| Sziasztok! Itt is lennék a folytatással, érkezzenek a májusi hírek! 2-án Leigh-Anne és Andre részt vettek a Thomas Royall bemutatón, Mayfair-ben. A múltkori lesifotókon (lásd őket ITT) éppen ide igyekeztek. Pinnock kisasszony rajong a divatért, így nem csoda, hogy részt vett a bemutatón. Jade negyedikén a Stonewall Youth Awards-on jelent meg. Ez a kisebb díjátadó az LGBT közösségnek szól, a szervezet az ő egyenjogúságukért és jogainak biztosításáért küzd. A Little Mix énekesnője Anna Bailward-nak adott át egy díjat, amivel köszönték meg neki a rengeteg segítségét.
Szombaton Leigh-Anne ismét kimozdult, ellátogatott a londoni O2 Arénába. David Haye és Tony Bellew mérkőzésére nézett ki, és ez alkalomhoz egy csodás piros szettet választott. Csak két képet kaptunk a megjelenéséről, itt épp a boxmeccs plakátjánál pózolt. Aznap Jesy-t is látták, ő éppen kedvese, Harry és barátnője, Gracie társaságában volt, Primrose Hill-ben. Feltehetőleg vásárolni voltak, hiszen a kezükben szatyrok voltak.
| ||
| Sziasztok Mixerek! Leigh-Anne és párja, Andre szerdán Londonban sétálgatott, amikor a fotósok kiszúrták őket. Cseppet sem zavarta őket a társaságuk, nem takarták arcukat, az énekesnő a fiúba karolva ment végig.Leigh egy hosszú ujjú egyberuhát viselt, melyhez fehér magassarkút húzott. Valószínű, hogy a párocska randevúzni ment egy étterembe. Erről 3 fotót találtok a galériánkban!
| ||
| Sziasztok mixerek! A tegnapi nap is szerencsére jól alakult a lesifotó tekintetében, ugyanis Jesy bulizni indult. Először a Cantina Laredo étteremhez mentek, ezután pedig a Blake’s nighklubba mentek a brit fővárosban Londonban. Szokásához híven elég dögös ruhát választott ismét, az érkezésről 37 fotó, a távozásról pedig újabb 11 fotó került elő. De nem csak Jesy bulizott a szombati estén, ugyanis Leigh-Anne is hivatalos volt egy exklúzív születésnapi buliban Londonban, ráadásul a nővére születésnapjára. Egy nagyon csinos kétrészes neonszínű ruhát választott, ami szuperül állt neki. Az érkezésről 16 fotó tekinthető meg a galériában. Paparazzi fotók > 2018 > Április 28. – Jesy megérkezik a Cantina Laredo étteremhez, London | ||
| Tegnap este az Anfield Stadionban fogadta a Liverpool a Roma csapatát a Bajnokok Ligájának elődöntőjében. Perrie természetesen elment a helyszínre ismét szurkolni kedvesének, Alexnek. Egy rajongó ki is szúrta, amint az énekesnő megérkezett, melyről egy fotót készített is. Nagyon vidáman sétált a stadionban. A lesifotón kívül ketten meg is állították a szőkeséget egy közös szelfie-re, aki a meccs előtt és után is szívesen fotózkodott velük. Sajnos öröme nem tarthatott sokáig, hiszen az első félidőben Alex megsérült, és hordággyal vitték le a pályáról. A sérülés eléggé komoly lehet, az internetet ellepték a cikkek, miszerint nemcsak a BL-nek és a hátralévő szezonbeli meccseinek mondhat búcsút, hanem a júniusban kezdődő világbajnokságnak is. A helyszínen látták, hogy Perrie rögtön lerohant sírva az öltözőhöz, miután Alexet bevitték. Később látták, amint a fiúval és annak szüleivel távozik az Anfield stadionból. Mielőbbi jobbulást kívánunk Alexnek!
| ||
| Jade és Leigh-Anne még a Coachella miatt repültek Amerikába, ám csak egy kis időt töltöttek fesztiválozással. Saját maguk osztották meg Insta Story által, hogy az 5. albumon dolgoznak. Ezért maradtak még Los Angelesben, ahol tegnap kiszúrták őket a paparazzik is. A Leighade-ként emlegetett páros éppen távoztak a villásreggelijükről a Chateau Marmont-ból. Egyikőjük sem viselt sminket, és fáradtnak is tűntek. A galériában 21 darab képet találtok!
| ||
| Szerencsére a lányok nincsenek túlságosan eltűnve, Perrie lesifotói után, most Leigh-Anne-t kapták le a szemfülesek, amikor tegnapelőtt este a Bunga Bunga-hoz sietett Londonban. Erről 14 fotót tekinthettek meg a galériában. Leigh mint mindig nagyon csinos volt, egy bőszárú farmernadrágot viselt egy sárga trikóval, egy hozzá passzoló fényes fekete kabáttal. Paparazzi fotók > 2018 > Április 04 – Leigh-Anne megérkezik a Bunga Bunga-hoz Londonban | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









