Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr
29
2018
Tegnapi lesifotó – Leigh, Jesy
icon-pencil     katie     icon-folder     Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥4

Sziasztok mixerek!

A tegnapi nap is szerencsére jól alakult a lesifotó tekintetében, ugyanis Jesy bulizni indult. Először a Cantina Laredo étteremhez mentek, ezután pedig a Blake’s nighklubba mentek a brit fővárosban Londonban. Szokásához híven elég dögös ruhát választott ismét, az érkezésről 37 fotó, a távozásról pedig újabb 11 fotó került elő.

69279670_zibeno7-for-hqcelebcorner-net_04.jpg 69279720_zibeno7-for-hqcelebcorner-net_15.jpg 69279705_zibeno7-for-hqcelebcorner-net_09.jpg 69279725_zibeno7-for-hqcelebcorner-net_18.jpg
4BAAC59500000578-5669607-image-m-6_1524986005222.jpg sei_9654844-e1524993332692.jpg 4BAAF62600000578-5669607-All_eyes_on_her_Jesy_knew_how_to_work_her_best_angles_as_she_pos-m-15_1524986445062.jpg FLYNET-Jesy-Nelson-And-Harry-James-Spotted-Out-On-Date-Night-In-London.jpg

De nem csak Jesy bulizott a szombati estén, ugyanis Leigh-Anne is hivatalos volt egy exklúzív születésnapi buliban Londonban, ráadásul a nővére születésnapjára. Egy nagyon csinos kétrészes neonszínű ruhát választott, ami szuperül állt neki. Az érkezésről 16 fotó tekinthető meg a galériában.

11_363.jpg 16_283.jpg 08_436.jpg 02_649.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Április 28. – Jesy megérkezik a Cantina Laredo étteremhez, London
Paparazzi fotók > 2018 > Április 28. – Jesy távozik a Cantina Laredo étteremből, London
Paparazzi fotók > 2018 > Április 28 – Leigh megérkezik a nővére privát bulijára

ápr
27
2018
Steve Aoki : A Little Mix nagyszerű!
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Hír     ♥2

Steve Aoki igencsak nagy név manapság a DJ-k között. De hogy mi köze a Little Mix-hez? Már a tavalyi évben jelezte, hogy szeretne egy közös dalt a lányokkal, amiből egyelőre semmi nem lett. A héten viszont úgy döntött, kezébe veszi az irányítást, és Twitteren megosztott egy célratörő üzenetet a csapatnak.

Little Mix igazán szükségem van arra, hogy együtt dolgozzunk. Keressetek meg DM-ben (direct message – közvetlen üzenet).

A dj-nek feltűnt, hogy a Little Mix életében igencsak meghatározó a közreműködések szerepe, utalva itt a Glory Days megjelenő kislemezeire akár. Steve munkásságára is jellemző, hogy mindig valakivel közösen dolgozik, mint pl.: Louis Tomlinson vagy Lauren Jauregui. 

Jobban szeretek olyan művészekkel együtt dolgozni, akik nem élnek az EDM világában, mert ezzel valami újat teszünk. Ez egy kihívás magammal szemben, hogy mit tudok kihozni magamból és új szkripteket találok ki.
A Little Mix nagyszerű, ők olyanok, akikkel nagyon szeretni fogom a közös munkát. Hihetetlen énekesek, és az összes dalukat szeretem, ismerem a szavaikat. Megmutatták a bennük rejlő sokféleséget Stormzy-val, és az a szám csodálatos, 100%-ban őket szeretném egy közös dalban.

Steve reménykedik, hogy üzenete és a véleménye is eljut a lányokhoz, ki tudja, lehet az 5. albumra felkerül egy közös dal. 

ápr
25
2018
Tegnapi Liverpool meccs – Alex megsérült
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Lesifotó  /  Liverpool FC  /  Perrie  /  Rajongói fotók     ♥6

Tegnap este az Anfield Stadionban fogadta a Liverpool a Roma csapatát a Bajnokok Ligájának elődöntőjében. Perrie természetesen elment a helyszínre ismét szurkolni kedvesének, Alexnek. Egy rajongó ki is szúrta, amint az énekesnő megérkezett, melyről egy fotót készített is. Nagyon vidáman sétált a stadionban. 

A lesifotón kívül ketten meg is állították a szőkeséget egy közös szelfie-re, aki a meccs előtt és után is szívesen fotózkodott velük. 

DbkhCM2WkAMxXig.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png
Dbk_rVwX0Aoh0iT.jpg Dblf4iaWkAAvrkj.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Sajnos öröme nem tarthatott sokáig, hiszen az első félidőben Alex megsérült, és hordággyal vitték le a pályáról. A sérülés eléggé komoly lehet, az internetet ellepték a cikkek, miszerint nemcsak a BL-nek és a hátralévő szezonbeli meccseinek mondhat búcsút, hanem a júniusban kezdődő világbajnokságnak is. A helyszínen látták, hogy Perrie rögtön lerohant sírva az öltözőhöz, miután Alexet bevitték. Később látták, amint a fiúval és annak szüleivel távozik az Anfield stadionból. Mielőbbi jobbulást kívánunk Alexnek!

