| A mai napra újabb lesifotókat hoztam nektek a szerdai Brit díjátadó utánról, ezeken már csak Leigh-Anne és Perrie láthatóak, szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat és nem is akárkivel indultak bulizni, mint a 1D énekesével, Louis Tomlinson-nal (legalábbis, csak ő látható a képeken). 23 remek minőségű képet hoztam nektek, a lányok nagyon csinosak voltak, nézzétek meg, imádom hogy Leigh ilyen bevállalós és minden jól áll neki! Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t | ||
| Aki tegnap nyomon követte a Brit díjátadót, tudja, hogy a lányok sajnos egy díjat sem vihettek most haza, de reméljük, hogy pár év múlva kamatozni fog a munkájuk és sorra fogják nyerni a díjakat, igazán megérdemelnék, csak sajnos sosem ezen múlik ki érdemli meg és ki nem. Fel is került HD minőségben a lányok Youtube csatornájukra a fellépés az estéről, zseniálisak voltak, nézzétek meg, tényleg érdemes! 4 újabb képpel kibővült az album, ahol megtekinthetitek a lányok érkezését a díjátadóra. 47 remek kép került elő a fellépésről, egy pedig az afterpartyról, ahol Jesy kivételével mind részt vettek, az afterparty távozásáról pedig 3 képet láthattok. Végül pedig még egy videót hoztam, amit a Brit díjátadó kulisszái mögött készítettek róluk, ahol elmesélték, hogy sosem gondolták volna, hogy valaha fellépnek itt, valamint többek között Rihanna-ról is beszéltek. ![]() Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban – Érkezés | ||
| Leigh-Anne tegnap este a kedvenc klubhelyiségükbe, a Mahiki nightklubba látogatott el. A haja egy extrém, világoskék fonatot kapott, nagyon csinos volt! Az érkezésről 8 csodás képet megtekinthettek! Én amúgy nagyon bízom benne, hogy jövőhéten végre megkapjuk a ‘SLS’ videóklippeket, de úgy gondolom, meg is fogjuk! Türelem, mixerek! Paparazzi fotók > 2016 > Január 30 – Leigh-Anne megérkezik a Mahiki nightklubba | ||
| El sem hiszem, de végre sikerült feltölteni a 2014-es lesifotókat, ami összesen 2873 képet jelent. Most megyek tovább a 2013-as megjelenésekre, érdemes nyomon követni a galériát! Sajnos új hír nincs az ‘SLS’ megjelenéséről, egyelőre annyit tudunk, hogy csúsztattak. 25-én a lányokról interjú készült a rajongók által. Jade tegnapelőtt a Steam & Rye klubba ment barátnőjével Danielle-lel. Az ott létről egy kép, a klub elhagyásáról pedig öt képet láthattok. ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2014 | ||
| Ahogy már írtam, Jade tegnap tartotta 23. születésnapját, így természetesen a lányok is felköszöntötték őt Instagramon (is). Jade a születésnapján nem csak jótékonykodott, hanem természetesen este bulizni is indult a Tup Tup Palace-be, nem mással, mint Perrie-vel, erről 30 remek minőségű képet, a buliról pedig személyes fotókat kaptunk, ezt a megjelenésbe töltöttem fel nektek, ahol nem csak a közeli barátai, hanem a családtagjai is elmentek. Jade a bulira egy eszméletlen dögös ruhát választott, így biztos vagyok benne, hogy minden szem rá szegeződött, , most pedig olvassátok el az érzelmes köszöntőket. Ui: a galéria is új külsőben ‘tündököl’, lessetek rá egy pillantást, várom a véleményeteket! Szerintem sokkal jobb, mint az előző. Valamint találtam egy kvízt is, amiből megtudhatjátok mennyire is vagytok mixerek, ezen a linken elérhetitek.
![]() Paparazzi > 2015 > December 26 – Jade és Perrie a Tup Tup Palace-nél New Castle-ben | ||
| A tegnapi nap visszatértek szülőföldjükre Angliába és Perrie-t már a szemfüles paparazzik várták a londoni Heathrow reptéren, csodás, 11 remek minőségű képet tekinthettek meg az érkezésről. Ám a japáni promotálás után sem pihennek, ma ellátogattak az idei Cosmopolitan Ultimate Women Of The Year Awards-ra, ahova már Jesy is velük tartott, úgy tűnik, szerencsére már jobban van. Még csak 4 képet hoztam róla, de remek minőségben! Emellett kiderült, hogy decemberben már most rengeteg tervük van, 6-án és 7-én ellátogatnak a Capital FM Jingle Bell Ball-ba, szintén 07-én a BBC Live Lounge-ba is elmennek karácsonyi dalokat feldolgozni, 10-én a BBC Music Awards-ra és 11-én pedig a Key103 FM Christmas-ba tesznek megjelenést. Ezeket jobb oldalon már meg is találhatjátok!
Paparazzi fotók > 2015 > December 01 – Perrie a londoni Heathrow reptéren | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.











