Már korábban beszámoltam nektek felháborodott szülőkről, akik a lányok turnéruhájukat kritizálták, sőt, már korábban is volt amiatt gond, hogy az ülők nem láttak az álló rajongóktól. Most is emiatt tört ki a botrány. A mixerek szombaton a Metro Radio Arénában voltak, ám mivel nem láttak semmit a koncertből, fel akartak állni, de a biztonságiak ezt nem engedték nekik. A legtöbb kicsi rajongó csalódottan hagyta el a fellépést, mert a többi rajongó tönkre tette az estéjüket és nem láttak semmit. Samantha Stretton két fiát, 5 éves kislányát és a 9 éves unokahúgát vitte el a koncertre. Állítása szerint a lánya, Macey Mae-nek összetört a szíve, hogy nem láthatta kedvenceit. A színpad közelébe vette a jegyeket, de az álló negyedik sor miatt, semmit sem láttak. Samantha próbálta felállítani a gyerekeket a székre, hogy egyáltalán valamit lássanak, de csak úgy engedték volna meg, ha fogja őket. A biztonságiak szóltak, hogy nem állhatnak gyerekek a széken, mire az anya javasolta, hogy kérjék meg az előtte állókat, hogy üljenek le, mire a rövid válasz az volt, hogy ezt nem mondhatják nekik, mert fizettek a helyért és ha akarnak, állhatnak. | ||
Videókat már hoztam, viszont még képeket nem a tegnapi newcastlei állomásról. Pontosan 27 darabot, amik elképesztőek! Szintén a lelkes rajongók készítették ezeket, de nagyon jól sikerültek. A ‘Hair’ hatalmas siker, ugyanis Spotify-on már több, mint 400.000-en adták hozzá listájukhoz a dalt és rengeteg rádióban kérik is a dalt. Bízom benne, hogy hamarosan megkapjuk már a klipet is, ugyanis azt híresztelik, hogy szerdán meg is kapjuk, bár, ez sajnos még nincs megerősítve. ![]() ![]() ![]() Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 16 – Newcastle | ||
Jade hajnalban Instagramon nosztalgiázott, hogy 5 évvel ezelőtt ilyenkor még csak álmodozott a sikerről, ehhez egy megható szöveget is írt.
| ||
Nem csak Jade volt pénteken egy rádiós reggeli műsor telefonos vendége, hanem Jesy és Perrie is. Jade és Perrie együtt is voltak a BBC Radio 1 műsorában is, elhoztam nektek az interjút is magyarul és a hangfelvételt is csatoltam ehhez. Mi a legjobb a turnézásban? Viszel magaddal valamit? Ki működik közre a ‘Hair’-ben? Találkoztál vele? Valamint már szót ejtettem róla, hogy lesz Get Weird Turné DVD is, ezt Jesy fecsegte ki a KMFM-ben. De nézzük csak, még mi derült ki.
| ||
Már elhoztam nektek a ‘Hair’ fotósorozatának főképét, most ezt elhoztam nektek még jobb minőségben is, imádom ezt a képet, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szintén egy újabb kép jelent meg a ‘Notion’ fotózásról is, amin Leigh és Jesy látható, ezt most HQ-ban tekinthetitek meg. Továbbá három fotót hoztam a ‘Cosmopolitan’ fotósorozatról is, még mindig nagy kedvencem ez a fotósorozat! Tegnap a lányok Newcastle-ben léptek fel, képek egyelőre még nem, viszont videók már napvilágot láttak, nézzétek ti is! Valamint azt a videót is elhoztam nektek, amin bejelentik a ‘Hair’ hivatalos megjelenését, megvásárlását is.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Zene > Hair (2016) > The Get Weird Turné > Fotósorozat | ||
Tegnap a lányok Leeds-ben léptek fel, erről pedig a rajongók által készített, pontosan 69 kép került fel az estéről a galériába és a szerencsések ott voltak a hangpróbán is, erről pedig 3-at láthattok. Szerencsére videókban sem kevés jelent meg, így azokat is megtekinthetitek. A liverpooli koncertről pedig újabb 38 kép került fel a galériába. Ma Newcastle-ben látogatnak el (ismét), ezután pedig egy napos szünetet tartanak. Valamint kiderült, hogy az egyik táncos, Claudimarnak megsérült a lába, azt hogy hogyan és mennyire, nem tudni, valószínűleg helyettesíteni fogják. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 15 – Leeds | ||
Hoztam már nektek képeket a 14-i liverpooli állomásról, sajnos további képet nem, viszont pár videót hoztam nektek az eseményről, tegnap pedig Leeds-ben tartottak egy fantasztikus showt és kiderült, hogy Danielle (Jade lakótársa) is jelen volt. Ezek mellet még egy fantasztikus hírt hoztam nektek, ugyanis Jesy megerősítette, hogy a wembley-i állomáson (április 22) egy sztárvendég is jelen lesz (opciókként lehetséges Sean Paul, Jason Derulo, Missy Elliott, vagy teljesen más is akár) és ha még nem lenne elég, akkor ott (is?) forgatják a Get Weird Turné DVD-t. Én bízom benne, hogy ténylegesen DVD-t kapunk, hiszen az a lányok csúcspontja lenne abszolút! | ||