Hétvégi London Pride események Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’! Perrie fellép a ‘The Hundred’-on!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.június 20. - 'Plastic Box' megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 04. - British Grand Prix (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept
24
2018
Távoznak a szombat esti buliról
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥6

Szombaton este tartották Claudimar Neto szülinapját az egyik londoni klubban, a Cirque du Soleil-ben, ahová természetesen a teljes Little Mix hivatalos volt. Jade sajnos kénytelen volt kihagyni az ünneplést, mert influenzás lett, erről Insta Story-n számolt be. Leigh Hannah-t vitte magával,Perrie Georgie-t, míg Jesy Dilem nevű barátnőjét. Mindannyian külön hagyták el a klubbot.

image3~25.jpg image9~14.jpg image7~17.jpg image17~11.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Szeptember 22. – Jesy, Leigh-Anne és Perrie távoznak egy klubból, London

szept
16
2018
Jade, Jesy és Leigh-Anne csajos estéje
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥4

Pénteken Perrie kivételével, a lányok elindultak bulizni Heidi és a táncosaik társaságában. Az ott töltött időről rengeteget posztoltak Instagram Story-jukon keresztül, sőt a fiúk is, de egyelőre partifotó nem érkezett. A távozásukat azonban sikerült elcsípniük a paparazziknak. Mindannyian fehér felsőt viseltek, Jade kicsit lazábban öltözött, ő a kényelmesebbre szavazott, míg Leigh és Jesy is feltűnőbben nézett ki. A korábban vörös szépség ismét sötétbarna tincsekkel volt látható. A fotósoknak már kevésbé örültek, hiszen az autóból mosolyogva mutattak be nekik, majd sietősen távoztak is.

002.jpg DnITnByWwAEgnwc.jpg DnIVavmWsAA14U1.jpg DnIUE0qW4AAe_-q.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Szeptember 14. – Jade, Jesy és Leigh-Anne távoznak egy klubból, London

aug
28
2018
Lesifotók Jesy-ről és Perrie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥5

Az elmúlt egy hétben két alkalommal is elcsípték a paparazzik valamelyik Little Mix-es lányt. Először Jesy-t, aki épp távozott egy klubból barátnője társaságában 23-án, Londonban. Az énekesnő egy fehér Moschino felsőt viselt, amire egy csipkemelltartót is húzott. A galériánkban 13 kicsit gyengébb minőségű képet találhattok.

DlXKScYWwAE9fKl.jpg DlXKS4fXcAAd4fK.jpg DlXKOdwWsAAEPBJ.jpg DlXKN6qX4AEBR_h.jpg

Hétfőn, azaz tegnap Perrie távozott a stúdióból, amikor észrevette őt egy lesifotós. Kedvencünk egyszerűen mesésen fest ezeken a képeken, és újra hosszú hajjal láthatjuk – ami biztosan póthaj – , USA Pro szettben. Valószínűleg a #LM5 utómunkálatai folynak még, és ennek okán járt a stúdióban.

DlmxzO-W4AAXraA.jpg DlmxzO7XcAA6QrM.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Paparazzi fotók > 2018 > Augusztus 23. – Jesy távozik egy klubból, London
Paparazzi fotók > 2018 > Augusztus 27. – Perrie távozik a stúdióból, London

jún
23
2018
Csütörtöki lesifotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Jesy  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥6

Csütörtök este Jade Marcus Collins-al elment az Aladdin előadás 2. születésnapi gálájára. Érkezésükkor fotózkodtak is a színdarabot népszerűsítő falnál. Az énekesnő egy szürke lazább ruhát választott erre az alkalomra. 

tn-500_11_disney_aladdin_2ndanniversary_marcuscollinsandjadethirlwall_photographerdavidjensen_28c29disney.jpg tn-500_1_disney_aladdin_2ndanniversary_marcuscollinsandjadethirlwall_photographerdavidjensen_28c29disney.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

A fotósoknak a gála után, távozáskor sikerült elcsípniük, itt már nemcsak Marcus tartott vele, hanem a sminkesük, Heidi North is. Jade tekintetével igyekezett kerülni a paparazzikat.

1130a4900938114.jpg 51228d900938024.jpg 85526e900937964.jpg a666c1900938184.jpg

Aznap Jesy is kimozdult, hiszen neki pár barátja meglepetés partit szervezett a Mahikiben, születésnapja alkalmából. Neki csak az érkezését sikerült lefotózni. Egy világoskék összeállításban jelent meg, ami tőle kissé szokatlan, inkább a sötétebb színeket szereti. A helyszínre Harry-vel érkezett meg. 

image5~2.jpg image11~1.jpg image3~2.jpg image8~1.jpg

Megjelenések > 2018 > Június 21. – Jade az Aladdin gálán, London
Paparazzi fotók > 2018 > Június 21. – Jade távozik az Aladdin gáláról, London
Paparazzi fotók > 2018 > Június 21. – Jesy megérkezik a születésnapi bulijára, Mahiki, London

jún
3
2018
Jesy távozik a Cantina Laredo-ból
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Lesifotó     ♥6

Sziasztok Mixerek!

Jesy előző este ellátogatott a londoni Cantina Laredo étterembe egyik barátnőjével, és párjával, Harry-vel. Az érkezésükről nem készültek képek, azonban a távozásukat sikerült a fotósoknak elcsípniük. Kéz a kézben lépett ki az épületből barátnőjével. Egy khaki összeállítást viselt, magassarkút húzott a terepmintás nadrágjához, és egy extra szabású felsőt viselt. Sminkjét Adam Burrell készítette számára. Egy szó, mint száz: Jesy mesésen festett most is!

4CDCF35000000578-0-image-a-2_1528012439256.jpg 4CDDF62000000578-5800113-Beauty_The_Black_Magic_hitmaker_wore_her_auburn_tresses_loose_fa-a-1_1528019514558.jpg 4CDDF63800000578-0-image-a-1_1528011456353.jpg 4CDDF66A00000578-0-image-a-3_1528012447097.jpg

Paparazzi képek > 2018 > Június 02. – Jesy távozik a Cantina Laredo étteremből, London

máj
29
2018
Jesy – vasárnapi lesifotó
icon-pencil     katie     icon-folder     Jesy  /  Lesifotó     ♥6

A gyönyörű Jesy vasárnap este a Bunga Bungaba látogatott, ami Batterseaban található meg. Szokásához híven ismét elég dögös ruhát választott magának, a távozásról pedig 43 remek minőségű fotót tekinthettek meg az oldal galériájában. Jesy-t a bejáratnál próbálták takarni, de szerencsére azért mégis sikerült őket lekapni. Sajnos egyelőre a lányok eléggé el vannak tűnve, dolgoznak az albumon és nem igazán vannak hírek róluk, de mihelyt van valami, természetesen hozni fogjuk őket!

15d0dd878694194.jpg 32a1b7878692654.jpg 9c3f0a878692914.jpg 99dd01878697104.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Május 27 – Jesy távozik a Bunga Bunga-ból Battersea-ben

14« ElsőELŐZŐ OLDAL...10...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »