| Fantasztikus győzelmet aratott a Liverpool FC a Manchester City ellen a Bajnokok Ligája – negyeddöntőjében. A 3:0-s előnyhöz Alex Oxlade-Chamberlain elképesztő gólja is hozzájárult. Perrie Edwards a helyszínen szurkolt párjának, aki a második gólt szerezte az érintett meccsen. Míg a fiút hősként emlegetik a Liverpool drukkerek, addig barátnőjének sikerült magára haragítania őket. Ox hatalmas góljával segítette a Manchester City elleni győzelmet, de ennek ellenére nem ettől zengenek a szurkolók. Perrie az első félidő letelte után több videót is megosztott Instagram oldalán, amiken épp unokatestvérével, Ellie-vel éneklik a csapat himnuszát, a ‘You’re Never Walk Alone‘-t. Megjelenése nagyon csinos volt, és lelkesen dalolásztak is, mégsem ezen akadt meg az emberek szeme. A felvételeken rögtön kiszúrták, hogy a nyakukban half-and-half sálat (fele-fele) viseltek, azaz ami félig Liverpool-os, félig az ellenség, a Manchester City színeiben virított. Az ominózus esetről készült felvételek (LINK & LINK & LINK). A meccs másnapján Twitteren többen is nekiestek, de valószínűleg az énekesnő szívéhez mindkét csapat közel áll, ezáltal történhetett ez az apró „baki”. Perrie és Alex kapcsolata alatt azonban nem ez az első eset, hogy a fiú csapatának drukkerei támadják őt. Először tavaly történt meg hasonló eset, mikor kiderült, hogy Chamberlain a Liverpool színeiben folytatja tovább. Sokan megkérdőjelezték a döntést, a lányt okolták, mondván átcsábította őt a Pool-hoz. Később a focista ezt cáfolta, állítása szerint régi nagy álma volt, hogy a Vörösek közé kerüljön. | ||
| Sziasztok! Szerencsére Perrie-t ismét lencsevégre kapták a paparazzók, ugyanis a tegnapi nap folyamán az unokatesójával a szerelme meccsére igyekezett, aki mint már tudjuk a Liverpoolban játszik és ők is nyerték meg a meccset. A lelátón pedig hangot is adott szurkolásának, erről több videó is került fel (1. videó, 2. videó, 3. videó). Az érkezésről egyelőre 8, nem túl jó minőségű fotót találhattok, viszont Perrie nagyon csinos volt, csekkoljátok mindenképpen! Paparazzi fotók > 2018 > Április 04 – Perrie megérkezik az Anfield Stadionba | ||
| A mai nap folyamán Perrie és szerelme, Alex ebédelni indultak Cheshire-ben, ezt pedig a lesifotósok meg is örökítették, és egyelőre nem túl jó minőségben, de kaptunk fotókat, pontosabban 8 fotót tekinthettek meg erről. Perrie elég sportosan öltözködött, magassarkúját edzőcipőre cserélte, ehhez pedig egy passzoló szabadidőt viselt és bőrét is szabadon hagyta és smink nélkül indult el, bár egyáltalán nincs is szüksége rá, de nézzétek meg ti is! Paparazzi fotók > 2018 > Április 03 – Perrie és Alex ebédelni megy Cheshire-ben | ||
| Szép estét mixerek! Jade a péntek estén részt vett a Stonewall’s évi Equality vacsoráján, ahol ismét egy elég elegánsabb szettben volt, ám ezzel a kivágással mégis csajosabbá tette a megjelenést. A vörös szőnyegről 2 fotó került elő, viszont a kulisszák mögött örömmel fotózkodott a barátaival, ismerőseivel (többek között a fodrászukkal is), erről további 7 fotó tekinthető meg. ![]() Perrieről is kerültek elő szerencsére újabb fotók. Szombaton egy rajongó kapta le, amint az Anfield arénában volt édesanyjával Liverpoolban. Reméljük még kerülnek elő fotók, de addig csekkoljátok ezt a 2 megjelent fotót. ![]() Megjelenések > 2018 > Március 16 – Jade a The Stonewall’s Annual Equality vacsoráján | ||
| Tegnap Perrie és a barátnői ellátogattak Alex meccsére, Liverpool-ba. A csapat a West Ham együttesét fogadta, és győzelmet arattak. Ezután tehát boldogan ünnepelték meg a fiú legjobb barátjának, Matt Gordonnak a 25. születésnapját. A brigád a manchester-i Menagerie éttermet választotta a bulizás helyszínéül. Sajnos az érkezésüket nem vették észre, de a távozásukat már szerencsére igen. Perrie elképesztően nézett ki ebben a piros összeállításban, a sminkje és a haja is csodás volt. A szombat estét nemcsak Perrie töltötte bulizással, hanem Jade is. Ő szintén a barátjával, Jed-el volt. Maradtak a fővárosban, és a Mahiki klubba mentek el. Csapattársával ellentétben a szolídabb megjelenés mellett döntött, hiszen egy fekete hosszú ujjas felsőt viselt egy sötét kék flitteres nadrággal.
| ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








