Megjelent a ‘Dead And Gone’! Jön a ‘My Ego Told Me To’ album! TSB turné – ír állomások, első UK helyszín Elkezdődött a TSB turné!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20 - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.október 16. - O2 Academy 1, Birmingham (Jade)
    • 2025.október 18. - O2 City Hall Newcastle, Newcastle (Jade)
    • 2025.október 19. - Roundhouse, London (Jade)
    • 2025.október 21. - O2 Academy Bournemouth, Bournemouth (Jade)
    • 2025.október 22. - Roundhouse, London (Jade)
    • 2025.október 23. - NX Newcastle, Newcastle (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug
10
2024
Jade csütörtök esti bulija
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Megjelenés     ♥11

Az ‘Angel Of My Dreams‘ énekesnője egy ideje Amerikában tartózkodik, még a múlt héten repült oda. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi célból, mert még maga Jade is titkolja. Azt viszont tudtuk, hogy a The Playhouse keretein belül meg fog jelenni csütörtökön a Beaches Tropicana First Wave klubban, Santa Monica-n. A hely kifejezetten meleg klubként üzemel, így nem meglepő, hogy örömmel fogadta a meghívást. Az Instagram oldalukon külön ‘Jade’ highlightot csináltak neki, amit ITT tudtok megnézni! Vannak videók a csütörtök estéről is. Fantasztikusan érezte magát, táncolt is a színpadon, elhangzott a dala is. A helyszíni fotós képeket is készített róla, szívesen állt meg a rajongóival is egy-egy fotóra. A galériában 3 darabot találtok az estéről.

Snapinsta_app_454688833_374143805505609_2683349465958563560_n_1080.jpg Snapinsta_app_454641997_1598103324102612_1423398765111878144_n_1080.jpg Snapinsta_app_454815984_808152774706447_6374849856074918396_n_1080.jpg

júl
21
2024
Leigh-Anne legutóbbi megjelenése
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥6

Először is szeretném, ha tudnátok, mennyire örülök katie visszatérésének! Jó ideje ‘könyörögtem’ már neki, hisz profi weboldalszerkesztő, és vele a legjobb együtt dolgozni! Köszönöm szépen neki itt is a szavait, elképesztően jól estek! Remélem, ti is hasonlóképp éreztek most, mint én!

Leigh-Anne is aktív volt mostanában, nemcsak Jade. Mivel utóbbinak dala jelent meg, így ezt a megjelenést kicsit későbbre tartogattam. A szépséges énekesnő még csütörtökön vett részt egy privát eseményen, amit Dr Dre és Snoop Dogg közös gin italának megjelenése alkalmából szerveztek meg. Több híresség is ott volt rajta kívül, a helyszín pedig a londoni Flippers volt. Egy dögös kocsi előtt pózolt mindenki, így Leigh-t is ott fotózták le (kicsit ‘Halálos Iramban’ hangulatú volt). Erre az alkalomra egy lazább, de mégis szexi megjelenést választottak neki. Felül sportmelltartót viselt, amihez egy bő szabású farmert párosítottak. Fehér magassarkúval és arany ékszerekkel egészítette ki ezt. Haja hosszú fonatban volt, a sminkje pedig igazán visszafogott lett. Véleményem szerint tökéletes volt minden erre az eseményre. A galériánkban 15 darab fotót találtok róla!

dl_beatsnoop_com-3000-jTCoBXY5PO.jpg dl_beatsnoop_com-3000-0KvFyaqP8n.jpg dl_beatsnoop_com-3000-1L9tdrIsZy.jpg dl_beatsnoop_com-3000-FST2JakEMb.jpg

júl
13
2024
Perrie a ‘The One Show’-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Interjú  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Perrie  /  Tears  /  The One Show     ♥21

Pénteken már hivatalos megerősítés is érkezett, hogy a BBC ‘The One Show‘ aktuális adásának meghívottjai közt Perrie neve is szerepel! Édesanyja, Debbie korábban már leírta egy rajongónak a Twitteren, hogy így lesz. Rajta kívül még Jack Dee és Anne-Marie Duff is a vendégek közt voltak, együtt válaszoltak pár kérdésre is a műsorban. Ezek közül igyekeztem nektek a lényeget kigyűjteni és lefordítani. A fellépése a lenti videó legvégén tekinthető meg!

  • örül, hogy visszatérhetett a színpadra, energiát és adrenalint ad neki
  • kicsit előhozza a szorongását, de már le tudja győzni, hogy egyedül áll ott
  • élvezi a szólókarrierjét, szerinte a legjobb dalszövegírókkal dolgozott együtt
  • a ‘Tears’ videóklipje egy teljesen más hangulatot képvisel, mint a ‘Forget About Us’
  • Axel szereti hallgatni édesanyját énekelni, Disney dalokat is szokott neki
  • hétvégén fogja megünnepelni a születésnapját a családdal
  • büszke az angol válogatottra, amiért EB döntőbe jutottak

GSTkDQcWAAA5FsZ.jpeg GSXIN9xWcAASRnU.jpeg
A beszélgetés hamar lezajlott, mert ment készülődni a fellépésére is, ugyanis előadta a ‘Tears’ c. dalát! Most először lépett fel a TV-ben szólóban. Mögötte zenekar kísérte végig, két táncos pedig mellette volt. Az alkalomra egy arany szettet választottak neki, ami fantasztikusan állt rajta. Haja hullámosra volt hagyva, kiegészítőnek pedig könnyeket ábrázoló ékszereket viselt magán (ilyenekkel promózta a dalát is korábban). Nagyon úgy néz ki, hogy szóló éráját az arany szín fogja kísérni.

87274479-13629899-image-a-33_1720825283949.jpg 87275173-13629899-image-a-39_1720826442781.jpg 87280893-13629899-image-a-5_1720855231688.jpg 87280895-13629899-image-a-6_1720855292138.jpg
A rajongókon kívül paparazzik is voltak a helyszínen, ők lőttek róla képeket a színfalak mögül. Sajnos csak kettő került elő.

GSXIaGEWAAAJFfs.jpeg GSXIZHFWgAA6oDg.jpeg

júl
12
2024
Leigh a Self Portrait Summer partin
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥16

Csütörtökön újabb meghívásnak tett eleget Leigh-Anne, aki ezúttal a Self Portrait Summer partiján vett részt. A rendezvényt a The Roof Gardens-ben tartották, Londonban. Erre az alkalomra egy piros, ujjatlan maxiruhát választottak neki, ami oldalt volt egy kicsit extrább az apróbb bevágásokkal. Kiegészítőnek színben passzoló táskát vitt magával, haja pedig pici kontyba volt felfogva. A sminkje eléggé visszafogott lett, inkább a ruhán volt a hangsúly ezúttal. Ez a szín egyébként fantasztikusan áll neki, remélem a közeljövőben többször láthatjuk pirosban.

A helyszínen nem sok képet készítettek róla, a bevonuláskor kapták el. Nemcsak egyedül pózolt, hanem Han Chong társaságában is láthatjuk. A galériában 5 darab fotót találtok erről az eseményről!

dl_beatsnoop_com-3000-vuaGOFCHc7.jpg dl_beatsnoop_com-3000-h3GqbfF5nx.jpg dl_beatsnoop_com-3000-lpCJVwms1n.jpg dl_beatsnoop_com-3000-IPYFl9hnV3.jpg
Még tegnap délután futott be a hír, hogy Perrie ma fel fog lépni a BBC ‘The One Show‘-ban. Előadja majd a legújabb kislemezét, a ‘Tears‘-t is. Így ez lesz a második alkalom, hogy élőben hallhatjuk tőle a dalt. Az infót egyébként édesanyja, Debbie erősítette meg a Twitteren.

júl
9
2024
Leigh-Anne a Forma 1-en
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥9

Múlt hétvégén volt a Forma 1 brit nagydíja Silverstone-ban, a rendezvény pedig teltházas volt. A száguldó cirkusznak évről-évre egyre több rajongója lesz, minden helyszínre hamar elkapkodják a jegyeket. Mindenhol szokás, hogy az adott ország hírességeit/celebjeit meghívják a paddockba (az a rész, ahol a versenyzők, az autók, szerelők vannak). Ezzel próbálják még népszerűbbé tenni a sportot. Angliában sem volt ez másképp, Leigh-Anne és férje is meghívást kaptak. Azt nem tudni, hogy melyik csapat invitálta őket, de a képen épp a Red Bull szerelői láthatóak mögöttük. Rajtuk kívül a Trónok Harca színésznője, Emilia Clarke is jelen volt többek közt.

Nemcsak a paddockban sétálgattak, a VIP részlegen nézhették végig a versenyt is. Nagyon örültek, hogy a brit Lewis Hamilton nyert (Instagram Sztoriban fejezte ki örömét). Sajnos csak egy kép került elő róluk, és hiába kutatom vasárnap óta folyamatosan a netet, többet nem is lehet találni.

63a1187f6424-screenshot-2024-07-08-102758.jpeg

júl
6
2024
Leigh-Anne és Jade megjelenései
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥13

A napokban egy kicsit gyengélkedtem, ezért nem voltak új bejegyzések, pedig hírek akadtak! 3 megjelenés is volt az elmúlt egy hétben, ezért van mit összeszednem. Az első még június 27-én volt, Leigh-Anne egy privát partin vett részt Londonban. Ezzel azért vártam, mert közben is jelentek meg hírek, és a képek valamiért nem kerültek erről elő. Szerencsére maga az énekesnő posztolt párat David Koma eseményéről. Erre testvére, Sairah kísérte el. Természetesen a tervező egyik ruhájában jelent meg, haja érdekesen volt feltűzve, elől pedig két tincs volt behullámosítva. Én nagyon bírom, mikor valami extrábbat láthatunk tőle, ez a stílus kifejezetten illik hozzá.

Snapinsta_app_449483119_846243416836487_4347440198224388627_n_1080.jpg Snapinsta_app_449760559_1633568757434625_8080726211181797962_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_449520785_820292340069323_7292364311014581190_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_449761994_3807695286215634_1704596147918416863_n_1080~0.jpg

A sort Jade-el folytatom, aki a Beat magazinnal adott közös partit még csütörtökön. Az épp debütálására készülő kedvencünk szerepel a legújabb számuk címlapján (erről később írok majd nektek bejegyzést), és ezt ünnepelték meg. Több LMBTQ hírességet is meghívtak, hisz Jade nyilvánosan áll ki mellettük már évek óta. A partira párja, Jordan is elkísérte, aki mindig támogatja szerelmét mindenben. Az eseményre Jade egy piros szettet vett fel, ami kifejezetten jól is állt neki. Bár tőle szokatlan ez a szín, de mégis illett hozzá. A sminkje és a szemöldöke számomra továbbra is szörnyű, túlságosan erős és ‘eltorzítja’ a bájos arcát.

https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M4T1Q034M9T4A0w2ODY5OTg3D_jade-thirlwall-1500w-14570331s.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_MeT6Q638MaT7A1w3ODcwMTc3D_tinea-taylor-mahalia-jade-thirlwall-harriet-rose-1500w-14570331x.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_MaTdQ639M1T1A5w5ODcwMDc3D_jade-thirlwall-bimini-bon-boulash-1500w-14570331u.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M3TeQ83cMfT9Abw0ODcwMzg3D_jade-thirlwall-jordan-stephens-1500w-14570331ab.jpg

Az utolsó esemény tegnap volt, erre Leigh-Anne kapott meghívást. Egy különleges koncerttel ünnepelték meg a ‘The Lion King‘ (Az oroszlánkirály) c. Disney mesefilm 30. évfordulóját. A londoni Royal Albert Hall-ban énekelhette el a híres ‘Can You Feel The Love Tonight‘ betétdalt. Erről videót ITT , ITT és ITT találtok! Az esemény egyébként egy közös Disney x Balmain kampányt is reklámozott, Leigh ezért nyilván a márka egyik ruhájában jelent meg. Sajnos a koncertről képeket nem kaptunk, de a Vogue-nak hála pár kulisszák mögötti pillanatot és a Connell ikrek által készült fotósorozat pár darabját láthatjuk. Itt pont a fellépős szettjében van.

dl_beatsnoop_com-3000-OGoEPlW78H.jpg dl_beatsnoop_com-3000-B8tlceDfwa.jpg dl_beatsnoop_com-3000-l06cHU4Fve.jpg dl_beatsnoop_com-3000-lx3e6QabfL.jpg
WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28629.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28329.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_281529.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28929.jpeg
WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_281629.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28729.jpeg

50« ElsőELŐZŐ OLDAL...9...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »