Sziasztok mixerek! Ahogy sejtettük is, napról-napra egyre több fotót kapunk a szerdán megrendezett Brit Awards-ról. Először is, hogy időrendi sorrendben haladjunk megjelentek új lesifotók, amin a lányok a párjukkal (Perrie kivételével) megérkeznek az eseményre. Erről 50 remek minőségű fotót láthattok. ![]() ![]() ![]() ![]() A vörös szőnyegről újabb 189 fotó került elő, fantasztikus fotók szerintem, így ezzel együtt már 290 képet tekinthettek meg az albumban, szóval mindenképpen csekkoljátok le! ![]() ![]() ![]() ![]() Végül pedig a show-ról is kerültek elő újabb fotók, szám szerint 7 darab, amin a lányok átadják a díjat Stormzy-nak. Ezt is nézzétek meg mindenképpen! ![]() ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2018 > Február 21 – Megérkeznek a Brit Awards-ra | ||
A „fantasztikus” Brit Awards után a lányok nem maradtak sokáig, állítólag hamar távoztak is az O2 Arénából. Egyedül Perrie és Alex marad még egy picit szórakozni. Az épület előtt már lesben álltak a fotósok, akiknek sikerült Jesy-t, Jade-t és Leigh-Anne-t elcsípniük a párjaikkal. Erről négy kisebb felbontású képet találtok a galériánkban! Jade és Jed ezután sem ment haza, hanem a Brit Awards After Partyjára néztek be. Ők azért igyekeztek jól érezni magukat a díjátadó után. Az érkezésükről egy rövidebb videó is előkerült (LINK).
| ||
A mai napon megrendezték az idei Brit díjátadót, amire már minden mixer várva várt, ugyanis a lányok 2 díjra is jelöltek voltak, az egyik kategória a „Brit kislemez” valamint az „év videóklipje” kategóriája volt. Sajnos egyiken sem nyertek, ami jogosan váltott ki ekkora érzelmet és a rajongók tombolnak Twitteren, ugyanis a szavazás alapján ők zárták nyertesen, bevallom, én sem értem hogy lehetséges és csalódott vagyok én is. Visszatérve a lányokra, a vörös szőnyegen Perrie-n kívül mindenki a párjával érkezett, Perrie párja, Alex csak később csatlakozott hozzájuk. A ruhájuk egyáltalán nem volt összhangban, amit kicsit sajnálok, de fantasztikusan néztek ki! Erről már 60 fotót hoztam nektek. Valamint egy interjú is előkerült már a vörösszőnyegről, amin szóba kerül Leigh-Anne ruhája is. ![]() ![]() ![]() ![]() Valamint a lányok díjat is adtak át az idei év legjobb férfi előadójának, Stormzynak. (Aki amúgy a Power c. dalukban is közreműködött). Erről pedig 18 fotót láthattok. És egy videót is láthattok. ![]() ![]() ![]() ![]() Megjelenések > 2018 > Február 21 – The Brit Awards 2018 Londonban | ||
Jade a tegnapi nap folyamán részt vett a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week keretein belül. Az öltözéke elég sportos, egyszerű lett, de mégis kicsit nőies a kivágás miatt, szinte semmi sminket nem viselt, de csak úgy ragyogott, láthatóan nagyon élvezte a műsort. Erről 15 fotót tekinthettek meg a galériában. ![]() ![]() ![]() ![]() A távozást is megörökítették a lesifotók, erről pedig 13 képet láthattok. ![]() ![]() ![]() ![]() Megjelenések > 2018 > Február 19 – Jade a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week-en | ||
A lányok még csak nemrégiben fejezték be a legutóbbi, ‘Glory Days’ album promotálását, de a mixerek már tűkön ülve várják az 5. albumot és a Little Mix sem tűnik úgy, hogy szeretne lassítani a tempón. Több, mint egy éve adták ki a toplistás Glory Days nagylemezüket, ami amúgy a legtovább a listán maradó album, amit idáig kiadott egy lánybanda, a Little Mix készül arra, hogy hamarosan egy újabb lemezt dobjon a piacra. Leigh-Anne mesélt róla a Valentin napi gálán és megerősítette, hogy az új dalok már nincsenek is olyan messze.
| ||
Bár a csapat jelenleg szünetel, szerencsénkre olykor-olykor így is akad pár újdonság. Azt már megtudhattuk a lányokról, hogy szeretik kiszivárogtatni egyes fotózások képeit, ez most se történt másképp. Jade Instagram-jára posztolt ki három, eddig nem látott fotót a Glory Days turnéhoz készült fotósorozatból. Ezeken csak Leigh-Anne társaságában szerepel. Mindegyik fantasztikus, érdemes meglesni!
| ||