A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 21 - TRNSMT Festival (Perrie)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
      2026. Július 01 - Roskilde Festival (Jade)
      2026. Július 02 - Rock Werchter (Jade)
      2026. Július 04 - Open'Er Festival (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug 19, 2025
Perrie a ‘Need To Talk’ podcastben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Megjelenés  /  Need To Talk  /  Perrie     ♥60

Ma egy igen komolyabb hangvételű podcast adás jelent meg, amelynek vendége Perrie volt! A ‘Need To Talk‘ legújabb részében igencsak őszintén beszél a magánéletéről és traumáiról. Az internetet azonnal ellepték a podcastből átvett idézetek, részletek. Nem emelek ki most egyet sem, hanem lent pontokban összeszedem nektek, amiket megtudhattunk most Perrie-től. Annyit elmondhatok, hogy nagyon mélyreható volt egy bizonyos rész, még minket is megsiratott. Őszintén együttérzünk az énekesnővel, és a legjobbakat kívánjuk neki!

Perrie__3_~8.jpg Perrie__1_~9.jpg Perrie__2_~9.jpg perrie_4.jpg

Tovább olvasom »

júl 12, 2025
Leigh-Anne visszatér!
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Kislemez  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥136

Leigh-Anne visszatér! Új kislemez: „Been a Minute”

Leigh-Anne Pinnock, a Little Mix egykori tagja hivatalosan bejelentette legújabb szólódalát, a „Been a Minute” című számot. A dal 2025. július 18-án jelenik meg, és ez lesz Leigh-Anne első kislemeze független előadóként. Jelenleg további részletek a szám hangzásáról vagy tartalmáról nem érhetők el. A művész a megjelenés után tervezi további szólóprojektek bemutatását. Ám annyit tudunk, hogy a közelgő klipben lesz egy elég ütős koreo, ezt Instagramon osztotta meg és már megkaptuk a borítót is. a kislemezhez.

Előmentem a dalt

leighannepinnock_1752069799_3672950145004473973_30430353.jpg

A mai nap folyamán Leigh-Anne Pinnock stílusosan jelent meg a BR: evian ‘Mountain Of Youth’ VIP Suite eseményén Wimbledonban, ahol a tenisztorna egyik legexkluzívabb vendégeként pózolt a kamerák előtt. A londoni Wimbledon Teniszbajnokság egyik kiemelt helyszíne, a BR: evian által szervezett ‘Mountain Of Youth’ VIP Suite adott otthont az eseménynek, amely a fiatal tehetségek és inspiráló személyiségek találkozóhelye. A rendezvény számos hírességet és sportolókat vonzott, akik a tenisz és az életöröm ünneplésére gyűltek össze. Leigh-Anne mellett több neves személyiség is jelen volt, köztük sportolók, influencerek és a zenei világ képviselői, akik együtt élvezték a Wimbledon nyújtotta exkluzív atmoszférát. Az énekesnő egy elegáns, mégis laza nyári összeállítással kápráztatott el mindenkit. Egy finom, pasztell színű, lenge midi ruhát választott, amely tökéletesen illett a Wimbledon hangulatához, miközben modern, fiatalos stílusát is megőrizte. Kiegészítőként visszafogott ékszereket viselt, és természetes sminkje mellett laza hullámos frizurával tette teljessé megjelenését. Leigh-Anne többször is mosolyogva pózolt a fotósoknak, és barátságosan beszélgetett más vendégekkel, bizonyítva, hogy nemcsak színpadon, hanem exkluzív eseményeken is magabiztos és ragyogó személyiség. Összesen 26 kép került elő.

5255625.jpg 15851269.jpg 45161222.jpg 62162320.jpg

És így a végére, ha már kislemez: JADE és a Confidence Man közös kislemeze, a „Gossip”, július 23-án debütál, és már most hatalmas várakozást kelt a rajongók körében. A dal előzetesei és a közönség reakciói alapján egyértelmű, hogy a track a nyár egyik legnagyobb slágere leh

júl 6, 2025
Hétvégi London Pride események
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥84

A mostani hétvége eléggé a Little Mix rajongóknak kedvezett, hiszen két tagról is jelentek meg fotók. Ez nem csoda, hiszen épp zajlanak a londoni Pride rendezvények, amiket a korábbi években is meglátogattak.  A parádéra szombaton került sor, amin hatalmas tömeg vett részt. Több híresség is tiszteletét tette a felbonulók mellett, köztük volt Jade is. Tőle nem meglepő, hisz mindig is teljes vállszélességgel állt ki az LMBTQ közösség mellett. A szépséges énekesnő egy kimondottan erre a rendezvényre szánt pólóban jelent meg, amihez bő szabású farmert húzott. Róla sajnos csak két kép került elő, ezek is vízjellel.

celebrities-walking-in-the-london-pride-parade-20.jpg celebrities-walking-in-the-london-pride-parade-05.jpg
A The London EDITION idén is megrendezte a parádé után az ‘Iconic Pride Brunch‘-ot, amire szintén olyan hírességek kaptak meghívást, akik LMBTQ támogatók. Tavaly Jade ment el rá, de sajnos ezúttal kihagyta. Leigh-Anne örömmel fogadta a meghívást, és meg is jelent ma. A jelenlévőket az egyik drag queen szórakoztatta,aki különböző dalokra táncolt.  Amikor a Little Mix ‘Power’ c. dala indult el, meginvitálta Leigh-t is, csatlakozott is hozzá. A képekből ítélve fergeteges show-t nyújtottak.

dl_beatsnoop_com-3000-MJFXuY12Gk.jpg dl_beatsnoop_com-3000-i3sBYzTey2.jpg dl_beatsnoop_com-3000-DjpEl4Jy0A.jpg dl_beatsnoop_com-3000-PKFzotmnha.jpg

jún 16, 2025
Jade a Summertime Ball-on
icon-pencil     katie     icon-folder     Fellépés  /  Jade  /  Megjelenés  /  Summertime Ball     ♥103

JADE vasárnap hivatalosan is bemutatkozott a Summertime Ball szólóelőadóként. Ám előtte még végigvonult a vörös szőnyegen, amiről 34 szuper képet kaptunk, az énekesnő fantasztikusan nézett ki!

A színpadon a Little Mix legnagyobb slágereiből énekelt egy medleyt, amivel a Wembley Stadionban mind a 80 000 vendéget táncolásra késztette. A FUFN és az Angel of My Dreams című slágerek mellett JADE a Little Mix gyökerei előtt is tisztelgett azzal, hogy egy medley-t adott elő a Little Mix »Shout Out to My Ex« és »Sweet Melody« című dalaiból, koreóval és epikus élő énekkel kiegészítve. Mielőtt előadta volna az ‘Angel of My Dreams’-t, JADE arra is szakított időt, hogy megköszönje a közönségnek, hogy szólóelőadóként támogatják őt. A fellépésről további 35 képet találtok meg, illetve a fellépést is megtekinthetitek teljes egészében.

02695.jpg 6205152.jpg 1548512102.jpg 65926362.jpg
iamfabio__1750022158_3655773294989330740_199156583.jpg image1~45.jpg image12.png image19~32.jpg

Illetve még június elején Jade New Yorkban járt és részt vett Addison Rae album hallgatási eseményén, erről jelent meg 5 fotó, amit a galériában megtalálhattok.

5184587.jpg 52947853D.jpg 859841594.jpg 583D845f845e.jpg

jún 4, 2025
Jade New Yorkban van!
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥112

Jade jelenleg New Yorkban tartózkodik és már jelenését tette tegnap a SiriusXM stúdiójában, amiről szerencsére már öt fotó napvilágra került. Sajnos még interjút nem kaptunk, de remélhetőleg hamarosan azt is látni és hallani fogjuk. Az énekesnő egy sötétzöld inget és egy trapézfarmert választott szettjéül, haját pedig leengedve hordta. Ma pedig megtudtuk, hogy Madonna – Frozen feldolgozása pénteken debütálni fog az összes platformon, valamint TikTokra felkerült a Capital Buzz oldalára egy mini interjú vele, amiből megtudtuk, hogy szerinte a Marry The Night Lady GaGa legjobb dala és ha egy előadót hallgathatna az Beyoncé lenne. Ezt itt megtudjátok nézni.

fe5ae82B.jpg 15fse.jpg 5f8e4s1.jpg 58410f.jpg

Végezetül pedig Leigh-ről is kiderült pár infó: már hétfő óta készül a közelgő dalára/dalaira, javában zajlanak az előkészületek, fotózások, ma pedig már forog is az új klip, amiről reméljük hamarosan több infót is megtudunk.

máj 25, 2025
Jade az Ivor Novello Awards-on
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥104

Jade Thirlwall párja oldalán jelent meg a rangos Ivor Novello Awards díjátadón. A díjátadóra csütörtökön került sor Londonban, mivel a rendezvény ünnepelte mérföldkőnek számító 70. évfordulóját. Jade azután volt jelen, hogy szólóelőadóként első jelölését kapta a legjobb kortárs dal kategóriában az Angel of My Dreams című debütáló kislemezéért, de a díjat végül a Sans Soucis nyerte Circumnavigating Georgia című számáért. Az egykori Little Mix-sztár tipikusan elegánsan nézett ki, amikor egy szürke túlméretezett csíkos öltönyben érkezett, Rizzle Kicks-kedvesével, aki pedig egy puszit nyomott a homlokára, amikor a vörös szőnyegre léptek. Az érkezésről 7 fotó jelent meg, az eseményről pedig további 41 képet találtok meg.

0002~5.jpg 0005~2.jpg 0001~6.jpg 0004~2.jpg
IMG_2162.jpeg Jade__2_~1.jpg Jade__18_.jpg Jade__32_.jpg

Apró hírekkel is érkeztem: Leigh-Anne új dallal fog jelentkezni hamarosan, megosztott egy mini intrót, amivel felcsigázta a rajongóit. Megtudtuk, hogy kiadót váltott: távozott a Warner-ből és az intró videón már a ‘The Virgin Music Group’ logója jelent meg. Illetve egy pletyka is szárnya kapott: úgy néz ki, hogy Perrie lehet a brit The Voice egyik zsűri székében, Leann Rhimes-t váltva.

53« ElsőELŐZŐ OLDAL...5...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »