A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 21 - TRNSMT Festival (Perrie)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
      2026. Július 01 - Roskilde Festival (Jade)
      2026. Július 02 - Rock Werchter (Jade)
      2026. Július 04 - Open'Er Festival (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr 20, 2018
Jade a tegnapi divathéten
icon-pencil     katie     icon-folder     Fashion Week  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥30

Jade a tegnapi nap folyamán részt vett a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week keretein belül. Az öltözéke elég sportos, egyszerű lett, de mégis kicsit nőies a kivágás miatt, szinte semmi sminket nem viselt, de csak úgy ragyogott, láthatóan nagyon élvezte a műsort. Erről 15 fotót tekinthettek meg a galériában.

jade19218_281329.jpg jade19218_28729.jpg jade19218_28329.jpg jade19218_28829.jpg

A távozást is megörökítették a lesifotók, erről pedig 13 képet láthattok.

jadey19218_281329.jpg jadey19218_28729.jpg jadey19218_28629.jpg jadey19218_28229.jpg

Megjelenések > 2018 > Február 19 – Jade a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week-en
Lesifotók > 2018 > Február 19 – Jade távozik a Nico Panda Showról

febr 20, 2018
Megerősítve: az új album még idén érkezik!
icon-pencil     katie     icon-folder     5. album  /  Hír     ♥27

A lányok még csak nemrégiben fejezték be a legutóbbi, ‘Glory Days’ album promotálását, de a mixerek már tűkön ülve várják az 5. albumot és a Little Mix sem tűnik úgy, hogy szeretne lassítani a tempón.

Több, mint egy éve adták ki a toplistás Glory Days nagylemezüket, ami amúgy a legtovább a listán maradó album, amit idáig kiadott egy lánybanda, a Little Mix készül arra, hogy hamarosan egy újabb lemezt dobjon a piacra.

Leigh-Anne mesélt róla a Valentin napi gálán és megerősítette, hogy az új dalok már nincsenek is olyan messze.

,,Az új albumunk még idén megjelenik, ami nagyon izgalmas. Márciusban kezdünk dalokat írni, akkor megyünk vissza dolgozni. Aztán a turnéra pedig a következő évben sor. Szóval meg van tervezve már előre 2 év, de ez fantasztikus. Továbbiakban is abban a szellemben adunk ki dalokat, hogy inspiráljunk embereket, hiszen ezt csináljuk. Sokkal-sokkal több csajerő lesz benne. Még több inspirációs üzenet, amit szeretünk is csinálni.”

febr 19, 2018
Glory Days turné fotósorozat – új képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Glory Days Turné     ♥29

Bár a csapat jelenleg szünetel, szerencsénkre olykor-olykor így is akad pár újdonság. Azt már megtudhattuk a lányokról, hogy szeretik kiszivárogtatni egyes fotózások képeit, ez most se történt másképp. Jade Instagram-jára posztolt ki három, eddig nem látott fotót a Glory Days turnéhoz készült fotósorozatból. Ezeken csak Leigh-Anne társaságában szerepel. Mindegyik fantasztikus, érdemes meglesni! 

   https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Fotósorozatok > 2017 > Glory Days Turné: Poszterek

febr 17, 2018
Notion Magazin – új képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Kulisszák mögött  /  Notion Magazin     ♥24

Jelenleg sincs semmi új információnk a Little Mix felől, de azért így sem maradtok „üres kezekkel”. Ha emlékeztek még rá, 2016-ban a lányok szerepelten a Notion magazin címlapján, amihez önálló fotósorozat is készült. Így lassan 2 évvel később új kulisszák mögötti képek szivárogtak ki, amiken Jade és Perrie szerepelnek. 

hxINcrvnx8A.jpg MfxFQmNowxQ.jpg ekBy_y8Rc5I.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Pluszba egy remek hír, hogy a címlapot is megkaptuk jó minőségben és feliratok nélkül. 

_btltvO8KYw.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Fotósorozatok > Kulisszák mögött > Notion Magazin (2016)
Fotósorozatok > 2016 > Notion Magazin

febr 15, 2018
Nailing Mental Health Valentines Ball
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥20

Leigh-Anne és párja, André részt vettek Valentin napon a Nailing Mental Health rendezvényén, a Hurlingham Clubban. Kedvencünk egy igen merész, áttetsző ruhában jelent meg, de vele tartott még édesanyja, a testvére és barátnői, Gabrielle és Gracie is. Az egész egy jótékonysági est volt, melynek az a lényege, hogy felhívja a figyelmet a mentális betegségekre is. Stephanie Staunton indította útjára tavaly októberben, aki szintén küzdött hasonló betegséggel. A hölgy egyébként díjnyertes műkörmös, aki többek közt a Little Mix-es lányoknak is készített gyönyörűséges körmöket. 

14~282.jpg 26~176.jpg 31~133.jpg 07~430.jpg

Megjelenések > 2018 > Február 14. – Leigh-Anne a Nailing Mental Health Valentines Ball-on, Hurlingham Club, London

febr 13, 2018
Újabb USA Pro képek
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  USA Pro     ♥28

Fantasztikus hírrel érkeztem hozzátok mixerek, ugyanis újabb 9 fotó jelent meg az idei USA Pro fotósorozatból és azt kell mondanom, a lányok eszméletlenül néznek ki. Szerencsére mind jó minőségű, és én bízom benne, hogy hamarosan még több fotó lát napvilágot. A lányok gyönyörűek a fotókon, csekkoljátok ti is!

DV3IebXX4AIGHWv.jpg DV3IkIBWsAAUyqj.jpg DV3IhbCXcAEP9RA.jpg DV3ImjIX0AEbh7U.jpg

Fotósorozatok > 2018 > USA Pro

233« ElsőELŐZŐ OLDAL......174...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »