Már korábban megjelent a ‘Woman Like Me‘ vertikális videójának fotósorozata, ám eddig csak Jade és Perrie osztott meg belőle képeket. Nemrég azonban Leigh-Anne is így tett, és rögtön hármat is posztolt. Ezeken kívül róla még az Apple Music fellépésükhöz készült promókép is megjelent, amin fantasztikusan néz ki. Sajnos a többiekről egyelőre még nem érkezett meg egyik sem. Jade-ről a Spotify reklámanyagának készült fotósorozatból kaptunk egyet. Ha emlékeztek, a régebbi klippesített dalaikhoz jelentek meg pár másodperces felvételek, amiken azokra táncolnak, és ebben a szettben volt látható.
| ||
A tegnapi napon rendezték meg Londonban a Moschino x H&M bemutató partiját. Aki követi a márkát, az tudhatja, hogy Leigh-Anne és Jade kifejezetten odavan érte, ha tehetik, a termékeiket viselik, illetve a különböző bemutatókra is elmennek. Most utóbbi tette tiszteletét az eseményen, természetesen talpig Moschinoban. Egy fehér melegítőszettjüket választotta, amihez tollas magassarkút húzott. Bent találkozott a tervezővel, Jeremy Scottal is, akivel jó viszonyt ápol ő is, és Leigh is. Rajta kívül még Jodie Harsh társaságában mutatkozott. A partiról egy videót is megosztott a saját Instagram Storyjában (LINK).
| ||
Tegnap teljesen váratlanul több rádióállomáson is megjelentek promózni a „Woman Like Me” dalukat. Jártak a Heat Rádiónál is, ahol elmondták, hogy 7 éve nagy álmuk volt az, hogy együtt dolgozzanak Nicki Minaj-al. A klipjükről annyit említettek, hogy „divatos” lesz, már csak a ruháikat tekintve is. Az X-Factorról is beszéltek, a műsorvezető megkérdezte tőlük, mint mondanának az akkori önmaguknak, Perrie ugyanazt válaszolta, mint a tegnap lefordított interjúban. Az új albumról részletesen nem beszélhettek még, így ez a rész rövidre is sikerült. A 8 perces interjún kívül pár képet is kaptunk róluk. Az útjuk utána a KISS Fm-hez vezetett, innen sajnos jelenleg csak képekkel szolgálhatok. Mindannyian gyönyörűek voltak, ezek a szettek remekül álltak nekik. A képek vízjelesen kerültek fel az internetre, amint megjelennek HQ-ban, feltöltjük nektek!
| ||
Sziasztok Mixerek! Jade és Leigh-Anne köztudottan rajong a divatért, többször is részt vettek már ehhez kapcsolódó eseményeken, így várható volt, hogy a híres London Fashion Week-en is tiszteletüket teszik. Szeptember 15-én jelentek meg először, és egymás mellett is ültek végig. Mindketten egy bő fazonú szettet viseltek, és szívesen pózoltak a fotósoknak is. Sajnos mindegyik képen ott virít a Getty Images felirat, nem kerültek még fel a netre a HQ minőségűek. Már az érkezésükre is számítottak a fotósok, és a helyszínen várták őket, majd képeket lőttek a lányokról. 17-én újból megjelentek, aznap Christopher Kane bemutatóját nézték meg az első sorból. Jade egy fekete szettben jelent meg, míg Leigh egy neon zöld ruhát viselt. Ide is elkísérte őket stylistjuk. Hétfőn is számítottak rájuk, ám csak Leigh-Anne érkezését sikerült elcsípniük. A gyönyörű énekesnőt cseppet sem zavarta, hogy minden lépését fotósok figyelték.
| ||
Pénteken Perrie kivételével, a lányok elindultak bulizni Heidi és a táncosaik társaságában. Az ott töltött időről rengeteget posztoltak Instagram Story-jukon keresztül, sőt a fiúk is, de egyelőre partifotó nem érkezett. A távozásukat azonban sikerült elcsípniük a paparazziknak. Mindannyian fehér felsőt viseltek, Jade kicsit lazábban öltözött, ő a kényelmesebbre szavazott, míg Leigh és Jesy is feltűnőbben nézett ki. A korábban vörös szépség ismét sötétbarna tincsekkel volt látható. A fotósoknak már kevésbé örültek, hiszen az autóból mosolyogva mutattak be nekik, majd sietősen távoztak is.
| ||
Nagyon úgy néz ki, hogy a görögországi Míkonosz sziget a Little Mix-es lányok kedvenc nyaralóhelye lett az idei évben. Ha emlékeztek, először Perrie nyaralt ott a családjával, majd Leigh-Anne és Andre is elutazott oda, most pedig Jade és Jed tartózkodik ott pár barátjukkal. A szemfüles fotósoknak sikerült is lefotózniuk őket, amint egy kávézónál pihentek. Velük tartott Jade X-Factoros régi jó barátja, Marcus Collins is. Kedvencünk egy aranyos egybe részes fürdőruhában volt, amit virágminták díszítettek. A későbbiekben egy lenge, csipkés fehér kardigánt is magára vett, amit Jed segített neki felvenni. Jelenleg nemcsak a Jaded páros van a szigeten, Perrie és Alex pár nappal ezelőtt szintén oda repült pihenni. Egyelőre róluk nem kaptunk képeket, ők is szintén barátaik társaságában vannak.
| ||