A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 21 - TRNSMT Festival (Perrie)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
      2026. Július 01 - Roskilde Festival (Jade)
      2026. Július 02 - Rock Werchter (Jade)
      2026. Július 04 - Open'Er Festival (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
dec 10, 2021
‘Loungewear’ kollekció elérhető
icon-pencil     Eve     icon-folder     Loungewear  /  Merchandise     ♥25

A mai nap tették közzé a Little Mix profiljain, hogy elérhetővé vált a ‘Loungewear‘ névre keresztelt kollekciójuk. Egy színben kapható minden termék, egységesen mentazöldben. Az egész kollekció 5 darabból áll, egy zokniból, sapkából, pólóból, melegítőnadrágból és egy pulcsiból. Mindegyiken szerepel a ‘Little Mix‘ felirat. A képek alapján jó minőségű anyagból készült minden. Nekem személy szerint a nadrág és a sapka tetszik. Ha szeretnétek vásárolni, a lenti linken megtehetitek.

Little Mix Official Store

f942d163-7d23-4272-8b85-af9acc0a1c0b.jpg little-mix-logo-joggers.jpg little-mix-logo-hoodie.jpg little-mix-oversized-tee.jpg

dec 7, 2021
MOBO Awards
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  MOBO Awards     ♥30

Mint arról korábban beszámoltunk nektek, vasárnap került megrendezésre az idei MOBO Awards, melynek egyik műsorvezetője Leigh-Anne Pinnock volt! A szépséges énekesnő már a bevonuláskor tündökölt, egy sárga tüll szettet viselt, haja fel volt fogva, a sminkje pedig szerintem tökéletes volt. A vörös szőnyegen boldogan pózolt benne a fotósoknak, hiszen kiemelte a hibátlan alakját. Jómagam a ruhával annyira nem vagyok elégedett, láttam rajta ennél sokkal jobbat is már.

image1~205.jpg image8.JPG image13~97.jpg image19~72.jpg
Ám a legjobb csak ezután következett: Leigh átöltözött, és a műsort egy fekete, igen dögös ruhában kezdte meg. Én még ilyen merész darabot nem láttam rajta, ezért is lepődtem meg először, de az biztos, hogy fantasztikusan nézett ki. Később ezt is lecserélte, és egy visszafogottabb szettet kapott. Nagyon élvezte a műsorvezetést, remekül is ment neki. Lent megnézhetitek az egész díjátadót.

image6~140.jpg image4~158.jpg image9~121.jpg image10~114.jpg
A színfalak mögött is követték őket a fotósok, az előkészületekről is készítettek képeket róla. Látszik az arcán a boldogság, hiszen megtiszteltetve érzi magát ettől a felkéréstől. Fontos számára a MOBO Awards, hiszen itt csak fekete előadókat díjaznak.

image3~167.jpg image5~151.jpg image6~141.jpg image8~122.jpg
Callum egy rövid fotósorozatot is lőtt a szépségről, a sárga ruhájában állt modellt neki a színfalak mögött. Itt kiemelték az ékszereit is. Nagyon jó képek lettek, érdemes meglesni őket!

image2~189.jpg image3~168.jpg image4~160.jpg image5~152.jpg

dec 6, 2021
At Home Documentary (I. rész)
icon-pencil     katie     icon-folder     At Home Documentary  /  Hír  /  Interjú     ♥29

Nagy dobással készültek tegnap a lányok, ugyanis kiadtak egy otthon készült dokumentumot, aminek az első része 5-én debütált. A legelső részben a kezdetekről, az X-Factoros időkről beszéltek leginkább. Elég hosszú, 41 perces videót kaptunk, de összegyűjtöttem nektek a legfontosabb infókat, amiket megtudtunk belőle. A hosszú videó következménye pedig az, hogy jó sok információmorzsát hoztam.

  • Érezték, hogy nagy dobás lesz a Little Mix és ez az egész egy különleges dolog
  • Fiatalok, naívak voltak. Sodródtak az árral, minden új és izgalmas volt. Sokat utaztak, egy álomvilágban éltek.
  • A nyerés akkor hatalmas magabiztosságot adott nekik. 2011-ben érdekelte őket az emberek véleménye és mindennel foglalkoztak, most, hogy már kevésbé, nagyon felszabadító érzés
  • Az X-Factor megnyerése után megkapták a következő évi eseménynaptárat is és rögtön megkezdődtek az interjúk, rádiós beszélgetések, események
  • Akkor fogták fel, hogy az egész valóságos, amikor találkoztak a rajongókkal és sikítoztak, sírtak, csakhogy láthassák őket
  • Perrie az anyukája miatt is ment az X-Factorba, hogy jobb életet tudjon biztosítani nekik. Így amikor lehetősége volt nekik házat venni, az volt a legnagyobb érdem, amit elért, a legjobb érzés, hogy megtehette
  • Az egyik legkedvesebb emlékük az, hogy elmehettek Amerikába legelőször együtt turnézni és a DNA lemez akkor a 4. volt a toplistán, ami hatalmas siker
  • A kezdetekben nagyon jól érezték magukat, ám amikor ráeszméltek, hogy sok lány példaképe, akkor rajtuk volt a nyomás, hogy nem hibázhatnak

Tovább olvasom »

dec 5, 2021
Amiért a legjobb lemez a ‘Glory Days’
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú  /  KISS FM UK     ♥34

A lányok a ‘KISS FM UK’-nál vendégeskedtek, ahol az elmúlt 10 évhez gratuláltak neki(k) a műsorvezetők. Csak Jade volt jelen, Leigh és Perrie online csatlakozott az interjúhoz. Kezdetben arról beszéltek, hogy a rajongók hogyan alakították ki a ‘Between Us’ dallistáját, hiszen a legjobb slágerekkel csak a legnagyobb előadók adnak ki lemezt. Jade elmondta, ha visszamehetne az időben azt üzenné magának, hogy élvezze ki a pillanatot, több képet/emléket örökítene meg.  Leigh úgy véli, hogy a ‘Glory Days’ lemez volt számukra a legjobb időszak, kijött onnan jó pár sláger. Perrie a ‘Between Us’ egyik új daláról, a ‘No’ körülményeiről beszélt, hogy a sok igen után, mostmár ideje nekik nemet is mondani. Majd következett 10 kérdés, amit egy-egy lány kapott. Például Jade elárulta, hogy az egyik kedvenc fan pillanata az volt, amikor Brazíliában lehettek. Majd Leigh is elárulta, hogy neki is ez a kedvenc fellépése volt. Perrie kedvenc, örök dala a ‘Shout Out To My Ex’, Leigh kedvenc közreműködése pedig a ‘No More Sad Song’-ban Machine Gun Kelly volt. De meséltek még kedvenc Little Mix mémekről, kedvenc közös utazásokról is. Érdekes interjú lett, érdemes megnézni!

dec 4, 2021
Graham Norton Show – fellépés
icon-pencil     katie     icon-folder     Between Us  /  Fellépés  /  Graham Norton Show  /  Hír  /  Interjú     ♥46

Eve számolt be nektek, hogy a lányok a tegnap esti Graham Norton Show vendégei voltak, ahol az interjú mellett elő is adták ‘Between Us’ c. dalukat élőben, ami igazán érzelmesre sikerült. Jade már az elején alig tudta visszatartani a könnyeit és a végén egy közös ölelés sem maradhatott ki. Sajnos nagyon látszódott is, hogy a szünet leginkább Jade-t viseli meg a legjobban. Viszont a szünet 10 kemény év után igenis rájuk fér. Mint mindig, most is nagyon ütősen szóltak együtt. Nézzétek meg ti is a videót a fellépésről!

A fellépés után pedig egy rövid interjút is adtak. Elárulták, hogy 10 év elképesztő évük volt, de tudták, hogy ideje kicsit szünetre vonulni és ennek most jött el a tökéletes ideje. De nagyon szeretik egymást, szinte családtagoknak tekintik egymást. Bármit is csinálnak külön-külön, mindenben támogatták egymást eddig is, és ezután is így fognak tenni.

Valamint mivel már Jesy Nelson nem a Little Mix tagja, így szeretnénk a Ti véleményeteket kikérni, hogy szeretnétek-e továbbra is követni az életét és a munkásságát. Ezt az alábbi szavazás eldönthetitek és szavazhattok!

dec 3, 2021
Graham Norton Show – ma lesznek adásban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Between Us  /  Fellépés  /  Graham Norton Show  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥41

Pár hete kelt szárnyra a hír, miszerint a Little Mix a Graham Norton Show vendége lesz. A velük készült interjút ma láthatják a nézők, amiben (valószínűleg) a szünetről is szót fognak ejteni. Az első kedvcsináló képek már előző este debütáltak, csodaszép öltözékben jelentek meg a lányok. Rajtuk kívül még ott lesz Hanry Cavill és Zendaya is (aki a kulisszák mögött odament hozzájuk, megölelgette őket és elmondta, hogy szereti őket).

0UETCgQTtj4.jpg 250414883_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-4.jpg

Már a beharangozásnál közölték, hogy a ‘Between Us‘ c. dalukat élőben elő is adják. Ez valóban megtörtént, erről is kaptunk pár képet. Nagyon érzelmesre sikerült, ugyanis kétszer énekelték el, mert elsírták magukat. Jade még meg is kérdezte őket, hogy „lányok, biztos ezt akarjuk csinálni?” utalva itt a szünetre. Ezért is tartom kizártnak, hogy abbahagyják a közös munkát, mert szeretik egymást, szeretnek együtt zenélni, szerintem sokáig nem fogják bírni a másik nélkül. Remélem 1-2 éven belül újra folytatják a közös utat.

250414875_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-2.jpg 697612022.jpg QJAdPUUwOfA.jpg 250414880_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-3.jpg

233« ElsőELŐZŐ OLDAL......82...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »