Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
26
2023
Jade a Miu Miu rendezvényén járt
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Lesifotó     ♥17

A sok Leigh-Anne hír közt néha akad valami a másik két lányról is, most is így történt. November 23-án, csütörtökön este Londonban tartott egy titkos eseményt a Miu Miu márka, amelyre több híresség is meghívást kapott. Jade és párja, Jordan is többet közt, szerencsénkre nem hagyták ki az alkalmat. Az érkezésüket sikerült a lesifotósoknak elcsípniük, kéz a kézben sétálgattak az épület felé. Nem zavarta őket egy cseppet sem, hogy minden lépésüket megörökítették, mosolyogva érkeztek meg. Jade egy fekete-fehér bő szettet viselt, haja pedig hullámosra volt hagyva, visszafogott volt a sminkje is. Sajnos magáról a rendezvényről nem kerültek elő képek, de a lesifotók kárpótolnak minket részben.

steptodown_com720135.jpg steptodown_com578629.jpg steptodown_com345920.jpg steptodown_com224656.jpg

okt
28
2023
Csütörtök délelőtti lesifotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥11

Csütörtökön hivatalosan is megjelent Leigh-Anne memoárja, a ‘Believe‘! Természetes volt, hogy aznap is szán rá időt a promótálására. Meglátogatta a BBC 2 és a Capital FM műsorait is (később elhozom az interjúkat), ahol erről esett szó. A paparazzi csapat már várta őt, így sikerült lefényképezniük már a korai órákban, illetve később is, amikor kilépett a Global Studio épületéből. Egy két részes, bő szabású extra szettet viselt, ami szerintem kifejezetten jól is állt neki. Haja kontyba volt feltűzve, sokkal jobb így, mint a hosszú fonatokkal. Sétája közben elment és beszerzett ő is egy példányt a könyvéből, és büszkén fogta maga előtt.

1745436694.png 1023_944.jpg 1023_950.jpg 1023_949.jpg

okt
26
2023
Leigh-Anne a FENDI bemutatón
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥13

Leigh-Anne napjai igencsak mozgalmasak az utóbbi időben. A Little Mix szépséges énekesnője pár hónapja szólókarrierjét egyengeti, de közben a ‘Believe‘ memoárját is népszerűsíti. Most azonban egy ezektől teljesen független eseményen vett részt. A FENDI 23/24 téli kollekciójának bemutatójára ment el tegnap este testvérével együtt. Több híresség is részt vett rajta kívül természetesen, köztük a Sugababes énekesnője, Mutya Buena is. Vele is készültek közös képek. Bent pózolt a termékek előtt is, de a FENDI fal előtt is. Leigh egy fekete szettet választott erre az alkalomra,haja pedig hosszú fonatokban volt, sminkje pedig ezúttal is visszafogott lett.

Leigh__4_.png Leigh__5_.png Leigh__7_.png 1745426858.png
Nyilván a fotósok már vártak minden meghívott hírességet, és szerencsére Leigh-Anne-t is sikerült lencsevégre kapniuk. Mosolyogva lépett elő a parkoló autók mögül, és az épület előtt még megállt pózolni is nekik.

0002.png 0003.png 0010.png 0014.png

okt
24
2023
‘Believe’ könyv turné: Manchester
icon-pencil     Eve     icon-folder     Believe  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥18

Hétfőn tartották Manchesterben Leigh-Anne memoárjának, a ‘Believe‘-nek az első bemutató rendezvényét. Még a könyv bejelentésekor elárulta, hogy egy két alkalmas mini turnét indít, ahol rajongókkal találkozhat, beszélget kicsit róla. Az első állomása a manchesteri Bridgewater Hall volt, tegnap délután pedig sikeresen le is zajlott. Leigh egy világoskék két részes szettet viselt, haja hosszú fonatokban volt elkészítve erre az alkalomra. Egy beszélgető partnere volt, és igazából röviden próbált válaszolni a kérdésekre, mivel a könyvében ezekről hosszan írt. Sajnos hivatalos fotók nem kerültek még elő, de négy darab rajongói képet már találtok a galériában!

F9J5HC1W4AAudA-.jpg F9J5HC2XQAADlFY.jpg F9J5HC3XoAAcFNC.jpg F9J5HC4WMAE8sEx.jpg

A paparazzik már várták, hogy megérkezzen az épülethez. Sikerült is bőven az esemény előtt elcsípniük, amint elhagyta az autót. Egy barna melegítőszettet viselt és egy bő kabátot, a haja pedig már a bemutatóra volt elkészítve. Széles mosollyal az arcán fordult a kamerák felé, nagyon boldog volt, hogy eljött ez a nap is, és végre bemutathatja a könyvét.

image1~262.jpg image10~142.jpg image14~115.jpg image15~110.jpg

okt
18
2023
Glamour Women Of The Year gála
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥23

Először is elnézést a kisebb kimaradásért, de semmi hír nem jelent meg a lányokról. Az Instagram összefoglalót sem írtam meg, mivel pár sztori volt csak a múlt héten, és inkább egybe foglalnám a 41-42. hetet majd. Viszont a mai napra már jut hír bőven! Tegnap este rendezték meg Londonban a Glamour éves ‘Women Of The Year‘ gáláját, ahol nőket díjaznak. Természetesen meghívást kapott Leigh-Anne is, aki korábban a Little Mix-el többször részt vehetett már rajta. Az alkalomra egy fekete, extravagáns ruhát választottak neki, szolíd sminkkel, haját pedig Momo készítette, aki a szólókarrierje során szinte mindig felelős a frizurájáért. Nekem most kifejezetten nem tetszett a megjelenése, a ruha szerintem mell résztől lefele borzalom volt. Ennél sokkal jobb szetteket szoktak neki kitalálni.

A gyönyörűséges énekesnőt egy megtiszteltetés is érte az este! Megkapta első díját szóló előadóként, ő lett az ‘Év zenésze‘ ugyanis! Nagyon boldog volt, hogy ilyen hamar sikerült mindezt elérnie. Köszönőbeszédében megemlítette Little Mix-es társait is.

Jade és Perrie, köszönöm nektek, hogy a két leghihetetlenebb nővel együtt dolgozhattam, nevethettem és nőttem fel!

391605258_1730498669.jpg 1741671263.png 1741573597.png 1741573599.png
A lesifotósoknak az érkezését nem sikerült elcsípniük, ám amikor kilépett az épületből, akkor már a parkolóban várták. Nem zavarta őt a jelenlétük, még mindig mosolyog nekik, ha épp fotózzák.

1741885343.png 1741882549.png 1741884203.png 1741880919.png

okt
11
2023
BBC Live Lounge: Leigh-Anne
icon-pencil     Eve     icon-folder     BBC Radio 1  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥15

Tegnap végre elérkezett a várva várt nap, amire már egy hónapja minimum készültek a mixerek. A BBC Radio 1 októberben feléleszti a Live Lounge nevű produkcióját, amiben előadók adják elő élőben egy dalukat, és egy feldolgozást. A Little Mix többször is szerepelt benne. Kedden került sor Leigh-Anne-re is, aki már nagyon izgatott volt emiatt. Interjút is készítettek vele, de az még nem került fel a netre. Részletet kaptunk belőle, melyben elárulja, hogy még az idén egy csodálatos közreműködés jöhet létre. Várja már nagyon, és reméli, hogy sikerül összehozni. Ezen kívül mutatott egy hangüzenetet Perrietől, aki támogatását küldte a fellépéséhez. Leigh erre az alkalomra a ‘My Love‘ dalát hozta, és Doja Cat-től a ‘Paint The Town Red‘-t dolgozta fel. Mindkét videó elérhető, illetve két képet is találtok a galériában!

Perrie üzenete LINK

Szia Lee Leem! Ma reggel részt veszel a Live Lounge-on, és valószínűleg egy kicsit ideges vagy, ami normális, mindig idegesek voltunk a Live Lounge előtt, mert ez annyira fontos! De ne feledd, ki vagy, és tudd, hogy képes vagy rá! Te fogsz zúzni! Zúzni fogsz! Szárnyalni fogsz azokkal a gyönyörű énekhangokkal! És nagyon büszke leszek rád, ahogy mindenki más is! Szóval hajrá! Szeretlek! Jó szórakozást!

IMG_5918~0.jpeg IMG_5922.jpeg
A színfalak mögött egy fotózást is megejtettek. Egyelőre egy darab kép jelent meg, és ez is a BBC logóival. Remélhetőleg hamarosan jobb minőségben is megkapjuk majd.

IMG_5915~0.jpeg
Távozásakor már várták őt a rajongók az épület előtt. Jó sokan jelentek meg, virágot, ajándékot vittek kedvencüknek. A lesifotósok is a helyszínen voltak, és megörökítették ezeket a pillanatokat. Leigh egyébként gyönyörű volt ebben a nem hétköznapi szerelésében, fantasztikusan állt neki minden. Széles mosollyal fogadta rajongóit, szívesen fotózkodott velük. A szerencsések még pár szót is tudtak vele váltani.

1716212087.png 1727725348.png 1727740086.png 1727724287.png

45« ElsőELŐZŐ OLDAL...8...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »