Érkezik Jade debütáló lemeze! Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug
9
2018
Perrie is Míkonoszon nyaralt
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Nyaralás  /  Perrie     ♥3

Megerősítésre került, hogy Jade-n kívül Perrie is valóban Míkonoszon tartózkodott. Azóta már hazaérkezett, ezt a mai Instagram Story-ja erősíti meg, amin épp a Superdrug-ban vásárolt. A görögországi szigeten Alex-el és annak jó barátjával, Matt-el és párjával együtt lazítottak. Ugyanazon a napon, amikor Jade-t is kiszúrták, a lesifotósoknak szerencséjük volt, hiszen a szőkeség is előbújt. Épp Matt fotózta őt egy sziklán, ennek egyik eredményét láthatjuk az Instagram fiókján is (LINK), de a nap folyamán korábban is lefényképezték őt, mikor a szállásuk külső részén bikiniben volt.

vI09A5V1mlE.jpg PfqZV2JNjqE.jpg erKY2e23qt0.jpg OHAp5hnhzNY.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Augusztus 04. – Perrie Míkonoszon, Görögország

jún
13
2018
Hétfői lesifotók Leigh-Anne-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Nyaralás     ♥4

Sziasztok Mixerek!

Tegnap már beszámoltam arról, hogy Leigh-Anne is a görögországi Míkonoszon pihent párjával, Andre-val. A hétfői napjukról jelentek most meg paparazzi fotók, amint épp sétálgattak. Az énekesnő egy egyszerű nyári ruhát viselt saruval, haját félig fogta csak fel, és napszemüveggel igyekezett elbújni. Sminket nem viselt, és amikor épp leültek pihenni, láthattuk is szépséges arcát. 

115773893429974.jpg 214461893429404.jpg 3a5943893429804.jpg 53090a893430454.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Június 11. – Leigh-Anne Míkonoszon, Görögország

jún
12
2018
Leigh-Anne Míkonoszon
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Nyaralás  /  Perrie     ♥4

Úgy tűnik, a Little Mix-es lányok rajonganak a görögországi Míkonoszért. Perrie után Leigh-Anne is erre a helyre rögzítette nyaralását. Két nappal ezelőtt ki is szúrták őt és párját a lesifotósok. Épp egy jacht-ra igyekeztek kettesben, később pedig már bikinire vetkőzve sikerült elcsípniük a bájos énekesnőt. Leigh még mindig bomba formában van, ez nem kétséges.

Dfaw2-jXUAADqi2.jpg DfawSPyWkAAVMNN.jpg DfayyL6W4AAYYh1.jpg Dfay90aX4AEwI7a.jpg

A tegnapi bejegyzésemben már említettem Perrie Disneyland-es megjelenését, ám mára ki is derült, hogy miféle rendezvényen vett részt. A „Marvel’s Summer of Super Heroes” megnyitó ceremóniájára ő is hivatalos volt. Most még több kép jelent meg, illetve a korábbiak feliratok nélkül is feltöltésre kerültek. A szuperhősökön kívül Mickey egérrel is fotózkodott. 

DfVfYrtXUAE_lnM.jpg DfVgs9rWsAAeOhp.jpg DfV_J--XUAEVtiM.jpg DfV_JaiWkAEGa1g.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Június 10. – Leigh-Anne Míkonoszon, Görögország
Megjelenések > 2018 > Június 09. – Perrie a „Marvel’s Summer of Super Heroes” megnyitóján, Disneyland, Párizs

jún
10
2018
Perrie a párizsi Disneylandben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  Nyaralás  /  Párizs  /  Perrie     ♥2

Sziasztok Mixerek!

Az utóbbi időben a lányok rengeteget stúdióztak, de volt, hogy valamelyikőjük éppen nyaralt. Perrie jelenleg is utazgat, legutóbb Párizsban látták őt, az ottani Disneylandben, unokatesójával, Ellie-vel, az anyukájával, Debbie-vel és nagynénjével volt. Bent fotózkodott is Amerika Kapitánnyal, de Tallia Storm énekesnővel is találkozott, akivel közös kép is készült. Ezt a fotósok is megörökítették. Sajnos mindegyiken ott virít a csúnya vízjel, ám valószínű, hogy hamarosan megjelennek ezek nélkül is.

DfVCeTAX4AIwuAl.jpg DfVCeTDWkAEuHEx.jpg DfVCeTJWAAYhbfX.jpg DfVBtGNXcAAqenk.jpg

Megjelenések > 2018 > Június 09. – Perrie a „Marvel’s Summer of Super Heroes” megnyitóján, Disneyland, Párizs

jún
6
2018
Perrie nyaral
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Nyaralás  /  Perrie     ♥4

A lányoknak még mindig tart a vakáció és a pihenés, rájuk is fér, hiszen ismét hosszú év vár rájuk, és a 2019 is mozgalmas lesz. Így nem csoda, ha ki bulizással tölti, ki pedig nyaralással. Perrie az utóbbi mellett döntött, ugyanis a csodálatos Míkonoszra látogatott, ami egy Görögországban található kis sziget. Június 02-án, szombaton kapták le a szemfülesek, és rengeteg, szám szerint 132 fotó található meg a galériában.

image26~0.jpg image36~0.jpg image48.jpg image59~0.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Június 02 – Perrie Míkonoszon, Görögország

okt
7
2016
Személyes fotók péntekre
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Lesifotó  /  Nyaralás  /  Személyes     ♥5

Sziasztok mixerek!

A mai napra elhoztam nektek a csajok Instagramra feltöltött fotóit, hiszen egy kisebb adag ismét összegyűlt. Leigh már hazaért Dubaiból, így születésnapján bulizni is indult, ebből egy lesifotó képet töltött fel, de összesen 3 fotó került fel a profiljára. Perrie pedig Amszterdam után most Kanadába látogatott el és rengeteg fotót posztolt, gyönyörű helyeken járt és kirándult, tíz fotót töltött fel. Jade pedig Ibizán nyaralt, ő 6 Insta fotót töltött fel, Jesy pedig csupán egyetlenegy képet. Jade nyaralásáról 16 személyes fotó került elő, a képek láttán pedig nagyon jól érezte magát. Leigh pedig a 25. születésnapján Sohoba látogatott barátnőivel, csupán 6 lesifotó kép került elő.

14574268_152742295184077_1470842607423717376_n.jpg 14564910_775752365898227_705571472130703360_n.jpg 14482935_1792637174346044_4752061161866788864_n.jpg
14547848_623159611198233_8705215603033505792_n.jpg 14474257_344208019257619_5339940587237801984_n.jpg 14374015_140737186327357_1532113008845651968_n.jpg
14504872_1115419015173529_394080536651366400_n.jpg 14498871_307364909633684_8160861294635778048_n.jpg 14488140_549292981930119_263573076279558144_n.jpg
14350774_313743725662543_3319701130702749696_n.jpg
2~71~1.jpg 4~16.jpg 1~203~0.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Szeptember – Jade Ibizán nyaral
Paparazzi fotók > 2016 > Októbr 04 – Leigh-Anne Soho-ban

21KÖVETKEZŐ OLDAL