Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
20
2022
Jade pénteki megjelenése, szólóprojektek
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Perrie  /  Warner Records     ♥19

Charli XCX brit énekesnő 2 nappal ezelőtt, azaz március 18-án pénteken adta ki 5. nagylemzét a ‘Crash’-t. Jade és Charli már régóta jó viszonyt ápolnak, így természetesen ő is részt vett a lemezbemutató bulin péntek este, amit Londonban tartottak meg. Az eseményre nem egyedül, hanem párjával, Jordan Stephens-szel érkezett, akivel most májusban lesz 2 éve, hogy együtt vannak. Szerencsére már 6 fotó elő is került róla, valamint az esemény érkezéséről/távozásáról további 21 lesifotót találhattok a galériában.

4606F4D9-589F-4654-A0E9-5CB13CD4B298.jpeg C1712D70-AF9E-4C00-A752-824300522508.jpeg CD4AC364-B5E7-431F-8EA3-E4D6ED40550B.jpeg F87D4D52-33A5-4CD0-BFCE-CC650D8B0854.jpeg
3.jpeg 9.jpeg 15.jpeg 21.jpeg
Valamint elhoztam most nektek az egyéb híreket a lányokról, hiszen abból is van jó pár apróság. Először is: Jade vendégzsűri volt még februárban a ‘Drag Race UK vs the World’ nevű műsorban és ehhez kaptunk is egy szuper kis promóképet.

0704580933.jpg
Valamint napvilágra láttak olyan hírek, hogy a lányok már bele is kezdtek a szólókarrierük kiépítésébe. Perrie még januárban Kamille-val volt a stúdióban és múlt hónapban is onnan posztolt fotókat. Viszont február elején robbant a hír, hogy Leigh leszerződött az angol Warner Records kiadóhoz, így elképzelhető, hogy hamarosan érkeznek is a szóló dalok és a két pici mellett is fontos számára a karrierje. És ha már Leigh-Anne: az idei Visionary Arts angol díjátadón jelölt volt a Race, Pop and Power nevű dokumentumfilmje az év dokumentumfilm kategóriában, amit be is zsebelt, innen is gratulálunk neki!  Pár napja pedig megosztottak a lányok pár videót TikTok-on is, hogy újra együtt vannak és megkezdődtek a Confetti turné próbái. De hogy Jade ne maradjon ki a szólókarrierből, 2 napja létrehoztak Jade-nek egy hivatalos Twitter oldalt, így remélhetőleg róla is fogunk kapni karrierhíreket, esetleg lemezszerződést is. Hamarosan pedig érkezem az Instagram fotókkal is!

 

@littlemix Getting back in the swing of things! Back together at last 🥺♥️ #confettitour #Lovesweetlove ♬ original sound – LittleMix

márc
3
2022
Újabb képek Perrie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥13

Február 24-én a lesifotósok újra kiszúrták Perrie-t, ezúttal Chesire-ben. Vele volt természetesen kisfia is, aki végig a babakocsiban pihent. Teljesen fekete szettben láthattuk kedvencünket, aki igyekezett nem törődni az őket követő fotósokkal. Állandóan mosolygott, jó kedvvel vágott bele a kis sétájukba. Legutóbb is ilyen mosolygós volt, amikor 22-én látták őt a picivel. Boldogságának egyik oka lehet, hogy saját márkája, a Disora remekül teljesít. Meghallgatta rajongói panaszát, miszerint kissé drágák a termékek, ezért igyekezett egy barátibb árat szabni a ruháinak.

Perrie__2_~1.jpg Perrie__7_~1.jpg Perrie__10_~1.jpg 0001.jpeg

febr
26
2022
Idei első lesifotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥16

Végre valahára megkaptuk a 2022-es év első paparazzi fotóit, ráadásul épp Perrie-ről. A fiatal édesanya épp Wilmslow-ban sétálgatott február 22-én, kisfia pedig nyugodtan pihent ezidő alatt a babakocsiban. Egy picit esős volt az időjárás aznap, kedvencünk is vastagabban öltözött emiatt. Egy Starbucks kávét tartogatott a kezében, így sétált az utcán. A galériában összesen 3 fotót találhattok róluk. Sajnos a többiekről friss hír nincs, feltehetőleg mindannyian készülnek a hamarosan startoló Confetti turnéra.

3~5.jpg 1~6.jpg 2~8.jpg

dec
2
2021
‘Boxing Day’ premier
icon-pencil     katie     icon-folder     Boxing Day  /  Hír  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥16

Holnap, azaz december 3-án jelenik meg Leigh filmje, a ‘Boxing Day’, amiben színésznőként debütál Georgia karakterében. Ennek promotálása érdekében ellátogatott november 29-én, hétfőn a londoni székhelyű ‘Capital FM’ rádióállomáshoz. Megtudtuk azt, hogy sokszor a hotelekbe álnévvel jelentkeznek be, hogy ne ismerjék fel őket, valamint sokszor Disney karakterekkel párosítják össze őket. A promózásról 2 és további 2 képet találtok meg a Capital FM látogatásáról.

image4~154.jpg image3~162.jpg
image1~202.jpg image2~183.jpg

Másnap, november 30-án pedig sor került a vörös szőnyeges ‘Boxing Day’ premierre is. Az eseményen természetesen a film színészei is részt vettek és közös képek is készültek. Leigh-t büszke párja, Andre is elkísérte, ám meglepetésünkre Perrie és Jade is támogatta barátnőjüket és elmentek ők is az eseményre, ahol szemmel láthatóan is nagyon örültek a viszontlátásnak, ölelgették egymást. Jade és Perrie pedig nagyon büszkék voltak barátnőjükre és természetesen nem maradhattak el a közös fotók sem. Elég sok, szám szerint 683 kép került elő, amit a galériában megtalálhattok. Ezután sor került az elmaradhatatlan ünneplés, azaz az afterparty, amin Jade is jelen volt, erről további 8 képet láthattok.

1102205613030_016_Little_Mix__2_.jpg 1102205613030_211_Little_Mix__203_.jpg 1102205613030_365_LM__155_.jpg 1102205613030_566_LM__388_.jpg
BRLM_287829_65.jpeg image5~3.jpg image6~3.jpg image8~2.jpg

Illetve szép számban kaptunk lesifotókat is ugyanerről a napról. Leigh a hotelből 30-án biztonsági emberek és a barátai társaságában távozott, erről viszonylag elég sok, 64 képet találtok meg. Majd a vörös szőnyeges érkezésről, ahol már Jade és Perrie is jelen volt 18 fotót láthattok. Végül pedig a sikeres nap után visszatértek pihenni a londoni hotelhez, erről szintén 18 képet találtok meg a galériában a lányokról.

image7~130.jpg image14~97.jpg image23~64.jpg image54~31.jpg
1101090101251_00_LM__1_.jpg 1101090101251_06_LM__10_.jpg 1101090101251_08_LM__12_.jpg 1101090101251_03_LM__6_.jpg
image2~185.jpg image9~120.jpg image1~204.jpg image18~80.jpg

nov
27
2021
Lesifotók Perrie-ről és Ellie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie     ♥15

Perrie nem unatkozik otthon, inkább kimozdul egy kicsit néha-néha. Így tett kedden is, amikor éppen Ellie-vel szúrták ki őt a fotósok. A két lány és a kicsi Axel a manchesteri karácsonyi vásárt nézték meg. Kisfia igen nyugodt kisbabának bizonyul, hiszen a képeket látva arra lehet következtetni, hogy aludt a sétá közben. A lesifotósok jelenléte nem zavarta meg őket egy percig sem, lassú léptekkel haladtak az eladók közt. Ezúttal már vastagabban öltözött fel, és egy minimális sminket is készített magának.

Perrie__1_~0.jpg Perrie__3_~0.jpg Perrie__10_~0.jpg Perrie__11_~0.jpg
A múlt szombati képek egy részét már láthattátok, ám most szerencsére még több került elő. Ezek már minőségben és felbontásban is sokkal jobbak. Ekkor is vele tartott Ellie és Axel, illetve a két kutyusát is magával vitte.

0003.jpg 0007~1.jpg 0009.jpg 0013~0.jpg

nov
21
2021
Perrie tegnap Cheshire-ben sétált
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Perrie  /  Rajongói fotók     ♥21

Mióta bejelentette várandósságát és megszülte kisfiát, Perrie nem igen mutatkozott a nyilvánosság előtt. Igyekezte a magánéletét privát dologként kezelni, ami remekül sikerült is neki. Csak annyi betekintést adott nekünk, amennyit szeretett volna. Tegnap azonban a fotósoknak sikerült kiszúrniuk őt, amint Cheshire-ben sétálgat. Vele tartott unokatestvére, Ellie is, illetve a két kutyus, Hatchi és Travis. Perrie nem törődött a lesifotósokkal, nyugodtan tologatta kisfiát. Egy laza szettet viselt, arcát pedig szeplők borították, ami a nyaralása során jött ki rajta. Még smink nélkül is gyönyörűen néz ki. A galériában 5 darab gyengébb minőségű képet találtok róla.

ghJ1k2QICbI.jpg LJWDyDuek8k.jpg hiF-0pxvfCY.jpg BN693V4JWgM.jpg

Tegnap kilátogatott a Liverpool vs. Arsenal meccsre, ugyanis párja, Alex a kezdőcsapatban játszott. Egy rajongó ki is szúrta az énekesnőt, és gyorsan készített vele egy szelfit. Perrie mosolya őszinte, hiszen a Liverpool aznap hatalmas győzelmet aratott.

ze_VANi8xw8.jpg

45« ElsőELŐZŐ OLDAL...11...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »