /  Lesifotó     ♥10

Jade sem bírta már otthon a négy fal közt, úgy döntött, hogy elutazik Velencébe. Vele tartott új barátja is, Jordan Stephens, aki egy brit zenész. Mindig is óvatos volt, ha a magánéletéről volt szó, így nem is meglepő, hogy nem említette eddig új párját. Kapcsolatukat tehát még nem erősítették meg, de ez a romantikus út és a róluk készült lesifotók is alátámasztják ezt a hírt. Augusztus 25-én ugyanis épp távoztak a szállásukról, hogy elmenjenek hajókázni kicsit. Kedvencünk előtte a teraszon próbált pár fotót készíteni az Instagram Sztorijába, ezt örökítették meg a paparazzik.

image8~88.jpg image13~72.jpg image22~52.jpg image41~35.jpg

Paparazzi fotók > 2020 > Augusztus 25. – Jade és Jordan Velencében, Olaszország
júl
4
2020
Served! with Jade Thirlwall: 6.epizód
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Served! with Jade Thirlwall     ♥10

Csütörtökön meg is érkezett a Served! with Jade Thirlwall 6. és egyben befejező epizódja. A vendég Baga Chipz volt, és a feladatuk a wrap volt. Jadenek sikerült szereznie egy pontot ebben a részben, így a végeredmény 3:4 lett, a drag queenek győzedelmeskedtek. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elszaladt ez a 6 hét, és véget is ért kedvencünk műsora. Reméljük lesz majd valamikor folytatása.

jún
29
2020
Served! with Jade Thirlwall: 3., 4. és 5. epizód
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Served! with Jade Thirlwall     ♥9

Az utóbbi időkben elcsúsztam a Served! with Jade Thirlwall műsor epizódjaival, így az elmúlt 3 részt egyben hozom el nektek most. A 3. részben Jade Courtney Act-al mérte össze főzős tudását, a téma pedig a lánybandák voltak glam kiadásban. Ehhez az LM5 turné során viselt gyönyörűséges csillogós szettjét vette fel, amit a „Secret Love Song” előadása közben viselt. Ebben a részben sikerült Courtneynek legyőznie kedvencünket, így már 2:2 az állás.

A soron következő epizódban Shea Couleé volt a kihívója, a téma pedig a szivárvány volt. Jade egy ehhez illő szettet választott a vacsorájánál, amit korábban már láthattunk rajta. Érdekesség, hogy Leigh-Anne is feltűnik a videóban. Jade és Shea is szivárványos tortát készítettek, és ezúttal is a drag queenek csapatának sikerült egy ponttal gazdagodniuk, így az állás már 2:3.

A legutóbbi rész múlt hét csütörtökön került fel a Youtubera. Jodie Harsh volt a vendégszereplő ezúttal, témának pedig a hajat kapták meg Normától. Egy babafejre kellett ételt szurkálniuk, így kellett hajat képezniük neki. Most is a drag queen győzött, már el is húztak 2:4-re.

43« ElsőELŐZŐ OLDAL......28...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »