| Úgy tűnik Perrie túltette magát Zayn Malik-on, ugyanis úgy hírlik randizni kezdett a színész Luke Pasqualino-val. A párost még múltkor szúrták ki az Aladdin musicalen, ezután pedig együtt indultak a Mahiki klubba Mayfairben. A 22 éves szőkeséget és a 26 éves színészt egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak még augusztus elején. A LM énekesnője Zayn óta nem volt együtt senkivel, bár szóba hozták mostanában a táncosukkal, Clauimar-ral is, valamint Dougie Poytner-rel. Eddig sajnos egyikük sem erősítette meg, hogy valóban együtt vannak-e. Egy forrás mesélt az újdonsült párról a Mirror-nak.
| ||
| Ma egy csodálatos napra ébredtünk, hiszen a banda szőkesége Perrie Edwars ma ünnepli 23. születésnapját! Innen is nagyon boldog születésnapot kívánok Neki ezzel a nagyon kis egyszerű táblával. Természetesen aki ismeri Perrie-t, tudja, hogy ez a jeles alkalom nem maradhat ünneplés nélkül, tegnap pedig erre sor is került, ahova hivatalosak voltak a lányok, Jesy kivételével pedig mindannyian ott voltak, ott voltak a táncosfiúk is, Jade lakótársa, Danielle valamint két Youtuber is. Egy kertipartit rendeztek, ahol nagyon bohókás ruhákban voltak és volt vízipipa is a buli kedvéért. Erről hoztam nektek pár fotót, valamint Perrie Snapchat fiókjáról is hoztam egy képet a tortáról. A lányok amúgy még nem írtak köszöntést, de ha igen, később azt is elhozom nektek! ![]() Vegyes képek > Személyes fotók > Július 09 – Perrie születésnapja | ||
| A lányok tegnap már Corkban, szintén Írországban léptek fel, ahogyan ma is ugyanott fognak. A tegnapi koncertről nem sok, pontosan 15 fotó jelent meg, de szerencsére annál több videót tekinthettek meg! Ezek mellett 4 remek fotó jelent meg Leigh ibizai nyaralásáról, amikor pózol a tengerparton egy nagyon dögös és extrém fürdőruhában és ismét megmutatta nekünk tökéletes kidolgozott testét. Valamint Perrie-t még elsején a Heathrow reptéren kapták le a lesifotósok Londonban, erről hoztam nektek 14 remek minőségű fotót. Koncertek > 2016 > Július 03 – Cork, Írország | ||
|
Sziasztok mixerek! Megérkeztem hozzátok az elmaradt Instagram fotókkal, amiből összegyűlt ismét egy csomó, de most, hogy újult erővel ‘visszatértem’, rendszeresen fogom őket hozni! Leigh ismét nagyon aktív volt, 24 fotót töltött fel ezidő alatt, többek között a nyaralásáról, a turnéról, az új USA Pro kollekcióról és természetesen a szokásos selfiek sem maradhattak el. A gyönyörű szőkeség kiélvezte a turnéállomások minden percét, a városnézésekről osztott meg képeket, ő 14 fotót osztott meg velünk. Jade is szintén nagyon aktív volt, ő közös fotókat osztott meg velünk a szerelmével, valamint a városnézésekről és természetesen egy közös Disneylandes fotó is felkerült. Jesy visszafogott volt, mint mindig, 13 fotót tett közzé, ezek közül a legtöbb Summertime Ball-os fotó, lessétek meg ti is! Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram | ||
|
Szerencsére hiába pihennek a lányok, attól még bőven van róluk hír, kép. Perrie most úgy tűnik eléggé a paparazzók célpontja, hiszen most 29-ről hoztam nektek fotókat, amikor a Belle Vue-hoz érkezik meg, a tegnapi nap folyamán pedig vásárolni indult Caitlin-nel, erről 32 remek minőségű fotót láthattok. És ha még ez sem lenne elég, újabb csodás fotókat hoztam nektek a Cornetto kampányról, amiről kiderült, hogy csak Angliában lesz kapható, ezt Twitteren erősítették meg. 12 fotót hoztam nektek, a korábbi megjelent fotók közül is vannak köztük HQ minőségűek is. Nézzétek meg, szerintem csodás fotók! Paparazzi fotók > 2016 > Május 29 – Perrie megérkezik a Belle Vue-hoz Hartlepoolban | ||
| Charlie Puth a Capital FM-nél volt a napokban, ahol egy rövid játékot játszottak, ahol hölgyekről mutattak neki képet és meg kellett mondania, randizna-e vele, így került a szóba a LM szőkesége Perrie is és bevallotta, hogy sosem látott még róla képet, ahol zavarában elmondta, hogy nagyon szépnek tartja. Többek között szó essett Kylie Jenner-ről, Britney-ről is és Camile-ről a 5th Harmony-ból. Nézzétek meg a videót ti is! | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









