Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug
4
2021
Pótlás: Jesy a barátaival Abridge-ben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Jesy  /  Lesifotó     ♥18

A következő pótlásos bejegyzésben Jesy április 14-én készült lesifotóit láthatjátok. Akkoriban rengeteg időt töltött a stúdiózáson kívül a barátaival, számos helyre látogattak el. Beültek egy-egy italra, ebédre vagy vacsorára, de néha bulizni is elmentek. Áprilisban Abridge-ben szúrták ki őt, amint az egyik étteremnél fotókat készítettek magukról. Jesy haja egyenesre volt vasalva, egy sapkát viselt, egy fekete topot és egy sportos, bő nadrágot választott aznap.

41905990-9484237-image-a-27_1618753629239.jpg 41906018-9484237-image-a-40_1618754524333.jpg 41906034-9484237-image-a-17_1618752854267.jpg 41906068-9484237-image-a-21_1618752926563.jpg
Instagram fiókjára aznap négy képet töltött fel két barátnőjével. Ezek épp akkor készültek, amikor a fotósok kiszúrták őket.

Jodie és Rebecca!!!!! – IG: @jesynelson

173387955_160285195982031_5653205040275031025_n.jpg 173755607_2894455837439050_8201370693782311475_n.jpg 172560582_1149251218867813_4663998378724453921_n.jpg 173923636_1026323874562649_3659575271723358963_n.jpg

aug
4
2021
Pótlás: Leigh-Anne a ‘Confetti’ forgatásán
icon-pencil     Eve     icon-folder     Confetti  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥15

Sziasztok!

A bejegyzésem elején szeretném veletek közölni, hogy a mai nap folyamán elutazok egy rövid időre. A friss hírek helyett időzítettem nektek pár elmaradt hírt, amelyekből (ha minden jól megy), napi kettőt fogtok látni. Így egy kicsit utolérem magamat.

Az első ilyen, hogy Leigh-Anne-t még március 30-án látták a paparazzik a „Confetti” videóklip forgatásának egyik szünetében. Terhességét olyan jól titkolta már itt is, hogy a fotósok sem vették észre rajta. Kint a lépcsőn ülve sem zavarta, hogy minden mozdulatát megörökítik, nyugodtan beszélgetett és elfogyasztotta az ásványvizét. A többiekről sajnos nem készült ilyen fotó, ők nem jöttek ki vele a szünetben. A gyönyörűséges kismamáról 17 darab képet találtok.

image1.jpg image17.jpg image15.jpg image10.jpg

dec
30
2020
Jade lesifotó, Chicken Shop Date
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Jade  /  Lesifotó     ♥18

Épphogy véget ért a karácsony, másnap, 27-én Jade már vásárolni indult Newcastle-be kedvesével, Jordan Stephens-szel. Kedvencünk farmerban, zöld, bő kabátban és sportcipőben jelent meg. A vásárlásukról 15 lesifotót találtok a galériában.

QSkSKUNB_o.jpg kA1pFQ81_o.jpg ioZxVqVD_o.jpg tFRYhXKp_o.jpg

A mai nap során pedig megjelent egy beszélgetés vele Amelia Dimoldenberg Youtube csatornájára, ahol egy ‘csirke randira’ invitálta Jade-t. A beszélgetés kezdetén klasszikus Little Mix koreográfiát mutatott Amelia-nak,  természetesen olyat, amit asztalnál ülve végre is tudott hajtani. Először a Move dalból, majd a ‘Sweet Melody’-ból. Elárulta, hogy egyszer írt Lewis Capaldi-nak, hogy lenne-e kedve közös karaoke-ra, aki azóta sem válaszolt. Megtudtuk azt is, hogy egészen idáig nem érezte az igaz szerelmet, így nem igazán volt összetörve a szíve sem, főleg, ha így visszaemlékezik. Azt is elmondta, hogy kezdetben utálták a ‘Little Mix’ nevet és azt hitték, hogy a karrierjüknek annyi is.

dec
26
2020
Lesifotók december 17-ről
icon-pencil     katie     icon-folder     Boxing Day  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥20

Leigh-Anne-t hatalmas megtiszteltetés érte, hiszen az éneklés mellett megcsillogtathatja egy másik tehetségét is: a színészkedést. Ugyanis szerepet kapott a jövőre érkező ‘Boxing Day’ című karácsonyi filmben és december 17-én már meg is kezdődtek a forgatások a szerepéhez. Úgy tűnik az éneklést nem tudták mellőzni a karakterhez, hiszen a Leigh által megformált szereplő is énekelni fog egy akkusztikus gitár kíséretében. Egy rövid ismertető felkerült a film hivatalos IMDb oldalára, hogy körülbelül mire is számíthatunk a filmre. A filmben olyan színészek fognak játszani, mint Marianne Jean-Baptiste, Aja Naomi King és Aml Ameen.

A filmet az író, rendező, és Aml Ameen élete inspirálta. Melvin (akit Ameen formál meg), egy brit szerző, aki Amerikában él, ám az ünnepekre hazalátogat Londonba, hogy bemutassa amerikai menyasszonyát, Lisa-t a különc, brit-karibi családjának. Kapcsolatukat próbára teszi, amikor a fiú menyasszonya rájön, hogy milyen világot hagyott a háta mögött.

Epv7sWLXcAEQuUP.jpg leigh-anne-pinnock-out-in-london-12-17-2020-4.jpg PRI_176858581.jpg leigh-anne-pinnock-out-in-london-12-17-2020-1.jpg

Ezen a napon, tehát december 17-én Perrie-t is lekapták a szemfüles lesifotósok Cheshire utcáin.

0_PAY-EXCLUSIVE-Little-Mix-star-Perrie-Edwards-Looks-Downcast-As-She-Is-Seen-In-Cheshire-For-The-First-Ti.jpg 0_PAY-EXCLUSIVE-Little-Mix-star-Perrie-Edwards-Looks-Downcast-As-She-Is-Seen-In-Cheshire-For-The-First-Ti_28229.jpg PRI_176520319.jpg PRI_176520406.jpg

szept
19
2020
Új kinézet és lesifotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie  /  Weboldal     ♥17

Felkerült az oldalra a 18. kinézet, ami teljesen más az eddig megszokottaktól. Igyekeztem hivatalosabb formát kitalálni, és nem is volt kétséges, hogy a Confetti albumborítóját fogom ehhez felhasználni. Egy olyan témát alakítottam át, ami már két éve itt lapult a gépemen (Selenás oldalamon láthattátok már), mert egyből ez jutott eszembe a képről. Oldalt kicsit átalakítottam pár dolgot, új képeket kaptak a cserék, páran le is kerültek, mivel hónapok óta nem aktívak. Hamarosan a tartalmi részleget is frissíteni fogom, mert már ráfér nagyon.

De addig is a friss hírek… Leigh-Anne és Perrie 17-én hivatalosak voltak a BBC The One Show-ba, ahol meg is jelentek. Jade és Jesy valamiért nem tudott velük tartani, ezért ők online jelentkeztek be az adásba. A vírus miatt tartották a kötelező 1,5 méter távolságot a stúdióban. A paparazzik kívülről tudtak fotózni, ezeket a képeket pedig eléritek a galériában! Az interjú során elmondták, hogy ez egy szolid pop album lesz. A The Search is szóba került, ez alkalommal is megjegyezték, hogy sokkal másabb lesz az eddig ismert tehetségkutatóknál.

image1~150.jpg image2~138.jpg image21~57.jpg image22~57.jpg
Később látták őket távozni, külön-külön a testőrük társaságában. Néhány rajongó várta őket kint a kordonoknál, odasétáltak hozzájuk, és kellő távolság megtartásával közös képeket is csináltak.

image3~129.jpg image5~118.jpg image24~56.jpg image13~77.jpg

szept
16
2020
„Live Lounge” fellépés
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Holiday  /  Lesifotó  /  Live Lounge     ♥20

A BBC Radio 1 még augusztusban közölte egy posztban, hogy szeptemberben mely hírességek lépnek fel a „Live Lounge” c. műsorukban. Ekkor derült ki, hogy a Little Mix is meghívást kapott, akik már évek óta nem szerepeltek itt. A fellépésükre a tegnapi napon került sor, és nemcsak a Mixerek, hanem a paparazzik is várták már őket. Sikerült is az érkezésüket megörökíteni, a lányok a testőrük társaságában jelentek meg a rádió stúdiója előtt. Mindannyian csodálatosan voltak felöltözve, a saját stílusukhoz illően. Nálam abszolút befutó volt Jesy és Perrie szettje. Néha megálltak, és pózoltak a lesifotósoknak, majd szépen besétáltak az épületbe.

image6~108.jpg image16~70.jpg image10~88.jpg image5~116.jpg
Bent nem öltöztek át, hanem így ahogy voltak, besétáltak az előadó terembe. Itt egy gitáros és egy zongorista kíséretében előadták a „Holiday” dalukat, és egy Harry Styles „Falling” feldolgozást. Mindkettő fantasztikus volt, megmutatták, hogy mennyire jó énekesek. Sajnos Jesy még az adás előtt egy kisebb pánikrohamot kapott, ezért a feldolgozás rá eső részét nem tudta elénekelni, Perrie azonban időben észrevette ezt. Profi módjára reagált, és ő kezdte el társa helyett. Jesy erről Instagramon írt, és mellékelte a videó felvételt a próbáról, amivel bizonyítja, hogy bizony el tudja ő énekelni, csak a sors közbeszólt (megnézem).

image3~7.png image2~8.png image4~4.png image5~3.png

Paparazzi fotók > 2020 > Szeptember 15. – Megérkeznek a BBC Radio 1 stúdiójához, London
Fellépések > 2020 > Szeptember 15. – BBC Radio 1 „Live Lounge”
45« ElsőELŐZŐ OLDAL...13...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »