A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Július 24 - Lazydays Festival (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Pride on the Park (Leigh-Anne)
      2026. Augusztus 01 - Lollapalooza Aftershow (Jade)
      2026. Augusztus 02 - Lollapalooza (Jade)
      2026. Augusztus 09 - Outside Lands (Jade)
      2026. Augusztus 14 - Summer Sonic (Jade)
      2026. Augusztus 15 - Summer Sonic (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr 14, 2025
Megjelent a ‘Rollercoaster’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Perrie  /  Rollercoaster  /  Zene     ♥105

Perrie nemrégiben szavazásra bocsátotta, hogy melyik dalát adja ki promóciós darabként. A voksokat a ‘Woman In Love‘, illetve a ‘Rollercoaster’ c. remekművekre lehetett letennünk. A rajongók az utóbbi mellett döntöttek, amit ma Valentin napon meg is jelentetett a szőkeség. A hangulata és stílusa a ‘Tears’-re hasonlít, ez is egy pörgősebb dal. Kisfilm nem készült hozzá, csak audio verzióban kapjuk meg. Borítókép is lett mellé, ezt eléritek a galériában! A fotósorozat darabjai korábban is jelentek már meg, de akkor azt gondoltuk, hogy a ‘You Go Your Way‘ c. kislemezhez tartoznak. Ez a mappa kiegészült még két képpel.

Perrie egyébként megígérte, hogy a ‘Woman In Love‘ is meg fog jelenni majd, mivel rengetegen kérték. A szavazás eléggé szoros volt, talán ez is indokolja a döntését.

GjwT88EWYAEzf-y.jpg
473734725.jpg 473620304.jpg GjrgRGJWUAAjRlC.jpg GjrgRGNXIAAAW0J.jpg

jan 26, 2025
Jade az ELLE eseményén járt
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥134

Jade január 23-án pénteken részt vett a brit fővárosban, Londonban megrendezésre került ‘ELLE’s Intimate Cocktail Party To Launch The 40th Anniversary Celebrations‘ nevű eseményén. Sajnos egy képet kaptunk az eseményről, ahol nem is egyedül látható, hanem Clara Amfo brit rádióssal fotózták le. Egy ujjatlan szatén, hosszú ruhában érkezett az eseményre, ezután pedig ‘Noorunisa’ fotós lőtt róla egy portré képet, ezekhez csekkoljátok a galériát!

0231_l1012024_67937f6b51ddd.jpg
2025_01_24_at_12_34_29_6793894c3ab36.jpg

Végül pedig Perrie-ről kaptunk végre zenei híreket: legújabb (karácsonyi)  dala még 2024. november 15-én jelent meg, ám TikTokon elkezdte felcsigázni a rajongókat, hogy hamarosan két újabb dalt is fogunk kapni! Az egyiket a ‘Woman In Love’-t február 14-én adja ki és ezt fogja követni a Rollercoaster c. dala is.

jan 2, 2025
Szilveszteri műsorok
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Fotósorozat  /  Jade  /  Jools Holland's New Year's Eve Hootenanny  /  Perrie  /  The National Lottery New Year's Eve Big Bash     ♥47

Először is, nagyon boldog új évet kívánunk minden kedves látogatónknak! Nagyon örülünk, hogy még 2025-ben is velünk vagytok! Mi ebben az évben is igyekszünk a legtöbbet kihozni az oldalból! Ha minden igaz, ez az új esztendő 3 szólóalbumot is tartogat nekünk, amit izgatottan várunk már!

De most visszakanyarodunk picit 2024-re… Perrie még december elején rögzítette a The National Lottery ‘New Year’s Eve Big Bash‘ műsorához a fellépését. Kedvencünk a harmadik kislemezét, a ‘You Go Your Way‘-t adta elő táncosai társaságában. Ruhája hasonló volt a Jingle Bell Ball-on viselthez. A fellépéséről több képet is kaptunk, illetve egy rajongói felvételt találtam. Egyelőre nincs fent jó minőségben.

Gfkq2uSWgAAFJSK.jpg Perrie__1_~7.jpg GgHlOrnWAAAHslm.jpg Gfkq2uNXQAApeLM.jpg
Jade is korábban rögzítette jeleneteit a ‘Jools Holland’s New Year’s Eve Hootenanny‘ c. műsorához. Korábban már szerepelt Jools vendégeként, aki az év végi kiadáshoz is visszahívta őt. Magáról az adásról nem kaptunk fotókat, csak a promóciós fotósorozatból került elő kettő. Ezeken látszik, hogy Jade ruháján ott díszeleg az ‘IT Girl‘ felirat is medálokból.

Az este folyamán fellépett, előadta a ‘Fantasy’-t, illetve két feldolgozást: ‘Hot Stuff’ és a ‘Knock On Wood‘ c. dalokat. Ezeknek felvételeit megtaláltam a Youtube-on, be is linkeltem nektek.

Gf-JTetWsAESwuf.jpg GgEY30EWoAAFdVC.jpg

dec 9, 2024
Perrie a Jingle Bell Ball-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Jingle Bell Ball  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥42

El is érkeztünk az utolsó elmaradt hírhez: Perrie szombati Jingle Bell Ball megjelenéséhez! Már egy ideje tudtuk, hogy a Capital éves téli koncertsorozatának első napján ő is énekelni fog. Természetesen a fellépése előtt volt ideje fotózkodni a hivatalos bevonulásnál. Erre az alkalomra egy gyönyörű és elegáns, kicsit áttetsző hosszú csillogós ruhát választott. Haja ki volt engedve, és lágy hullámokkal volt tarkítva. Sminkje erősebb volt, de mégis illett a megjelenéséhez.

A bevonulás után a sajtó szobába ment, ahol rögzítettek vele pár anyagot a Capital műsorvezetői. Egy tableten mutatták meg neki párja, Alex üzenetét. Erről csak vízjeles fotókat találtam, videók még nincsenek.

dl_beatsnoop_com-3000-qmAg8jZB1L.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ObYmynl7x6.jpg dl_beatsnoop_com-3000-16OQjfSl47.jpg dl_beatsnoop_com-3000-h7w68q05TC.jpg
https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M2T1U5x0M0j1I633Njg1Njg3D_sian-welby-perrie-backstage-capital_s-jingle-bell-1500w-14977322dy.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M5T4U5x6MajaI932Njg2MDE3D_sian-welby-perrie-backstage-capital_s-jingle-bell-1500w-14977322ek.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M3TbUexbM5j9I530NjU5MTM3D_will-manning-perrie-backstage-capital_s-jingle-bell-1500w-14977322dj.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M6T5U1x6M0j8I433Njg1NDE3D_perrie-talks-alex-oxlaide-chamberlain-on-tablet-backstage-1500w-14977322dq.jpg

Ezt követte egy gyors átöltözés, majd elindult a színpadra. Perrie aznap az utolsó előtti fellépő volt, utána már csak a Coldplay volt. A jelenlévők már izgatottan várták, és nem is csalódtak! Fantasztikus koncertet adott, mind a három kislemezét előadta, sőt a karácsonyi dalát is hallhatták végre élőben! A galériában 177 darab képet találtok, illetve a lenti linkekre kattintva mindegyik előadását megnézhetitek!

A Capital Instagram oldalára felkerült 4 fotó is a backstage-ből, itt már a fellépős ruhájában láthatjuk Perrie-t.

  • Forget About Us
  • Tears
  • Christmas Magic
  • You Go Your Way

perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-98693822169.jpg perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-82353822165.jpg perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-80783822162.jpg perrie-edwards-live-performance-at-the-jingle-bell-ball-in-london-december-7-2024-78973822174.jpg
Snapinsta_app_469606131_1007351311429687_8504324075313464723_n_1080.jpg Snapinsta_app_469607067_1007351308096354_2556785343697850120_n_1080.jpg Snapinsta_app_469487796_1007351314763020_1584023255955113155_n_1080.jpg Snapinsta_app_469579731_1007351328096352_9049247421163420867_n_1080.jpg

dec 9, 2024
The National Lottery New Year’s Eve Big Bash
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  Perrie  /  The National Lottery New Year's Eve Big Bash     ♥34

December 4-én zajlott az idei The National Lottery New Year’s Eve Big Bash felvételei. Mint a nevéből is kiderül, szilveszteri műsorról van szó, azaz december 31-én fogják leadni a tv-ben. Az egyik szereplője ezúttal Perrie volt! A szőkeség bevonulásakor egy barna mini ruhát viselt, amin gyöngy cseppek lógtak. Ehhez egy sötét barna bundás kabátot húzott, és színben passzoló csizmát. A sminkje szerintem csodás volt, annyira jól állt neki.

A bevonulás után átöltözött, majd sietett a színpadra. Perrie ugyanis az egyik fellépője is volt a show-nak. Előadta a ‘You Go Your Way‘ c. dalát, amiről egyelőre semmit sem találtam. Rajongói felvételek vannak, de év végén úgy is kapunk jó minőségű videókat.

dl_beatsnoop_com-3000-h495uOekBP.jpg dl_beatsnoop_com-3000-oumgAecpTP.jpg dl_beatsnoop_com-3000-PEmXpCrvOS.jpg dl_beatsnoop_com-3000-yI8z9TXPjA.jpg

nov 28, 2024
Perrie az XMag címlapján!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Magazin  /  Perrie  /  XMag     ♥40

Tegnap este került sor a legújabb XMag borítók bejelentésére! Ebből derült ki, hogy a Spanyolországban és Angliában egyaránt megjelenő újság címlaplánya Perrie lesz! Igazán extravagáns lett mindegyik verzió, nem egy hétköznapi fotósorozat készült hozzá. A spanyoloknál holnaptól lesz elérhető, míg a briteknél csal december 6-án fog az újságosokhoz kerülni. Az interjúnak csak rövid részlete érhető el még a magazin oldalán, és ha hihetünk az ottani leírásnak, csak a nyomtatott példányokban fogjuk tudni megtalálni. Ha esetleg felkerül a netre, természetesen lefordítjuk nektek!

Visszatérve a magazin fotózásához… Simeon Asenov készítette el a képeket Perrie-ről, és remek munkát végzett. Az 55. szám bejelentésével együtt kerültek elő, és szerencsére jó minőségben! Maga az énekesnő is megosztott párat belőle. Különböző szettekben fotózták őt, és mindegyik jól is állt neki. Lessétek meg mindenképpen őket a galériában! Emellett lent egy rövid videót is találtok Perrie-ről, ami a fotózáskor készült.

GdaGminWcAATt9Z.jpeg 
embargoed-line-6pm-wednesday-27th-952556846.png
468676923_18481665259056292_584271531524861993_n.jpg 468437272_18481665280056292_5902092059742844165_n.jpg embargoed-line-6pm-wednesday-27th-952556854.jpg embargoed-line-6pm-wednesday-27th-952556976.jpg

43« ElsőELŐZŐ OLDAL...8...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »