Jade – Church – M.A.S.S verzió, kitüntetés Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
máj
18
2019
Jade az LGBT Awards-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥17

Tegnap este rendezték meg az LGBT Awards-ot, melyre a Mariott Hotel-ben került sor. Mivel a Little Mix is érdekelt volt több kategóriában, ezért Jade meg is jelent a díjátadón. Erre az alkalomra egy egyszerűbb fekete miniruhát választott, amely fantasztikusan mutatott rajta! Haját feltűzték, két tincsét hagyták meg, hogy az arcára omoljon. Most láthattuk őt először melírozott hajjal megjelenni, ami szerintem remekül áll neki. Egy Saint Lauren magassarkút viselt, hasonlót már láthattunk korábban Perrie lábán is. Sajnos a többiek nem tartottak vele a gálára. A vörös szőnyegen adott egy pár másodperces interjút, amiben elárulta, hogy az LM6 munkálatai már folynak, dalokat írnak és vesznek fel, ráadásul hamarosan jelentkeznek is az első kislemezzel, ami valószínűleg a következő hónapban meg is jelenik! Sőt, szeretnének egy közreműködést a BTS-el.

Jade megjelenése nem volt hiábavaló, a Little Mix nyerte a Metro díját, a „Change Makers” címet. Kedvencünk nagyon boldog volt, mikor átvehette, és egy olyan dolgot árult el a csapat tagjairól, amit eddig soha nem mondtak el nyilvánosan. Az X-Factor megnyerése után mindannyiuknak szükségük volt terapeutára, hogy fel tudják dolgozni azt, ami velük történt. Túl fiatalok voltak még ehhez a hatalmas hírnévhez, ami egyik pillanatról a másikra érte őket.

Csak 18 és 19 évesek voltunk, amikor belecsöppentünk ebbe az iparba, és sok kezelésre volt szükségünk. Lehet, hogy jobban kellett volna figyelnünk a mentális egészségünkre, de mindannyian szenvedtünk valamilyen módon… Négy fiatal nő tört be a zeneiparba, mindenki arról beszélt, hogy hogyan nézünk ki, hogyan öltözködünk, ez pedig hirtelen ért minket,és sok volt mindannyiunk számára. Meg kellett találnunk önmagunkat, hogy csakis ezzel tudjunk foglalkozni. Jesy hamarosan elkészül a dokumentumfilmjével, amiben erről beszél részletesen. Most már teljesen felnőttünk, biztosak vagyunk abban, amiről beszélünk, főleg ha mentális egészségről van szó.

13631810-7042381-image-a-106_1558118318911.jpg jUQryHO3hhY.jpg 13640452-7042381-image-a-25_1558133587690.jpg lgnaOF17OT0.jpg

A fotósok már várták őt, és a hotel előtt sikerült lencsevégre kapniuk, amint megérkezett. Nem is nézett rá a paparazzikra, hanem gyorsan besétált az épületbe. Távozáskor is kiszúrták, itt már Aaron társaságában volt.

fvS1kV6IEvE.jpg JoCWVI1hx-Y.jpg S-Wiw0Nmpos.jpg vaxWIpHlznc.jpg
13649668-0-image-a-26_1558166811822.jpg 13649670-7042381-image-a-25_1558166811820.jpg 13649680-7042381-image-a-27_1558166815710.jpg 

Megjelenések > 2019 > Május 17 – Jade az LGBT Awardson
Paparazzi fotók > 2019 > Május 17 – Jade megérkezik az LGBT Awardsra, London
Paparazzi fotók > 2019 > Május 17 – Jade távozik az LGBT Awardsról, London

ápr
24
2019
Jade és Leigh-Anne áprilisi megjelenései
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥13

Az utóbbi időben a Little Mix felől nagyon kevés hír érkezik, a koncertek is csak nyáron kezdődnek (LM5 turné). A lányok az amerikai stúdiózás után kicsit lazítanak, ez az oka az egésznek. Viszont olykor-olykor elmennek szórakozni egy kicsit. Így tett még 12-én Leigh-Anne is, aki a csapat stylistjával, Jamie-vel ment el bulizni az egyik londoni klubba. Egy nagyon egyszerű szettet választott erre az alkalomra, haját pedig kivasalta, az összhang tökéletes megjelenésében.

8bgCWeSkssM.jpg qkChfSq6K8I.jpg  
Jade 20-án a Newcastle United FC mérkőzésére látogatott el, ugyanis nagy szurkolója a csapatnak. A Southampton-t fogadták, akiket 3:1-re le is győztek. Kedvencünk biztos extázisban lehetett a meccs alatt. Szerencsére fotók is kerültek elő róla.

image1~81.jpg image2~73.jpg  
Másnap South Shields-be látogatott, a Club del Mar Night klubba. Nem véletlen jelent meg, ugyanis a helyi kiemelkedő személyek számára rendezték a bulit. Jade mellett Joe McElderry is ott volt, vele fotózkodott is.

ZYQqbqoXWRQ.jpg   
Tegnap este Londonban tartózkodott már, ahol megnézte a Club Tropicana Musicalt. Az előadás a 80-as évekbe kalauzol vissza mindenkit a disco világába.

57624959_2207172096261128_235541920682606592_n.jpg UBAXpe6fjpo.jpg  

Megjelenések > 2019 > Április 12 – Leigh-Anne egy klubban, London
Megjelenések > 2019 > Április 20 – Jade a Newcastle United – Southampton meccsen, Newcastle
Megjelenések > 2019 > Április 21 – Jade a Club del Mar Night klubban, South Shields
Megjelenések > 2019 > Április 23 – Jade a Club Tropicana Musical előadásán, London

ápr
23
2019
IN’A’SEASHELL bemutató parti
icon-pencil     Eve     icon-folder     IN’A’SEASHELL  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥13

Sziasztok Mixerek!

Április 18-án, azaz múlt hét csütörtökön végre sor került Leigh-Anne és barátnője, Gabrielle közös fürdőruha kollekciójának bemutatójára. A márka az „IN’A’SEASHELL” nevet kapta, melynek tervezése kb. másfél évvel ezelőtt kezdődött. Céljuk az, hogy ezekben a bikinikben minden testalkatú lány remekül érezze magát. A bemutatkozó partit a londoni Mahiki Klubban rendezték meg, ami tengerparti stílusával tökéletesen passzolt is Leigh márkájához. Rajta és családján kívül a Little Mix-es társai is részt vettek a bulin, és nyilatkozták is, hogy nagyon büszkék a barátnőjükre. Perrie már alig várja, hogy viselhesse az egyik darabot.

image13~42.jpg image4~65.jpg image2~74.jpg image15~40.jpg
A rendezvényre mindannyian külön érkeztek meg, Leigh-Anne üzlettársával, Gabriellel, Perrie az unokatestvérével, Jade a fodrászukkal, Aaronnal, míg Jesy egyedül. Erről videó is készült.

image12~45.jpg image7~51.jpg image3~67.jpg image4~63.jpg

Megjelenések > 2019 > Április 18 – „IN’A’SEASHELL” bemutató, London
Paparazzi fotók > 2019 > Április 18 – Megérkeznek az „IN’A’SEASHELL” bemutató partijára, London

ápr
6
2019
Jade Alice Chater születésnapján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥17

Alice Chater brit énekesnő nagyon jó barátja Jade-nek, ezért hivatalos is volt a csütörtöki bulijára. A fiatal lány épp a 24. születésnapját ünnepelte, és természetes volt, hogy a Little Mix üdvöskéje is felköszöntötte őt személyesen. Alice egy ezüst ruhát viselt, amiben gyönyörűen festett, ráadásul Jade felvette a csillogós csizmát, amit a Glory Days turnén láthattunk rajta, így szinte „passzoltak” egymáshoz.

0QjJLO-yVY0.jpg 9f3VUk4Lzig.jpg nO95HmypCIE.jpg 

A fotósok számítottak rá, hogy Jade is részt fog venni a rendezvényen, a bejáratnál várták már őt. Az érkezését sikerült elkapniuk, természetesen ő mosolygott és meg is állt egy kis időre nekik.

A6Bc3QZiD8s.jpg Ea4vM0CKN_I.jpg in8VeTRdASE.jpg nBIo9xpN1Q4.jpg

Megjelenések > 2019 > Április 04 – Jade Alice Chater születésnapján a The Piano bárban, London
Paparazzi fotók > 2019 > Április 04 – Jade megérkezik Alice Chater születésnapjára

ápr
5
2019
Leigh-Anne és Jade hivatalosan is dalszerzők!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥17

Leigh-Anne és Jade az #LM6 munkálatain kívül másik fontos ügy miatt is utaztak el Santa Monica-ra. A napokban derült ki, hogy szerződést írtak alá a Sony és ATV közös új cégénél, a TwentySeven Music Publishing-nél. A véget Barry Weiss vezeti, akihez az LSD és Noah Cyrus is köthető. A két lány hivatalosan is a cég dalszerzői lettek, ami óriási elismerés. Már régóta próbálkoztak ezen a téren is befutni, mivel az LM5 dalainak javarészt ők írták a szövegeit. Sőt, Jenna Andrews is dolgozott korábban velük, ő is a csapat része.

Annyira örülünk, hogy a Sony / ATV és a TwentySeven csapatának részesei lehetünk! Meglepő, hogy nyolc év után ebben az iparágban is végül elismertnek számítunk dalszerzőként. Alig várjuk, hogy belevágjunk Barry Weiss és Jenna Andrews társaságában.

9BlyxWinPOA.jpg   

Megjelenések > 2019 > Március 28 – Jade és Leigh-Anne a Sony Music stúdiójában, Santa Monica, Kalifornia

márc
28
2019
Rays of Sunshine – új képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  Rays Of Sunshine     ♥17

Március 16-án vettek részt a lányok a Rays Of Sunshine meglepetés rendezvényén. Beteg gyerekekkel találkozhattak, illetve később egy pár dalos akusztikus koncertet is adtak nekik. Eddig csak rajongói képeket kaptunk, de a napokban néhány jó minőségű is előkerült. Ezeken a rajongóikkal láthatóak, ugyanis fotózkodtak velük a benti részen, szemmel láthatóan nagyon élvezték ezt a kis időt velük.

Little_Mix__10_~0.jpg Little_Mix__4_~0.jpg Little_Mix__8_~0.jpg Little_Mix__9_~0.jpg

Megjelenések > 2019 > Március 16 – Rays Of Sunshine rendezvényen – belső rész

52« ElsőELŐZŐ OLDAL......27...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »