Jade – Church – M.A.S.S verzió, kitüntetés Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
dec
11
2018
Még több fotó, videó a JBB-ről
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jingle Bell Ball  /  Megjelenés     ♥17

Jó reggelt mixerek!

Szerencsére újabb fotók és videók is napvilágot láttak tegnapelőttről, a vörös szőnyegről újabb 87 fotót hoztam nektek, mind szuper képek, a lányok örömmel pózoltak a fotósok előtt. A fellépésről 27 fotó került elő, illetve a kulisszák mögül is 20 fotót tekinthettek meg, ezeket se hagyjátok ki!

000007_f45fe51058759154.jpg 000023_a77f401058770584.jpg 000009_d5e3821058759634.jpg 000036_7c88a11058769054.jpg
LittleMix__17_~0.jpg LittleMix__14_~0.jpg LittleMix__8_~0.jpg LittleMix__7_~0.jpg
01_902f1a1058772214.jpg tumblr_pjj1nvfChY1w4t5ndo1_500.jpg 04_db186c1058780374.jpg tumblr_pjj2czmEMo1w4t5ndo2_500.jpg

Végül pedig 4 videó is előkerült a fellépésükről, most már megtekinthető a ‘Power, a ‘Black Magic’, a ‘Touch’ és a ‘Shout Out To My Ex’, így már csak egyetlen fellépés hiányzik, ez pedig az 5. nagylemez első kislemeze a ‘Woman Like Me’.

Valamint kiderült, hogy Szentestén, tehát december 24-én szerepelni fognak Courtney Act új műsorában, ami a ‘The Courtney Act Christmas Extravaganza’ nevet kapta. A lányok mellett még Zara Larrson és Leona Lewis is vendégeskedni fognak.

Megjelenések > 2018 > December 09 – Capital FM Jingle Bell Ball – Vörös szőnyeg
Megjelenések > 2018 > December 09 – Capital FM Jingle Bell Ball – Fellépés
Megjelenések > 2018 > December 09 – Capital FM Jingle Bell Ball – Kulisszák mögött

dec
10
2018
Jingle Bell Ball
icon-pencil     katie     icon-folder     Capital FM  /  Jingle Bell Ball  /  Megjelenés     ♥19

A lányok a tegnapi nap folyamán, ahogyan eddig szinte minden évben hivatalos fellépők voltak a Jingle Bell Ball-on, de előtte természetesen végigvonultak ők is a vörös szőnyegen, erről 12 fotót találhattok, én nem vagyok túlságosan megelégedve a szettjükkel, úgy gondolom lehetett volna egységesebb illetve „eseményhez illő” (?), de ez csak a személyes véleményem. És ahogyan a Capital FM eseményeken mindig, most is részt vettek különböző játékokon a kulisszák mögött. Az egyikben a ‘Woman Like Me’ dalukat kellett énekelniük és improvizálni az éppen adott személy hangján, illetve a másikban pedig egy kvízt játszottak, egy megadott betűvel kellett mondaniuk azt, amit kértek. Nagyon vicces lett, csekkoljátok! Illetve egy fotót megtekinthettek a kulisszák mögül is.

12~18.jpg 8~17.jpg 7~21.jpg 9~10.jpg
bts.jpg   
A fellépésen 8 dalt adtak elő, vagyis csak 7-et mert az első bevezető dal, a The National Manthem csak egy intro volt. Itt most egységes, arany ruhát választottak, ami remekül állt nekik! A fellépésről 11 fotó került elő idáig, de reméljük hamarosan több is elő fog, illetve csak 2 dalt került fel, viszont biztos vagyok benne hamarosan ezek is előkerülnek! Íme a hivatalos dallista:

  1. The National Manthem (Intro)
  2. Power
  3. Black Magic
  4. Touch
  5. Secret Love Song
  6. Only You
  7. Woman Like Me
  8. Shout Out To My Ex

DuAvCWEWwAAsEOb.jpg DuA0dybXcAUVb17.jpg DuCJ6lcUcAAsWWo.jpg DuCyPMPXgAATru9.jpg

Megjelenések > 2018 > December 09 – Capital FM Jingle Bell Ball – Vörös szőnyeg
Megjelenések > 2018 > December 09 – Capital FM Jingle Bell Ball – Kulisszák mögött
Megjelenések > 2018 > December 09 – Capital FM Jingle Bell Ball – Fellépés

dec
10
2018
Strictly Come Dancing fellépés
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Megjelenés     ♥9

Szép napot mixerek!

Tegnap végre eljött a várva várt nap, ugyanis a lányok felléptek a Strictly Come Dancing c. műsorban a ‘Woman Like Me’ dalukkal, amihez amúgy a felvételeket még november 24-én vették fel ehhez. A fellépésről szerencsére már elő is került remek minőségben a videó, illetve 7 szuper képet is kaptunk. A fellépésen amúgy élőzenekarral léptek fel és természetesen feltűntek a műsor táncosai is.

001~39.jpg 004~24.jpg 005~23.jpg 003~28.jpg

Illetve egy újabb kép került elő az idei ASOS fotósorozatából, ezt is csekkoljátok le!

asos_mag2.jpg   

Megjelenés > 2018 > December 09 – Strictly Come Dancing
Fotósorozatok > 2018 > ASOS Magazin

dec
6
2018
Rays Of Sunshine
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  Rays Of Sunshine     ♥15

A lányok még november 29-én voltak a vendégei a Rays Of Sunshine rendezvényének, ahol pár tartósan beteg rajongójukkal találkozhattak. A szervezet 2003 óta működik folyamatosan, 3 és 18 év közötti gyerekeknek segítenek, igyekeznek teljesíteni a kívánságaikat. Így történt ez most is, ugyanis pár Mixer találkozhatott a lányokkal, aminek nagyon örültek is. Ma a csapat Facebookján osztottak meg erről pár fotót, ezeken is láthatjuk, hogy mekkora boldogsággal töltötte el őket, hogy beszélgethettek velük és meg is ölelhették kedvenceiket.

47455476_1640795742688791_3632996012575948800_n.jpg 47680161_1640795656022133_3197809825698283520_n.jpg 47386325_1640795632688802_4469260539205255168_n.jpg DtvgoR2XgAAp2sH.jpg

Megjelenések > 2018 > November 29. – Rays Of Sunshine

dec
3
2018
Leigh-Anne a windsori Legoland-ben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥11

Leigh-Anne a családjával együtt úgy döntött vasárnap, hogy ellátogatnak Windsorba, ahol a LEGOLAND található. A Pinnock família remekül szórakozott aznap, ezt a képek is bizonyítják. Kedvencünk egy óriási, legóból készült Mikulással is fotózkodott, majd bent a gyerekek számára élő-Mikulással is szolgáltak. Videók is készültek róluk, többek közt olyan is, amin épp a Legó-Mikulással pózol (LINK & LINK & LINK & LINK & LINK) A galériánkban 5 közepes minőségű fotót találtok róluk.

DtbZVDiXoAEdb0E.jpg DtfV9n_WsAAs-Yt.jpg DtfV9ofXcAE4PQQ.jpg DtfV9paX4AESs7r.jpg

Megjelenések > 2018 > December 02. – Leigh-Anne a családjával Legoland-ben, Windsor

nov
30
2018
A Radio 1-nél és a KISS FM-nél
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  KISS FM  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Radio 1     ♥20

Sziasztok!

A tegnapi nap folyamán a lányok hivatalosak voltak a BBC Radio 1-hez illetve a KISS FM-hez is, hogy az új albumukat promotálják, utóbbiból egy fotó előkerült, sajnos nem túl jó minőségben, de ezt meg tudjátok csekkolni a galériában!  Illetve az érkezésről/távozásról (ez eddig még nincs tisztázva) jelentek meg remek minőségű lesifotók, szám szerint 68-at nézhettek meg a galériában, a lányok eszméletlenül néztek ki! Ami meglepő volt számomra, hogy Jade nagymamájának halálhíre után egy elég rikító narancssárga pulóver volt rajta.

DtMZoYDWsAAf-Gh.jpg   
LittleMix__52_.jpg LittleMix__5_.jpg LittleMix__62_.jpg LittleMix__7_.jpg

Végül pedig újabb fotósorozatokból került elő fotó. Egy csodás, víz alatti fotóval bővült az LM5 fotósorozatának albuma, illetve az új kollekciós Usa Pro-hoz is egy újabb, közös fotó került elő.

Ds8tZLYWwAAJaLn.jpg   
LittleMix_1067785936384262145_0.jpg   

Megjelenések > 2018 > November 29 – A KISS FM-nél, London
Paparazzi fotók > 2018 > November 29 – Londonban
Fotósorozatok > 2018 > LM5
Fotósorozatok > 2018 > USA Pro

52« ElsőELŐZŐ OLDAL......32...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »