| Szép estét mixerek! A lányok napjai ismét mozgalmasak lettek, nagyon kis késéssel, de megérkeztem a vasárnapi fotókkal, videóval. Mint már írtam a lányok felléptek a brit X Factorban a ‘Touch’ és az ‘Oops’ dalukkal, amiben közre működött velük élőben Charlie Puth is és szerintem az egyik legjobb fellépésük volt! Én imádtam, nektek hogy tetszett? A képek mellett természetesen a videót is elhoztam. A fellépés után pedig Jade és Leigh a Tape klubba látogattak és a távozásról elég sok, 74 lesifotót találhattok erről. A mai nap pedig újra ellátogattak Amerikába, azon belül is New Yorkba és részt vettek a ‘Music Choice‘ eseményen, amiről már meg is hoztam az első fotókat. Megjelenések > 2016 > December 11 – X Factor | ||
| Sziasztok drága mixerek! Szeretnék tőletek elnézést kérni, amiért ismét így eltűntem, nem is szeretnék magyarázkodni, de szeretném ismét megköszönni a rendíthetetlen látogatásotokat, szavaitokat. Most így pár nap késéssel elhoztam nektek az elmaradt fotókat, videókat 2 (?) részletben. 22-én a lányok megkezdték a rövid európai ‘turnét’, amiben az új albumot reklámozták. Tehát 22-én, kedden Párizsba látogattak és nem máshova mint az ‘NJR’ rádió stúdiójába, az érkezés alkalmával rajongókkal fotózkodtak, mosolyogtak, 42 érkezős fotót és a helyszínről újabb 9 fotót láthattok. Természetesen a stúdióban előadták a ‘SOTME’-t akkusztikus változatban, természetesen ha már ott jártak interjúk is adtak, ahol többek között beszéltek az új albumról, az új könyvükről is, az írás folyamatáról és a francia rajongókról is. Valamint még egy interjú is készült a ‘Cauet’ által, ami a viccre és a poénra alapult, nézzétek ti is! Másnap, szerdán már repültek is tovább Amszterdamba, ahol a ‘The Qube’-ban léptek fel, 3 dalt adtak elő, a ‘Hair’-t, a ‘Black Magic’-et és természetesen az új kislemezüket is és mindet akkusztikusan. Ezután Amszterdamban a ‘Qmusic’-hoz mentek ahol interjút adtak. Szóba került természetesen Hollandia, a legemlékezetesebb pillanataik, jövendőbeli terveikről beszéltek, hogy Amerikába is szeretnének eljutni, majd rajongók is kérdezhettek a lányoktól és egyik kérdés izgalmasabb volt a másiknál! Rövid látogatásuk után pedig Olaszországba látogattak el, ahol felléptek az X-Factorban, természetesen kislemezükkel, erről 50 csodás fotót találhattok. Paparazzi fotók > 2016 > November 22 – Megérkeznek az NRJ rádió stúdióhoz Párizsban | ||
| Sziasztok! A tegnapi napról újabb 9 lesifotó került elő, amin a lányok elhagyják a BBC Radio 2 stúdióját, valamint szintén tegnap este Perrie, Jesy és az ikerlányok, Lucy és Lydia bulizni indultak Londonban a ‘Mews of Mayfair‘-be, a távozásról pedig 28 lesifotót találhattok a galériában. A mai nap pedig vendégei voltak a ‘Sunday Brunch’ nevű műsornak, ahol interjú mellett előadták kislemezüket, a ‘SOTME’-t akkusztikusan, ami szerintem fantasztikus! Remélhetőleg hamarosan a teljes interjút is megkapjuk! Paparazzi fotók > 2016 > November 19 – Elhagyják a BBC Radio 2 stúdiót | ||
| A lányok mai napja is elég mozgalmasan telt, ugyanis már otthon vannak Angliában és megtörtént az első londoni ‘Glory Days Road Trip’, ahol természetesen az egész úgy lett berendezve mint az album stílusa is. Fotózkodtak a rajongókkal, a képeken is látni, hogy nagyon jól érezték magukat és nagyon csinosak voltak! Egész sok, már most 116 fotót találhattok az albumban, a távozásról pedig újabb 20 fotót tekinthettek meg a galériában! Megjelenések > 2016 > November 19 – Glory Days Road Trip Londonban | ||
| Szép napot! A lányok a tegnap este folyamán, ahogyan minden évben ők is megünnepelték a Halloween-t és bulizni indultak Londonban a Steam & Rye-ba és nem csak a lányok, hanem a táncosfiúk is velük tartottak bulizni. Egész sok, 53 fotó került fel az albumba. Ismét elég drámai kosztümöket választottak, és csak nekem tűnik Perrie úgy a képeken, mintha Katy Perry lenne?! Jesy nem tartott velük, valószínűleg ismét a szerelmével ünnepli és a szűk baráti körében. Paparazzi fotók > 2016 > Október 28 – Halloweenozás a Steam & Rye-ban Londonban | ||
| Szép estét! A lányok egy igencsak izgalmas estén vannak túl, hiszen ma nemcsak hogy hivatalosak voltak a BBC 1 Rádió által rendezett Teen Awards-ra, de fel is léptek 3 dallal is, felcsendült a ‘Hair’, természetesen a legújabb daluk a ‘Shout Out To My Ex’ és a 2015-ös nagy slágerük, a ‘Black Magic’ is. A vörös szőnyegen a lányok eszméletlenül festettek egytől egyig, mindegyiküknek cicás szemük volt és mindegyik lánynak más-más színű, ami az egészet különlegessé tette, na meg Perrie bevállalós cipője sem volt semmi. 89 remek minőségű fotókat hoztam erről, a fellépésről pedig 61 szintén remek minőségű fotót. A lányok a kulisszák mögött is fotózkodtak, 7 fotót találhattok meg erről. A fellépésről felkerült már 2 videó a BBC Radio 1 hivatalos csatornájára, de én elhoztam egy teljes videót, amiben egyben megtekinthetitek a fellépést. Sajnos a lányok nem zsebelték be a díjat, de bízom benne ezzel az új albummal végre megkapják az elismeréseket. De térjünk vissza a tegnapi napra, hiszen a dedikálás után Leigh és Perrie csajos estét tartott és ellátogattak a Bodo’s Schloss-ba, a távozásról pedig 34 fotót találhattok meg a galériában. Megjelenések > 2016 > Október 23 – BBC Radio 1 Teen Awards | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








