A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria
Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!
Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', 'Midnight Cowboy' és az 'IT Girl'. Az albumot ő is 2025-re ígérte.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria
Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.
Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria
Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.
Angel Of My Dreams
Megjelenés: 2024.július 19.
Videóklip / Galéria
Egy ideje pletykálták, hogy Jade első dala az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, a klipet pedig áprilisban forgatták hozzá. Júliusban megerősítette mindezt, és bejelentette, hogy 19-én érkezik is a dal! A videójában több szettet visel, és igen látványos lett. A karrierjének alakulását formázza.
Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria
Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
Zenei események
2025.március 14.- 'FUFN (Fuck You For Now)' dal megjelenés (Jade)
2025.május ? - Jade debütáló albumának megjelenése
2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
Koncertek, fellépések
2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Sziasztok!
Először is azzal kezdeném, én Fruzsi vagyok és mostantól én is az lm.hu csapat részese vagyok, így majd felem is találkozhattok az oldalon. Nagyon szeretem a lányokat, és nagyon örülök annak, hogy mostantól én is posztolhatok velük kapcsolatban. Nos, meg is érkeztem az első bejegyzésemmel. Jade Október 10-én, azaz tegnap részt vett Londonban, a „Tina: The Tina Turner Musical” jótékonysági előadáson. Jade egy bőrnadrágot, valamint egy fehér inget viselt, sminkjét a természetesség jellemezte. Az érkezéséről eddig 6 darab kép jelent meg.
Jade és kedvese Jordan Stephens tegnap este részt vettek a londoni divathéten Richard Malone x Mulberry show-ján. Az eseményt a londoni V&A múzeumban rendezték meg. Párosunk egy összepasszoló, sötétkék színű szettben jelent meg. Az énekesnő egy miniruhát viselt, fekete magassarkúval és fekete, krokodilmintás táskával. A páros az első sorban foglalt helyet az eseményen, Joy Crookes énekesnő és Clara Amfo műsorvezető és rádiós mellett. Jade 2020. októberében erősítette meg, hogy egy párt alkot Jordan-nel és a pandémia alatt ismerkedtek meg. 31 képet találtok a tegnapi estéről.
Illetve alig pár órája Jesy-ről jelent meg újabb fotósorozat és magazin. Az új fotósorozat és magazincímlap a Noctis XXI Uprising Magazinhoz készült. A fotósorozat koncepciója egy Covid utáni világ volt, elutasítva a normalitást, az új generáció felemelkedését ünnepli, amely kiszabadul az unalmas hagyományokból és a kezébe veszi a dolgokat az új generáció. Egyelőre 1 magazinfotó és 1 fotósorozatkép jelent meg, valamint interjúrészletek, ahol leginkább az új korszakáról, dalairól beszélt.
,,Művészként hiteles akarok lenni saját magamhoz. Nem akarom, ha azért adnának nekem dalt, mert az slágergyanús. Azt akarom, hogy a dalok tőlem származzanak, hogy a rajongók tudják melyikhez van közöm és melyikhez nem… Ilyen egy valódi művész, amikor valóban hiteles vagy és a saját történeteidet meséled el. El kell mondanom az igazamat, a sztorikat, amiket az emberek nem tudnak és ez nagyon szuper és felüdülés. Olyan, mint egy terápia.”
Illetve nyilatkozott a közelgő kislemezről, a ‘Boyz’-ról is, ami a következő hetekben fog debütálni.
,,Olyan dallal akartam visszatérni, amire az emberek azt mondják, hogy na jó, ez okéé! Az emberek ezt vagy szeretni fogják, vagy utálni, inkább, minthogy azt mondják rá, hogy ‘hát, nem is tudom.. oké…” Akkor írtam a dalt, amikor szakítottam az akkori párommal és ez abszolút rólam szól. Szeretem a rosszfiúkat. Mindig ezt mondom az embereknek.. ez nem egészséges!”
Most egy jó adagnyni híreket és képeket hoztam, aminek leginkább főszereplője most Jade lett. Érthető okokból Leigh-ről és Perrie-ről alig-alig vannak hírek, hiszen ők most az újdonsült jövevényekkel foglalkoznak, hiszen most ez a legfontosabb. Jade-t és kedvesét, Jordan-t még szeptember 13-án, hétfő este kapták le a lesifotók Londonban, amikor egy barátjuk, Tiffany Culver születésnapi bulijáról távoztak, erről 35 szuper kis fotót találhattok meg.
Szeptember 16-án, csütörtökön pedig a Global Radio Studio-hoz ment, pontosabban a Capital FM-be, kivételesen egyedül, hiszen most neki kell helytállni és promózni az új kislemezüket is a lányok helyett. Az érkezéskor szívesen pózolt és készített fotókat az ott várakozó rajongókkal, 74 képet találhattok meg erről. A stúdióban pedig hatalmas meglepetés érte, ugyanis a rádiósok egy ‘Attention Party’-t tartottak kifejezetten neki, ezzel ünnepelték, hogy most csakis ő van a középpontban, lufikkal, poszterekkel és konfetikkel várták őt és akkor érkezett a második meglepetés: egy kitüntetést adtak át neki. Nem is akármilyet! Ugyanis megvásároltak neki egy címet és egy birtokot, így mostantól már hivatalosan is ‘Lady Jade Thirlwall’ a neve. A ‘Capital Breakfast’ házigazdája, Roman Kemp nyújtotta át Jade-nek az ezt igazoló papírt bekeretezve. A műsorban elárulta, hogy az új kislemez klipjét egy üvegházban forgatták és rettenetesen nagy hőség volt, ekkoriban pedig Leigh szörnyű boka dagadással küzdött és úgy érezte, hogy mindjárt fel fog robbanni.
15-én szerdán a ‘Kiss FM’-nél vendégeskedett, erről is előkerült jó pár kép, ám egyelőre interjút nem kaptunk, valószínűleg oda is a ‘Love (Sweet Love)’ promozása érdekében ment el. Valamint megtudtuk, hogy szeptember 21-én, kedden a ‘Never Mind The Buzzcocks’ nevű műsorban lesz vendég, erről 3 fotó meg is jelent. A Today FM-nek elárulta Jade, hogy jó pár dalon dolgozik mostanában, amelyek más előadóknak készültek. Azt is megtudtuk, hogy az egyik előadó egy legenda Jade számára, jó régóta dolgozik az iparágban és nagyon felnéz rá.
16-án pedig egy közös élőt tartottak, ahova becsatlakozott Perrie és Leigh is. Olyan volt, mintha egy átlagos csajos beszélgetésbe csöppentünk volna bele, ám azt megtudtuk, hogy a turnéra március körül kezdenek el próbálni. Illetve Leigh megkapta az ‘Év Celebe’ díját a ‘National Diversity ‘ díjátadón.
A lányok a tavasszal pár videó interjút adtak, köztük a KISS Fm-nek is. Ez volt igazából az első „rádiós” megszólalásuk Jesy kiválása óta. Ekkor még senki sem sejthette, hogy Leigh-Anne és Perrie várandósok. A tea világnapja alkalmából kellett elfogyasztaniuk pár csésze nagyon finom főzetet. Az interjú nagyon jó hangulatban telt, remekül érezték magukat. A Brits jelölésükről is szó esett, izgatottan várták az eseményt, és hatalmas megtiszteltetés nekik, hogy jelölték a „Legjobb brit csapat” kategóriában őket. Megemlítette Perrie azt is, amikor az anyukáik kísérték el őket a díjátadóra. A 10 éves karrierjükről is beszéltek picit, ami manapság eléggé ritka a bandák életében, hogy ennyi ideig együtt vannak. Kemény évek állnak mögöttük, de kitartottak egymás mellett.
Három promóciós kép is megjelent róluk, amit az interjú alatt készítettek. Itt is látszik, hogy mennyire vidám volt a hangulat végig.
Ezután egy játékban vettek részt Jordan és Perri ellen. A feladat annyi volt, hogy el kellett mutogatniuk az adott dalt, amit hallanak, a másik csapatnak pedig ki kellett találnia, hogy melyik is az. Nagyon viccesre sikerült a felvétel.
A következő a Hits Radio-nak adott játékos interjú volt. Dobozból kellett kihúzniuk rajongói írásokat/kérdéseket, amikre válaszoltak és reagáltak. Az első ilyen volt egy fan tweet, amiben arról álmodozik az illető, hogy mi lenne, ha lenne egy Little Mix múzeum. A lányok szerint ez nagyon aranyos. Jade rögtön elkezdett álmodozni a dologról. Ezen kívül a Grey’s Anatomy is felmerült, miszerint Jade álmodozott-e az egyik dokiról? A koncertjeikről annyit elárultak, hogy mindig picit változtatnak az éneken, sose tudják úgy elénekelni, ahogy kellene. Mindig belevisznek egy kis csavart a magas hangokba. Volt egy olyan tweet is, ami arról szólt,hogy mennyire szerencsés lesz az, aki elmondhatja, hogy az anyukája valamelyik lány a Little Mixből. Perrie itt megjegyezte, hogy ők lesznek a legkirályabb nagynénik és anyukák.
Ezután Fleur East interjúvolta meg őket. Már pár éve ismerik egymást, és jó viszonyt is ápolnak egymással. Itt a „Confetti” zenei videójáról beszéltek. Leigh-Anne szerint a legjobb kisfilmjük lett. A Brits jelölés itt is előkerült, Fleur gratulált is nekik.
Perrie december 21-én ellátogatott a Fixx Salonba, hogy az ünnepek előtt egy kicsit szépítkezzen. Ahol a ‘Skin Deep Experts’ által kapott egy arckezelést és a haját is kellő profizmussal szárították be. 3 képet találhattok erről.
Még november 20-án voltak a lányok hivatalosak a ‘The Jonathan Ross Show’-ba, ahova évente rendszeresen visszahívják őket. A beszélgetés elején szó esett már arról, hogy Jesy nem volt jelen a beszélgetésen és jobbulást kívántak neki, ezt a lányok csendben, mosollyal az arcukon fogadták és tapsoltak a közönséggel. Szó esett arról, hogy már 10 éve létezik ‘Little Mix’ és Perrie úgy nyilatkozott erről, hogy nem gondolták volna, hogy ilyen nehéz lesz, hiszen ők nem alszanak, nem pihennek, de szeretik a sikerességet. Elmesélték, hogy az édesanyáik a legnagyobb rajongók, mindig elmondják véleményüket a dallal/klippel/outfittel kapcsolatban és ők a legnagyobb támogatóik is. Majd következett kis játék, ahol akcentusokat kellett kitalálniuk. Ezután beszélgettek az első ‘EMA’ fellépésükről, ahol Nicki Minaj-jal léptek fel és elárulták a lányok, hogy féltékenyek voltak, hogy Perrie-nek jutott a lehetőség Nicki fenekét megfogni. Természetesen Leigh-Anne öröméről is szó esett, az idén történt eljegyzésről, Jade újdonsült románcáról is beszélgettek és elmesélte, hogy az első pár randijuk a ‘Zoomon’ történt a lezárások miatt. Leigh elárulta, hogy igazán romantikus leánykérés volt, nem is számított rá, hiszen nem tudta elképzelni kedvesét térden állva. Majd meséltek 6. lemezükről is, hogy nagyon természetesen jött nekik, illetve az is kiderült, hogy sok dalt részegen írtak. Megtanítottak egy tánclépést a ‘Sweet Melody’ koreográfiából is az egyik házigazdának. Játszották az ‘Én még sosem…’ játékot is, ahol ismét vicces részleteket tudtunk meg róluk, például, hogy szellentettek-e már színpadon fellépés közben, vagy hogy Jade egyszer véletlen részegen felhívta Taylor Swift-et. A teljes beszélgetést is megtekinthetitek, ami közel 16 perces és 62 képet a beszélgetésről.
Ezután pedig sor került a fellépésükre, ahol a ‘Sweet Melody’ dalukat adták elő, ezt is megnézhetitek a ‘The Jonathan Ross Show’ hivatalos Youtube csatornáján és 52 képet is.