Valószínűleg nagyon csúnya sérülése van. Sajnos, ez a helyzet. Az orvosi stábunk borúlátó az alaposabb vizsgálatok előtt – Jürgen Klopp

DboJfSlWsAAI3vH.jpg DboJfSmWsAckF9Z.jpg DboJfSoXkAANDja.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Paparazzi fotók > 2018 > Április 24. – Perrie megérkezik az Anfield stadionhoz, Liverpool
Vegyes képek > Személyes fotók > 2018.április 24. – Perrie rajongókkal az Anfield stadionnál, Liverpool
Paparazzi fotók > 2018 > Április 24. – Perrie távozik az Anfield stadionból, Liverpool

ápr
23
2018
‘The Boy’ hírek
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Dalrészlet  /  Ed Sheeran  /  The Boy     ♥7

A közelgő 5. albumon szerepelni fog egy különleges dal, amit Ed Sheeran Camila Cabello bemutatkozó albumára szánt – de a Little Mix rögzítette végül. Ez nem először fordul elő az ő esetükben, hiszen az óriási slágerét, a ‘Shape Of You’-t eredetileg a brit lánycsapatnak szánta. Végül meggondolta magát, és egyike lett a népszerű dalainak. 

Ed nemrégiben nyilatkozott is a ‘The Boy‘ c. szerzeményéről, és annak végleges tulajdonosáról is.

Írtam egy dalt, ami a Little Mix-é lesz, mégsem lett Camila Cabello-é.

Bár korábban ettől zengett az internet, hogy Camila debütáló albumán szerepelni fog a dal, kicsit csalódtak rajongói, amikor meglátták a hivatalos dallistát. Érdekes fordulat volt ez az énekesnőtől. Később megmagyarázta az esetet.

Annyira furcsa egy dolog ez, hiszen nagyon szeretem őt, és tudja, hogy ő az egyik zenei hősöm pedig. Szóval furán érzem magam… de végül mégsem illett az album hangzásvilágához, bár pedig ez egy nagyszerű dal, de azt éreztem, mintha egy másik albumon lenne.

Ekkor került a Little Mix-hez, és ha igazak a híresztelések, akkor az idén megjelenő lemezükön szerepelni is fog. A napokban pedig megjelent a dal snippetje is, jól hangzik!

ápr
21
2018
Villásreggeli a Chateau Marmont-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Amerika  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥3

Jade és Leigh-Anne még a Coachella miatt repültek Amerikába, ám csak egy kis időt töltöttek fesztiválozással. Saját maguk osztották meg Insta Story által, hogy az 5. albumon dolgoznak. Ezért maradtak még Los Angelesben, ahol tegnap kiszúrták őket a paparazzik is. A Leighade-ként emlegetett páros éppen távoztak a villásreggelijükről a Chateau Marmont-ból. Egyikőjük sem viselt sminket, és fáradtnak is tűntek. A galériában 21 darab képet találtok!

leja20418_28329.jpg leja20418_281929.jpg leja20418_28629.jpg leja20418_281829.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Április 20. – Jade és Leigh-Anne távoznak a Chateau Marmont-ból, Los Angeles

ápr
19
2018
Márciusi Instagram posztok
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Instagram     ♥5

Sziasztok Mixerek!

Sajnos az utóbbi időben elhanyagoltuk a lányok Instagramos fotóit, ezért most elhoztam nektek a márciusi összefoglalót szépen sorjában! Kezdem Jesy-vel, aki a legkevesebb képpel lepett meg minket múlt hónapban. Szokták mondani, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít,és ez remekül illik most a vörös szépségre. Egy titkos fotózáson vett részt, ahol dögösebbnél dögösebb képek készültek, szerencsénkre meg is osztott párat velünk. Időközben pedig két kutyus anyukája is lett, a cuki szőrmókot is Instán mutatta meg mindenkinek. Insta Storyk itt (megnézem).

29415296_228271917912965_8303132747740741632_n.jpg 29095882_209764946271992_4741616080575791104_n.jpg 29088650_1656498267771771_8474076131203481600_n.jpg 28154679_2067085873575500_692156060177268736_n.jpg

Jade volt a legaktívabb, az ő fiókja 38 fotóval bővült márciusban. Neki hála megtudhattuk, hogy ebben az időszakban keményen nekiálltak az 5. albumnak. Többször is bejelentkezett a stúdióból. Természetesen a japáni utazásukról is posztolt nekünk sokat. Adam Goodall, aki a Glory Days Documentary-t forgatta, egy fotósorozatot is készített Jade-ről. Insta Storyk itt (megnézem).

28435216_1767262306673310_9161286596668948480_n.jpg 28765840_1898589120173566_5516725740403425280_n.jpg 28753620_1025365974283362_2106102776269373440_n.jpg 29090737_895176733977849_612259047017545728_n.jpg

Önmagához képest Perrie is többször fellépett az appra, és csodásabbnál csodásabb képeket töltött fel. A Global Awards kulisszái mögül is posztolt, illetve új otthonának udvarán is fotózkodott. Természetesen nála sem maradhattal el a Japánban készült darabok. Insta Storyk itt (megnézem).

28158451_561813290840060_2154937628166717440_n.jpg 28764066_1978440048851432_835026098579308544_n.jpg 29089213_182896842351973_8576421400821104640_n.jpg 29400591_151179699037131_5323093861487083520_n.jpg

Leigh-Anne-nek elég mozgalmas volt az előző hónap, hiszen folyton mászkált valamerre, egy percig sem unatkozott otthon, és ez vissza is köszön Instás fotóin. Ő is, mint Jesy, egy új kutyával bővítette a kis családját. Andre-val közösen vettek egyet, akit be is mutattak a követőinek. Voltak olyanok is, akik felelőtlen gazdinak titulálták a lányt, de párja hősiesen megvédte őt a trolloktól. Insta Storyk itt (megnézem).

28752447_181581282634828_1832906593834893312_n.jpg 28751414_172063436776795_6221206454049701888_n.jpg 28764554_550739071961891_8739015505299374080_n.jpg 29088968_390131261450021_5625834591374802944_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @jesynelson > 2018 > Március
Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @jadethirlwall > 2018 > Március
Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @perrieedwards > 2018 > Március
Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @leighannepinnock > 2018 > Március

212« ElsőELŐZŐ OLDAL......146...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »