Megkezdődött a ‘Celebrity Traitors’ forgatása Leigh-Anne a ‘Celebrity Traitors’ műsorban PEOPLE ‘World’s Most Beautiful’ interjú Deeds magazin interjú és fotósorozat
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • HAMAROSAN JÖNNEK A NYÁRI DÁTUMOK!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026.ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr
22
2018
Brit Awards utáni lesifotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Brit Awards  /  Lesifotó     ♥30

A „fantasztikus” Brit Awards után a lányok nem maradtak sokáig, állítólag hamar távoztak is az O2 Arénából. Egyedül Perrie és Alex marad még egy picit szórakozni. Az épület előtt már lesben álltak a fotósok, akiknek sikerült Jesy-t, Jade-t és Leigh-Anne-t elcsípniük a párjaikkal. Erről négy kisebb felbontású képet találtok a galériánkban!

DWmfnSIVQAAxrf9.jpg DWmjUHsWAAAFRHy.jpg DWmjV2vWkAEHWZG.jpg DWmjV2vWkAEHWZG1.jpg

Jade és Jed ezután sem ment haza, hanem a Brit Awards After Partyjára néztek be. Ők azért igyekeztek jól érezni magukat a díjátadó után. Az érkezésükről egy rövidebb videó is előkerült (LINK).

64461124_dsera-02.jpg 64461132_dsera-05.jpg DWoJP6-UQAEhQC6.jpg DWoxQApXUAEbmJN.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Február 21. – Távozás a Brit Awards-ról
Paparazzi fotók > 2018 > Február 21. – Jade és Jed a Brit Awards after party-n

febr
21
2018
Az idei Brit Awards
icon-pencil     katie     icon-folder     Brit Awards  /  Megjelenés     ♥19

A mai napon megrendezték az idei Brit díjátadót, amire már minden mixer várva várt, ugyanis a lányok 2 díjra is jelöltek voltak, az egyik kategória a „Brit kislemez” valamint az „év videóklipje” kategóriája volt. Sajnos egyiken sem nyertek, ami jogosan váltott ki ekkora érzelmet és a rajongók tombolnak Twitteren, ugyanis a szavazás alapján ők zárták nyertesen, bevallom, én sem értem hogy lehetséges és csalódott vagyok én is. Visszatérve a lányokra, a vörös szőnyegen Perrie-n kívül mindenki a párjával érkezett, Perrie párja, Alex csak később csatlakozott hozzájuk. A ruhájuk egyáltalán nem volt összhangban, amit kicsit sajnálok, de fantasztikusan néztek ki! Erről már 60 fotót hoztam nektek. Valamint egy interjú is előkerült már a vörösszőnyegről, amin szóba kerül Leigh-Anne ruhája is.

03~578.jpg 08~406.jpg 06~471.jpg 13~292~0.jpg

Valamint a lányok díjat is adtak át az idei év legjobb férfi előadójának, Stormzynak. (Aki amúgy a Power c. dalukban is közreműködött). Erről pedig 18 fotót láthattok. És egy videót is láthattok.

16~260.jpg 27~173.jpg 09~369.jpg 15~269~0.jpg

Megjelenések > 2018 > Február 21 – The Brit Awards 2018 Londonban
Megjelenések > 2018 > Február 21 – The Brit Awards 2018 Londonban (Show)

febr
20
2018
Jade a tegnapi divathéten
icon-pencil     katie     icon-folder     Fashion Week  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥27

Jade a tegnapi nap folyamán részt vett a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week keretein belül. Az öltözéke elég sportos, egyszerű lett, de mégis kicsit nőies a kivágás miatt, szinte semmi sminket nem viselt, de csak úgy ragyogott, láthatóan nagyon élvezte a műsort. Erről 15 fotót tekinthettek meg a galériában.

jade19218_281329.jpg jade19218_28729.jpg jade19218_28329.jpg jade19218_28829.jpg

A távozást is megörökítették a lesifotók, erről pedig 13 képet láthattok.

jadey19218_281329.jpg jadey19218_28729.jpg jadey19218_28629.jpg jadey19218_28229.jpg

Megjelenések > 2018 > Február 19 – Jade a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week-en
Lesifotók > 2018 > Február 19 – Jade távozik a Nico Panda Showról

febr
20
2018
Megerősítve: az új album még idén érkezik!
icon-pencil     katie     icon-folder     5. album  /  Hír     ♥27

A lányok még csak nemrégiben fejezték be a legutóbbi, ‘Glory Days’ album promotálását, de a mixerek már tűkön ülve várják az 5. albumot és a Little Mix sem tűnik úgy, hogy szeretne lassítani a tempón.

Több, mint egy éve adták ki a toplistás Glory Days nagylemezüket, ami amúgy a legtovább a listán maradó album, amit idáig kiadott egy lánybanda, a Little Mix készül arra, hogy hamarosan egy újabb lemezt dobjon a piacra.

Leigh-Anne mesélt róla a Valentin napi gálán és megerősítette, hogy az új dalok már nincsenek is olyan messze.

,,Az új albumunk még idén megjelenik, ami nagyon izgalmas. Márciusban kezdünk dalokat írni, akkor megyünk vissza dolgozni. Aztán a turnéra pedig a következő évben sor. Szóval meg van tervezve már előre 2 év, de ez fantasztikus. Továbbiakban is abban a szellemben adunk ki dalokat, hogy inspiráljunk embereket, hiszen ezt csináljuk. Sokkal-sokkal több csajerő lesz benne. Még több inspirációs üzenet, amit szeretünk is csinálni.”

febr
19
2018
Glory Days turné fotósorozat – új képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Glory Days Turné     ♥29

Bár a csapat jelenleg szünetel, szerencsénkre olykor-olykor így is akad pár újdonság. Azt már megtudhattuk a lányokról, hogy szeretik kiszivárogtatni egyes fotózások képeit, ez most se történt másképp. Jade Instagram-jára posztolt ki három, eddig nem látott fotót a Glory Days turnéhoz készült fotósorozatból. Ezeken csak Leigh-Anne társaságában szerepel. Mindegyik fantasztikus, érdemes meglesni! 

   https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Fotósorozatok > 2017 > Glory Days Turné: Poszterek

febr
17
2018
Notion Magazin – új képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Kulisszák mögött  /  Notion Magazin     ♥25

Jelenleg sincs semmi új információnk a Little Mix felől, de azért így sem maradtok „üres kezekkel”. Ha emlékeztek még rá, 2016-ban a lányok szerepelten a Notion magazin címlapján, amihez önálló fotósorozat is készült. Így lassan 2 évvel később új kulisszák mögötti képek szivárogtak ki, amiken Jade és Perrie szerepelnek. 

hxINcrvnx8A.jpg MfxFQmNowxQ.jpg ekBy_y8Rc5I.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Pluszba egy remek hír, hogy a címlapot is megkaptuk jó minőségben és feliratok nélkül. 

_btltvO8KYw.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Fotósorozatok > Kulisszák mögött > Notion Magazin (2016)
Fotósorozatok > 2016 > Notion Magazin

230« ElsőELŐZŐ OLDAL......171...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »