Leigh-Anne a SCD műsorban Megjelent a ‘Dead And Gone’! Jön a ‘My Ego Told Me To’ album! TSB turné – ír állomások, első UK helyszín
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20 - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.október 21. - O2 Academy Bournemouth, Bournemouth (Jade)
    • 2025.október 22. - Roundhouse, London (Jade)
    • 2025.október 23. - NX Newcastle, Newcastle (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl
15
2023
Jade különböző Pride rendezvényeken
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Megjelenés     ♥7

Leigh-ről megjelent hírek java részét pótoltam, ezért áttérhetünk Jade-re, aki két hete kettő Pride rendezvényre is hivatalos volt. Az első június 30-án, pénteken került megrendezésre, a House of Trash’s Aperitif elő-pride bulijára hívták meg. Ez egy visszafotottabb party volt, ahová egy egyszerű fazonú szürke mintás ruhát választott magának. Haja hullámosra volt hagyva, sminkje is szolíd volt.

Jade__3_.jpg Jade__5_.jpg Jade__4_.jpg Jade__1_.jpg

Másnap a The London Edition nevű étterem pride buliján láthattuk. Itt több híresség is tiszteletét tette mellette, mint jó barátja, Marcus Collins (LMBTQ tag), Rita Ora és a Bridgerton család c. sorozatból híres Nicola Coughlan többek közt. Jade erre az alkalomra már szivárvány mintás batikolt ruhát vett fel, haja itt is hullámosra volt hagyva.

Rajongói felvételeken láthattuk, hogy a ‘Touch‘ videóklipjének végén levő koreográfiát a pultra felmászva előadta itt is. Hatalmas sikert aratott vele, mindenki sikongott és tapsolt neki.

London_Pride_brunch__5_.jpg London_Pride_brunch__9_.jpg London_Pride_brunch__2_.jpg London_Pride_brunch__15_.jpg

júl
14
2023
Leigh-Anne a BET Awards-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     BET Awards  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥7

Los Angeles-i fellépése másnapján, azaz június 25-én hivatalos volt Leigh a BET Awards-ra. Meg is adta a módját a megjelenésének, egyszerűen lenyűgöző volt. A haja a tőle megszokott egyediséget tükrözte (én még mindig imádom), a ruha kicsit merész, de mégis elegáns és csillogó volt. Nem is volt meglepő, hogy a gála egyik legjobban öltözött sztárjaként emlegették utána. Kecsesen lépdelt és pózolt a fotósoknak, több hírességgel is összefutott, akikkel szintén készítettek képeket.

LeighAnne__2__28129.jpg LeighAnne__7__28129.jpg LeighAnne__7_~1.jpg LeighAnne__14_~0.jpg
A kulisszák mögött Julian Dakdouk fotográfus készített róla képeket. Itt nemcsak a gálán viselt szettben láthatjuk, hanem egy farmer mintát viselő ruhadarabban is. Mindkettő fantasztikusan állt neki, de talán amiben a vörös szőnyegen végig vonult, az volt a legjobb. Egy közös képet is lőttek kettejükről.

355842318.jpg 356081944.jpg 356384191.jpg 356390506.jpg
Fz_bhLkXgAIU0rN.jpg

júl
13
2023
‘DSL’ bemutató Los Angelesben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Don't Say Love  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥12

Leigh-Anne nem elégedett meg Angliával, dalának megjelenése után egyenesen Amerikába, Los Angelesbe repült! Itt is promózni ment, sajnos rádiók nem hívták meg. Ellenben egy klubban tartott egy bulit a rajongóinak, itt hallhatták a ‘Don’t Say Love‘ c. dalát. Ami számomra ebben elszomorító, hogy nem élőben adta elő. Playback volt az egész, amit nem is értek, hisz Leigh hangja fantasztikus. A rajongók ezzel nagyon nem törődtek, élvezték a mini koncertet és kedvencük látványát. Lent van egy rövidebb részlet a fellépésből.

Aznapra egy testszínű kezeslábast vett fel, amit arany rojtok díszítettek. Haja egyedi fonást kapott ismét, ami szerintem kifejezetten jól is áll neki, illik a stílusához. Megjelenése egészében gyönyörű volt.

LeighAnne__2_~2.jpg LeighAnne__14_~1.jpg LeighAnne__5_~2.jpg LeighAnne__21_.jpg
A színfalak mögött egy ismeretlen fotós egy sorozatot lőtt róla, amiből két képet meg is jelentettek. Egy aranyló fal előtt pózolt, fantasztikus képek lettek.

LeighAnne__1_~1.jpg LeighAnne__22_.jpg

júl
12
2023
The Lateish Show with Mo Gilligan
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  The Lateish Show with Mo Gilligan     ♥3

Múlt hónapban meghívást kapott Leigh-Anne a „The Lateish Show with Mo Gilligan” műsorba. A dala megjelenésének napján került adásba Angliában. Sajnos nem került fel az internetre, csupán pár képet jelentettek meg. Ezeken jól látszik, hogy mikrofont ragadott és énekelt (nem tudni, hogy a dalát-e), és remekül érezte magát a forgatáson.

Leigh aznap egy dögös fekete miniruhát viselt, színben azonos hosszúszárú csizmával. Haja csak össze volt fogva, ami mostanában tőle elég szokatlan. Általában különleges fonatokkal jelent meg a közönség előtt.

002~39.jpg IMG_8885.jpeg IMG_8887.jpeg IMG_8888.jpeg

júl
10
2023
Június 16-ai interjúk
icon-pencil     Eve     icon-folder     Don't Say Love  /  Hits Radio Live  /  Interjú  /  KISS FM  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥19

Leigh-Anne a dala debütálásának napján sem tétlenkedett. Újra rádiókhoz ment, hogy promózza egy kicsit. A Kiss Fm műsorainak vendége volt aznap, első körben interjút adott a reggeli műsorban. Rajongói kérdésekre is választ adott természetesen. Sok újdonságról nem beszélt, mert mindenhol a ‘DSL‘ és a Little Mix javarészt a téma. Utána a Hype Chart műsorban is beszélgetett. Összeszedtem a két interjú lényeges részeit lent röviden. A képeket is megnézhetitek.

  • szót ejtett a rajongói elnevezéséről, ‘Legions’
  • izgatott az újdonságok miatt (album, könyv)
  • itt is elmondta, hogy Jade hallotta először a dalt
  • az esküvőjén olyan emberek voltak jelen, akik közel állnak hozzá, egy tökéletes nap volt az egész
  • lányai hallgatják a dalait ás táncolnak rá, a második kislemezt is elénekelte már nekik
  • a dalai színesek, vegyesek és „csinosak”
  • a Little Mix rajongói a legjobbak szerinte
  • megerősítette, hogy a csapat tényleg szüneten van (mivel a Vogue interjú úgy adta elő, mintha végleg vége lenne)
  • több nyelven kellett elmondania a ‘szeretlek’ szót, ami nem ment
  • remekül érzi magát a dal és a szóló karrier miatt
  • igazi testvériség van közöttük, mindkét lány nagyon boldog volt a dalától

A ‘Say It or Shot It‘ játékban is részt vett, ennek felvételét az interjúk alatt láthatjátok. Pár érdekes dolog itt is volt.

  • nem mondta el az ikrei nevét, inkább ivott
  • a kérdező őt választotta a ‘snog, marry, avoid’ kérdésnél marry-nek
  • Jahmene énekelt az esküvőjén, ami a parton volt
  • legdrágább dolog, amit vett magának, az autója
  • egyszer sokat költött koktélrákra
  • ha egy Little Mix dalt örökre a kukába tehetne, az az ‘Oops’ lenne
  • nem volt szexuális álma egy kollégájával sem

LeighAnne__13_.jpg LeighAnne__12_.jpg Leigh__9_~2.jpg Leigh__10_~3.jpg
A Hits Radio is újra meghívta őt. Az itt készült interjú sajnos nem került fel a Youtube-ra, ám egy olyan igen, amiben a tini Leigh-Anne-ről esik szó. Ezt és a képeket is eléritek már.

  • a Nickelodeon csatornát nézte, Kenan & Kel-t, Sister Sister-t, Are You Afraid of the Dark-t
  • szerette a nagy, díszes öveket (amik akkoriban divatosak voltak)
  • Lil Romeo volt a tini szerelme Justin Bieber mellett, vele találkozott is és beszélgettek
  • fiatalkori önmagának annyit üzenne, hogy tartson ki az álmai mellett, és higgyen magában
  • popsztár akart lenni
  • Lil Romeo és Justin Bieber poszter volt a falán
  • klubdalok tekintetében a Candy Shop volt a kedvence

LeighAnne__4_~0.jpg LeighAnne__10_.jpg LeighAnne__7_~0.jpg LeighAnne__6_~0.jpg

júl
9
2023
‘DSL’ bemutató party
icon-pencil     Eve     icon-folder     Don't Say Love  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥12

Június 15-én Leigh-Anne és a stábja egy bemutató partyt szervezett az Ours étterembe. Itt mutatták be mindenki számára a ‘Don’t Say Love‘ c. debütáló dalát és a videóklipet is. Kedvencünk egy gyönyörű, vagány farmer miniruhát viselt aznap, haja pedig be volt fonva. Nagyon szép volt, és látszott rajta, mennyire élvezte az estét.

Meghívást kapott Jade is, ő egy csillogós, két részes ruhát viselt, haja hullámos volt. Igyekezte nem túl ragyogni barátnőjét, hisz ez az ő estéje volt. Nagyon örültek egymásnak, rögtön meg is ölelte Leigh-Anne-t. Ezután pózoltak a fotósoknak is.

DSL_launch_party__4_.jpg DSL_launch_party__26_.jpg DSL_launch_party__31_.jpg DSL_launch_party__15_.jpg
A rendezvény előtt kéz a kézben látták a friss házasokat is. Valószínűleg épp az étterem felé igyekeztek sietősen. Sajnos csak két kép készült róluk, de ezeken is látszik, Leigh-Anne mennyire boldog.

leigh_anne_pinnock_andre_gray_825302287.jpg leigh_anne_pinnock_andre_gray_825302314.jpg
A fotósok több képet készítettek Jade-ről, aki épp megérkezett a partyra. Nem tetszett neki a fotósok jelenléte, be is mutatott nekik. Ezután gyorsan besétált az étterembe. Kivételesen barátai kísérték el, Jordan nem tartott vele.

0001~1.jpeg 0003~0.jpeg 0008.jpeg 0011.jpeg

50« ElsőELŐZŐ OLDAL......16...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »