A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug 21, 2025
Perrie a Come Together Fesztiválon
icon-pencil     Eve     icon-folder     Come Together Fesztivál  /  Fellépés  /  Perrie     ♥61

A múlt szombati fellépése után újabb esemény várt Perrie-re! A szőke szépség ezúttal a newcastle-i Come Together Fesztiválon mutathatta meg csodás hangját, és szórakoztathatta a közönséget. Sok változás nem történt az előző fellépéshez képest, a ruháját most ezüst rojtok díszítették. A táncosai hosszú nadrágot viseltek, ők rövidről váltottak. A dallista is részben egyezett az Ascotnál előadottra, talán egy feldolgozás maradt csak ki. Ez nem megerősített lista, egy Twitter felhasználó írta ki (ő a helyszín mellett tartózkodott, nem volt bent a fesztiválon).

Képek terén sokkal jobb a helyzetünk, mint a múltkor. Rengeteg fotó került elő, szerencsére akad jó minőségű is! Videók viszont egyáltalán nincsenek. Sajnos amióta szólóznak, a rajongók nem töltenek fel a Youtube-ra felvételeket.

  • You Go Your Way
  • Tears
  • I Wanna Dance With Somebody (cover)
  • Rollercoaster
  • Die With A Smile (cover)
  • Little Mix medley: Shout Out To My Ex / Sweet Melody / Power / Black Magic / Touch
  • If He Wanted To He Would
  • Forget About Us

perrie_06.jpg imgi_1_0_SGP_NEC_200725TOGETHER122JPG.jpg imgi_1_101405717-15018915-image-a-39_1755715864349.jpg imgi_1_perrie-edwards-delivered-high-energy-1017409340.jpg

Perrie az este folyamán visszatért a színpadra! A fő fellépő Robbie Williams volt, aki a ‘Relight My Fire‘ c. dalhoz felkérte az énekesnőt. Mindenkit meglepett, amikor besétált és együtt énekelték el. Robbie végig közvetlen volt vele, hagyta énekelni, a végén pedig meg is ölelte Perrie-t.

Megnézem az előadást!

aug 20, 2025
Rolling Stone interjú Perrie-vel
icon-pencil     Eve     icon-folder     If He Wanted To He Would  /  Interjú  /  Perrie  /  Rolling Stone     ♥67

Perrie mesél a szólóéletbe való visszatéréséről, arról, hogy miért szeretne Bruno Marssal dolgozni, és arról, hogy közelgő debütáló albumán van egy Little Mixnek dedikált csajos dala. A Rolling Stone UK-nek mesélt arról, hogy a szükséges kis pihenés lehetővé tette számára, hogy újra a szólókarrierjére koncentráljon, miközben új kislemezének, az »If He Wanted To He Would«-nak a megjelenésére készül.

Az énekesnő közelgő kiadványa az ötödik szóló kislemeze, és a country-pop irányába veszi az irányt, miközben arról prédikál, hogy „ne tapsolj a partnerednek azért, mert megteszi a kibaszott minimumot”.

Tezza-3392.jpeg Tezza-5524.jpeg

Ez az első ízelítő az új hangzásból, amely akkor alakult ki, amikor Perrie tavaly karácsonyi szünetet tartott, és rájött, hogy itt az ideje, hogy csiszolja szólóhangzásának irányát, és megtalálja azt az utat, amellyel igazán boldog. Ez, mint meséli, némi imposztor-szindrómával párosult a saját dalszerzői munkásságának minőségével kapcsolatban.

„Nagyon büszke vagyok erre az első dalra és a készülő albumra. Örülök, hogy kitartottam a saját álláspontom mellett. Egyszerűen csak éreztem a zsigereimben, hogy az első próbálkozásnál nem éreztem 100 százalékban, hogy ez én vagyok” – magyarázza. „Most úgy érzem, hogy ez tényleg önéletrajzi ihletésű. Az életemről, a tapasztalataimról szól, és sokkal hitelesebbnek érzem.”

Tovább olvasom »

aug 19, 2025
Perrie a ‘Need To Talk’ podcastben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Megjelenés  /  Need To Talk  /  Perrie     ♥60

Ma egy igen komolyabb hangvételű podcast adás jelent meg, amelynek vendége Perrie volt! A ‘Need To Talk‘ legújabb részében igencsak őszintén beszél a magánéletéről és traumáiról. Az internetet azonnal ellepték a podcastből átvett idézetek, részletek. Nem emelek ki most egyet sem, hanem lent pontokban összeszedem nektek, amiket megtudhattunk most Perrie-től. Annyit elmondhatok, hogy nagyon mélyreható volt egy bizonyos rész, még minket is megsiratott. Őszintén együttérzünk az énekesnővel, és a legjobbakat kívánjuk neki!

Perrie__3_~8.jpg Perrie__1_~9.jpg Perrie__2_~9.jpg perrie_4.jpg

Tovább olvasom »

aug 16, 2025
The Telegraph interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Perrie  /  The Telegraph     ♥47

Perrie Edwards énekesnő az agorafóbiával való küzdelméről, a focistával való randizásról és szólókarrierjéről nyilatkozott a The Telegraph-nak.

„Nem is tudnám, hol kezdjem!” – legyint Perrie Edwards, amikor megkérdezem, mit gondol Bonnie Blue-ról, a pornósztárról, aki azt állította, hogy egyetlen nap alatt 1057 férfival szexelt, és ezzel világrekordot akart felállítani.

Az egykori Little Mix énekesnő a rémület kifejezését semlegességgé birkózza, mielőtt nyugodtan emlékeztetne, hogy „nem vagyok olyan, aki ítélkezik”.

TELEMMGLPICT000433933364.jpg
Bár az újságolvasók szívesen olvassák a hírességek véleményét az aktuális vitákról, kegyetlennek tűnhet, ha arra kérjük őket, hogy nyilvánítsák ki a véleményüket. Egy normális beszélgetéssel ellentétben – ahol az ember hangosan gondolkodhat, és később meggondolhatja magát -, ha egy újságírónak „rossz” választ ad, az egy popsztár számára karrierje véget érhet, és a végtelenségig retweetelik az interneten.

Tovább olvasom »

aug 15, 2025
Érkezik az ‘If He Wanted To He Would’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     If He Wanted To He Would  /  Perrie  /  Zene     ♥53

Ma csak kapkodjuk a fejünket katie-vel a megjelent hírek kapcsán! Annyi van (értsétek szó szerint), hogy egy darabig elleszünk a bejegyzések megírásával! Az első, ami öröm volt ezen a meleg pénteki napon, hogy Perrie bejelentette a következő kislemezének pontos premierdátumát. Sokat nem kell várnunk az ‘If He Wanted To He Would‘ c. dalra, ugyanis pontosan egy hét múlva érkezik! Pár napja már közölte Instagramon, hogy ki fogja adni hamarosan, de eddig várni kellett az időpontra. A dalt egyébként szombaton hallhattuk először élőben, a fellépésén egy kisebb részletet elénekelt belőle. Ekkor elnézést is kért a menedzsmentjétől, amiért idő előtt mutatta meg.

Ma emailben küldte ki a feliratkozóinak a hivatalos borítóképet, amit elrejtett először, úgy kellett ‘lekaparni’ a képet takaró feliratot róla. Ezen a fotón Perrie egy dögös piros bikiniben látható, stílusa pedig megegyezik a korábbi kislemezek borítóján látottakkal.

Előjegyzem a dalt!

533434170.jpg

aug 10, 2025
Hétvégi fellépések
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥59

Igencsak izgalmas hétvége van mögöttünk, két koncert is lezajlott. A sort Leigh-Anne indította el pénteken, aki kisebb kihagyás után tért vissza a színpadra. A helyszín a Boardmasters Fesztivál volt, Cornwill-ben. A tavalyi évben kicsit hátrébb lépett, amíg csapattársai a szólókarrierjüket építették. Látványos színpadi képet hoztak össze a csapatával. Több táncos vette körbe, a háttérben pedig zenészek kísérték énekét. Leigh egy dögös, igazi fesztiválos szettet viselt, ami tökéletesen illett a tüzes koreográfiához.

Természetesen ehhez az alkalomhoz válogatta össze legjobb dalait. Nemrég megjelent új dala is helyt kapott, a ‘Been A Minute‘, amit itt hallhattunk először élőben! Ezen kívül egy feldolgozást is hallhattunk tőle, illetve két új dallal is meglepte a közönséget. Ezek a ‘Hello’ (közreműködés Sigala-val és Jonita-val), illetve a ‘Burnin Up’. Sajnos a Youtube-ra nem kerültek fel videók, de a galériában rengeteg képet találtok!

  • Don’t Say Love
  • OMG
  • Forbidden Fruit
  • Nature
  • Could You Be Loved (feldolgozás)
  • Been A Minute
  • Hello ft. Sigala, Jonita
  • Stealin’ Love
  • I’ll Still Be Here
  • Little Mix medley: Shout Out To My Ex, Power, Touch
  • Burnin Up
  • My Love

lap_boardmasters25_28429.jpeg lap_boardmasters25_28629.jpeg lap_boardmasters25_281129.jpeg lap_boardmasters25_281829.jpeg
Szombaton Perrie is visszatért a színpadra, ő december óta nem vállalt semmit (kivéve egy jótékonysági rendezvényt, de erről máskor). A Dubai Duty Free Shergar Cup verseny utáni ünneplés keretein belül lépett fel az Ascot versenypályán. Rengetegen várták már őt, és nem okozott csalódást. Igazi dívaként jelent meg, az ő szettje elegánsabb volt. Tökéletesen illett szerintem a lóversenypályához is.

Leigh-hez hasonlóan ő is hozott pár feldolgozást, és bizony egy új dallal is meglepett minket! Csupán részletet adott elő az ‘If He Wanted To He Would‘ c. dalból, majd röviden magyarázkodott is, bocsánatot kért a menedzsmenttől a szivárogtatás miatt. A Little Mix medley bevezetőjében meglepett mindenkit! Egy kisebb szöveget mondott fel, ahol ‘3 lánytestvérére‘ hivatkozott. Többen megörültek ennek, hogy talán sikerül rendezni a dolgokat Jesy-vel, de erről azóta sem esett szó. Szerencsére két videó fel is került a Youtube-ra a fellépésről. Képek terén pedig eléggé rosszul állunk, mert csak 4 van, ezt is Perrie és a csapata osztotta meg.

  • You Go Your Way
  • Tears
  • I Wanna Dance With Somebody
  • Rollercoaster
  • Emotions
  • Die With A Smile/Wonderwall
  • Little Mix medley: Shout Out To My Ex , Sweet Melody, Power, Black Magic, Touch
  • If He Wanted To He Would
  • Forget About Us

ascot_25_28129.jpg ascot_25_28329.jpg ascot_25_28429.jpg ascot_25_28229.jpg

43« ElsőELŐZŐ OLDAL...6...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »