Leigh-Anne visszatér! Jade két legújabb showja Megjelent a ‘Boy Crazy’ remix! Hétvégi London Pride események
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr
30
2024
Új ‘Forbidden Fruit’ fotó
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne     ♥8

Vészesen közeleg a péntek, Leigh-Anne következő dalának megjelenési dátuma! A ‘No Hard Feelings‘ EP második fejezete lesz a ‘Forbidden Fruit‘, amihez táncos klipet is forgatott már. Tegnap maga Leigh osztotta meg a dal hivatalos fotóját, ami szerintem fantasztikus lett róla. Nagyon tetszik ez a kifinomult stílus, amit a ‘Stealin’ Love‘ óta képvisel a képekkel.

Ha még nem tettétek meg, lenti linkre kattintva jegyezzétek már most elő a dalt!

Előjegyzem a ‘Forbidden Fruit’ dalt!

IMG_6791~0.jpeg

ápr
29
2024
Zenei hírek vegyesen
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Fellépés  /  Forget About Us  /  Jade  /  Lesifotó  /  Perrie  /  Summertime Ball     ♥8

Fantasztikus hírrel érkeztem nektek a mai napra! Perrie első szóló fellépése a Capital FM Summertime Ball-ján lesz! Nemrég jelentette be a rádió, hogy június 16-án őt is láthatják és hallhatják a jelenlévők. Az eseményhez egy hivatalos bejelentő posztert is közzétettek. Remélhetőleg addig kiad még dalt, hogy ne csak a ‘Forget About Us‘ előadásáig lehessen színpadon.

GMUUfP0X0AAAqKY.jpg

Ellie, Perrie unokatestvére osztott meg képeket a ‘Forget About Us‘ forgatásáról. Kiderült, hogy ő volt a dublőre az autós jeleneteknél. Ezen kívül egy olyan fotót is megosztott, amin Perrie-t láthatjuk, a klip utolsó jeleneteinek felvételeinél.

Snapinsta_app_440132304_815496380603106_1546247223678415445_n_1080.jpg

Tegnap már hoztam fotókat Jade forgatásáról, azóta szerencsére több is előkerült. Mind nagyobb felbontású, jó minőségű. Így már 8 darabot érhettek el a galériában! A METRO is írt a forgatásról, ők is felemlegették az esetleges Tyla együttműködést. Nem fordítom le külön, mert ugyanazt olvashatjuk ott is, mint a tegnapi bejegyzésben.

SEC_201778535-d234.jpg SEI_201741732-5507.jpg SEI_201741658-5705.jpg jadetvideo_28129.jpg

ápr
28
2024
Jade leforgatta első klipjét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Lesifotó  /  Zene     ♥7

Alig tértünk magunkhoz Perrie és Leigh-Anne szólói után, máris hírek érkeztek Jade-ről is! A szépséges énekesnő még társa áprilisi debütálása előtti napon klipet forgatott London lewisham-i részén. Akkor csak egy távoli videó került fel a netre, és sokan nem is gondolták, hogy valóban Jade látható rajta. Azonban a The Sun közölt le két képet azóta, és ezeken már egyértelműen láthatjuk, hogy róla van szó. Mellette volt végig Jordan is, aki mindenben támogatja. A dalról és a klipről is ugyanez a forrás írta, hogy az ‘Angel Of My Dreams‘ címet kapta, Simon Cowellt említi benne, illetve a videóban is „szerepet” kap. Pár bejegyzéssel lejjebb bővebben olvashattok erről is.

going-solo-former-little-mix-896948526.jpg going-solo-former-little-mix-896948519.jpg
A Mirror is foglalkozik Jade debütálásával, ők épp egy lehetséges együttműködésről számoltak be. Sőt, már azt is tudják, hogy nyáron jelenteti meg első dalát, ráadásul egy duett lehetősége is meglehet Tyla-val. Egy forrás számolt be nekik az alábbiakról.

Jade nem siette el az új zenéjét, mert fontos, hogy szólólemeze kitűnjön a zsúfolt piacon. A lemezkiadója azt is szerette volna elkerülni, hogy ütközzön a bandatársai kiadványaival, ezért megegyeztek egymás között, hogy Jade lesz a következő, aki kiadja. Magánbeszélgetéseket folytatott több Little Mix rajongói csoporttal, és megfogadta az ötleteiket, és olyan zenét készít, ami feszegeti a határokat. Egy duettet is szeretne összehozni a 22 éves Tyla-val, akinek hatalmas követői tábora van a közösségi médiában. Mindketten a Sony-nál vannak leszerződve, és az A&R-jeik próbálják ezt megvalósítani.

ápr
27
2024
Érkezik a ‘Forbidden Fruit’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Leigh-Anne  /  Zene     ♥7

Egy ideje sejteni lehetett, hogy az EP soron következő dala a ‘Forbidden Fruit‘ lesz. Leigh-Anne már TikTok-on is egyszerre szivárogtatott ki részleteket belőle a ‘Stealin’ Love‘-al együtt. Tegnap azonban megerősítette ő maga is a hírt, hogy hamarosan végre hallhatjuk. Ehhez klipet is forgattak, amiből pár napja láthattunk egy kisebb kulisszák mögötti részletet. Több táncossal együtt fog benne szerepelni, és itt is megmutatja táncos tudását. A videóhoz egy képet is feltöltött, ezzel közölte a dal kiadásának dátumát is! Sokat nem kell várnunk rá, hiszen május 3-ára ígérte, ami jövő hét péntek! Ezek szerint mégsem készül/készült klip a ‘Stealin’ Love‘ c. dalához, pedig azt nyilatkozta, hogy szeretné videó formájában is kiadni.

Forbidden Fruit – május 03.

IMG_6073.jpeg

ápr
24
2024
‘My Love’ és ‘Forget About Us’ hírek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Leigh-Anne  /  My Love  /  Perrie  /  Videóklip     ♥10

Tegnap Leigh-Anne és Perrie is megleptek minket egy-egy érdekes videóval! A sort most a ‘Forget About Us‘-al kezdem, hisz az a dal a friss kiadás. A forgatásról újabb képek érkeztek, szerencsére a kedvenc sárga ruhás jeleneteimről. A Perrie HQ csapat is posztolt párat, de azokra rátették a rajongók üzeneteit. Remélhetőleg feltöltik majd ezek nélkül is őket, mert remek fotók! Ezeken kívül elérhető lett a videóklip forgatásáról szóló felvétel is, ahol a kulisszák mögé tekinthetünk be! Axel is látható benne, érdemes megnézni! A dalszöveges videó forgatásáról is vágtak be pár képkockát.

IMG_3939.jpeg IMG_3937~0.jpeg IMG_3944.jpeg IMG_3943.jpeg
Leigh-Anne szeptemberben adta ki a ‘My Love‘-ot, amit még mindig imádnak a rajongók! Jobban szeretik, mint a debütáló dalát, a számok is ezt mutatják Youtube-on. Twitteren elterjedt a #MyLoveRenaissance hashtag, ennek híre eljutott az énekesnőhöz is. Még múltkor hozott létre egy interaktív szobát a hivatalos oldalán, ahová most ritka fotókat tettek ki a klip forgatásáról. De ez még semmi! Ha a laptopra kattintotok, egy táncos klipet hoz be a dalhoz! Valószínűleg tavaly lett forgatva, de most érezték úgy, hogy publikálni kell. Beillesztettem nektek, így elérhetitek ti is. Az említett interaktív szobát is belinkeltem.

‘No Hard Feelings’ EP room

1~21.jpg 4~15.jpg 6~10.jpg IMG_3946.jpeg

ápr
21
2024
‘Forget About Us’ képek vegyesen
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Fotósorozat  /  Perrie  /  Videóklip  /  Zene     ♥12

A pénteki klippremier óta kiderült, hogy a korábban forgatási képeknek hitt darabok nem azok voltak. Gyorsan frissítettem is ezeket a mappákat a galériában, és újakat is töltöttem fel. A valós klipforgatásos képek közül maga Perrie is közzétett párat, de a Perrie HQ csapat sem tétlenkedett! Jelen pillanatban 30 darabot érhettek el.

A hálós piros ruhás jelenetek pedig kizárólag a dalszöveges videóhoz készültek. Sajnálom, hogy tengerpartos jelenetek nem kerültek bele a végleges videóba, mert ezek a pillanatok is gyönyörűek lettek Perrie-ről!

Az utolsó adag pedig a promóciós fotózáshoz tartozik. Ezeket akkor készítették, amikor a kislemez borítóképét is. Azt hittem, hogy a klipben több parti jelenet lesz, ehelyett a háznál és a medencénél rögzítették a nagyrészét. Az autós jelenetből sem sok került bele.

438705592_18439351081056292_2653165497007076904_n.jpg 437080252_18439351045056292_8385328431309774482_n.jpg 437937204_18439351063056292_4081565357508514944_n.jpg 1781713313170178170_20240420_175531_img4.jpg
IMG_3828.jpeg IMG_3710.jpeg GLNRl6pX0AEktys.jpg 436855375.jpg
IMG_3736.jpeg 434390182.jpg 433589529.jpg
Perrie tiszta vizet öntött a pohárba a dalt illetően. A Rolling Stone magazin cikkezett erről, hogy kinek/kiknek is íródott a ‘Forget About Us‘. Sokan rögtön Zayn-re gondoltak, de nemcsak őt érinti.

„Visszatekintek a korábbi kapcsolataimra, és valóban boldogan gondolok vissza azokra az időkre. Vajon most is ott akarok lenni? Nem. Nem így alakult, és ha így kellett volna, akkor megtörtént volna. A kapcsolatok hatalmas részét képezték az életemnek, és ők tettek azzá, aki most vagyok. Szerintem ez egy jó érzés, hogy őszinte legyek, és szuperül átélhető.”

214« ElsőELŐZŐ OLDAL......28...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »