| Elég sok infónk van a mai napra, kezdem is egy kicsit ‘könnyedebbel’, a fotókkal. Az album megjelenése napján szerencsére újabb 8 fotó került elő az 5. lemez fotósorozatából, nem a legjobb minőségűek, de szerintem még kapni fogunk még többet is! Illetve 1-2 fotó az albumban található kis füzetből lett kifotózva. Leigh-Anne és kedvese, Andre, akivel amúgy pár hete költöztek össze részt vettek tegnapelőtt, szerdán Dita Von Teese és a The Cooper Coupe fellépésén a The Box Soho-ban, a brit fővárosban, Londonban. Az eseményről 4 fotót tekinthettek meg a galériában. Végül pedig tegnapról hoztam megjelenésfotókat és lesifotókat, ugyanis a lányok egy Facebook eseményen vettek részt Londonban, amiről eddig semmi más nem derült ki, de annyit megtudtunk, hogy Jade nem vett részt, mert állítólag beteg. Én személy szerint nagyon különösnek tartom és nem gondolom, hogy véletlen lenne, hogy az Apple Music eseményen sírt, majd most kihagy közvetlen utána egy eseményt. Reméljük tényleg nincs komoly gond! ![]() Fotósorozatok > 2018 > LM5 | ||
| Sziasztok! Ez a várva várt nap is elérkezett, ugyanis mától elérhető és megvásárolható a LM5, tehát a lányok 5. nagylemeze. A Youtube csatornájukon már elég sok dalt meghallgathattok a lemezről, de ne felejtsétek el megvásárolni sem! Én személy szerint egytől egyig imádom a dalokat, a lányok nagyon kitettek magukért, ez hallható is, mind a dalszöveg, mind a ritmus nagyon el lett találva, nekem a személyes kedvencem a ‘Think About Us’, a ‘Wasabi’, a ‘Motivate’, de ez a lista elég ‘végtelen’, mert elég nehéz a választás. Nektek melyik lett a kedvencetek? Ennek örömére, sok hónap után új külsőt kapott az oldal, amiben a ‘Woman Like Me’ és a ‘LM5’ fotóit használtam fel, alkalomhoz illően is. Főleg, hogy az oldal 6-án volt 3 éves! El sem hiszem, milyen gyorsan telik az idő… A mai nap sok extrákkal készülünk nektek, tehát érdemes lesz felnézni később is, várom a véleményeteket a chatben! Végül pedig felkerült a lányok csatornájára a teljes videó a ‘More Than Words’ dalhoz. | ||
| Augusztusban több kisfilmet is forgattak a lányok, ilyen például a ‘Joan Of Arc‘, a ‘Strip‘ és a ‘More Than Words‘. Utóbbit is beharangozták végre, együtt érkezik az előző kettővel és az LM5 albummal, brit idő szerint éjfélkor, azaz nálunk éjjel 1 órakor. A dalban közreműködik Kamille, aki részt vett az 5. album munkálataiban is, a dalszövegek nagyját neki köszönhetjük! Nagyon jó barátság alakult ki közöttük, és nem is volt kérdéses, hogy az egyik dalban ő is énekeljen. A videóhoz készült fotósorozatot korábban már láthattátok, áthelyeztem őket külön mappába is, most azonban ismét belinkeltem nektek. Az előzetes pedig elérhető lentebb, a saját csatornánkon!
| ||
| Sziasztok Mixerek! Így este megleptek minket a lányok egy új bejelentéssel: érkezik a ‘Strip‘ c. dalukhoz a videóklip, ami igencsak különleges lesz. Korábban folyamatosan posztoltak rövid felvételeket, amin különböző nők beszélnek. Mint kiderült, ők is szerepelni fognak a lányok mellett a videóban, de az anyukáik, tesóik és unokatesóik is feltűnnek. Ehhez egy rövid előzetest és a kislemezhez készült fotósorozat egy darabját mutatták meg. Már maga a kép is lenyűgöző és megmutatja, hogy a dal mondandója fontos számukra. Hasonló stílusú,mint a 2013-as „Race For Life” kampányuk fotói (LINK). A ‘Strip’ pénteken érkezik, csakúgy, mint az LM5! Aki megrendelte, annak egy jó hírrel is szolgálunk, ha esetleg nem nézte még az email fiókját! Ma feladták a cd-ket, azaz hamarosan mindenkihez megérkezik! ![]()
| ||
| A tegnapi napon végre elérkezett az ‘Apple Music’ esemény is, ahol a lányok egy több, mint félórás koncertet adtak a londoni rajongók előtt. Az eseményen egy fekete-fehér szettet választottak, nagyon letisztultak voltak, én imádtam minden percét! Viszont Jade összeomlott a színpadon az ‘Only You’ előadása közben, a közönség énekelte el a részét, de nála végig lehetett érezni, hogy valami nincs rendben, nagyon szívbemarkoló volt. Reméljük, hogy nincsen komoly gond! Előadták élőben először az LM5-ról a ‘The Cure’-t, a ‘Joan Of Arc’-ot, a ‘Told You So’-t és nem először már, de hallhattuk természetesen az 5. album kislemezét, a ‘Woman Like Me’-t is. Az egész fellépés akkusztikusra sikeredett, nekem most ez az abszolút kedvenc fellépésem tőlük! Egyelőre 1 fotó is előkerült az eseményről, itt pedig láthatjátok a teljes dallistát. A végén pedig egy interjút is adtak, közel 25 perces, ahol természetesen nagyon sok mindenről beszéltek. Összegyűjtöttem nektek a legfontosabb információkat, amik kiderültek. Valamint a megjelenés előtt, most hallhattuk először élőben a ‘Strip’-et is, nektek hogy tetszett? Tovább olvasom »
| ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









