A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 21 - TRNSMT Festival (Perrie)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
      2026. Július 01 - Roskilde Festival (Jade)
      2026. Július 02 - Rock Werchter (Jade)
      2026. Július 04 - Open'Er Festival (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr 14, 2022
Helyzetjelentés
icon-pencil     Eve     icon-folder     Weboldal     ♥35

Ne haragudjatok, hogy lassan másfél hónapja nem adtunk életjelet, de mindkettőnk élete szörnyen elfoglalt lett. Igyekszünk pótolni a kimaradásainkat, csak időt kérünk. Én a héten elutazom, így csak a jövő héten tudok jelentkezni. Addig is legyetek türelemmel! Köszönjük!

jan 2, 2022
‘Ez nem a vég’ – Shields Gazette interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade  /  The Shields Gazette     ♥32

South Shields szupersztárja, Jade Thirlwall megígérte a rajongóiknak, hogy a Little Mix-nek még nincs vége. A brit slágerlisták történetének legsikeresebb lánycsapata – ők lettek az első olyan banda, akinek a dala 100 héten keresztül szerepelt a Top 10-ben -, december elején mindenkit ledöbbentett azzal, hogy szünetre vonulnak. Hivatalos Instagram fiókjukon tették közzé, hogy a 2022-ben esedékes Confetti turnéjuk után kis pihenőt tartanak. A trió – Jade, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock – azután vált híressé, hogy 2011-ben, az X-Factor nyolcadik évadában Jesy Nelsonnal együtt megalakult a Little Mix, pedig mindannyian szóló előadóként jelentkeztek. Azóta eladtak 60 millió kislemezt, és világszerte sikert arattak.

b25lY21zOjgxNjU1ZjcxLTAxNDUtNGY4ZS05ZGQ0LTY0MzJkNTYzZWJjMjowNDMyNjIxZC1kODdlLTQyNDgtOWUzZS03ZGQzNTAzYzhhNjM3D.jpg b25lY21zOjYyMmU2MmFjLWFlODMtNDQ0NC05MTNiLTAzOWI0N2QzNzJlMjpmZjg5ZmZmNy00MWIyLTQxY2EtYTY5Ni0yNDg3YzFhY2ExNDI3D.jpg
Jesy 2020. decemberében mentális egészségére hivatkozva elhagyta a csapatot, Leigh-Anne és Perrie pedig édesanyák lettek 2021-ben. Leigh augusztusban szülte meg ikreit, valamint színészként debütált a Boxing Day c. ünnepi filmben, míg Perrie augusztus 21-én hozta világra Axel nevű kisfiát.

A Cancer Connections Boxing Day rendezvény előtt Jade azt mondta, hogy épp itt volt az ideje, hogy lélegzetvételnyi szünetet tartsanak. De megígérte a rajongóinak, hogy visszatérnek.

Annyiszor mondtuk már azt, hogy ez nem a végét jelenti – tette hozzá. Csodálatos 10 év volt, és úgy éreztem, itt az ideje egy kis szünetnek – szó szerint megállás nélküli évtized volt ez.

Jade, aki évek óta támogatója a Cancer Connections ünnepi napjának, már nagyon várja a pihenést.

A South Shields-i suliból egyenesen a Little Mix-be kerültem. A fiatal felnőtt éveimet a zeneiparban töltöttem.

dec 27, 2021
Új Ellesse kollekció
icon-pencil     Eve     icon-folder     Ellesse  /  Fotósorozat  /  Jade     ♥40

Jade idén lett a brit Ellesse reklámarca, örömmel tett eleget a felkérésnek. A hír bejelentése után számos fotó került elő róla, ezeket már láthattátok a galériában. Most azonban folytatódik a közös munka, a második kollekciót (ez a 2021-es őszi/téli) is vele promózzák. Egyelőre két szettet mutattak meg, mindegyik fantasztikusan áll neki. Valószínűleg ugyanakkor történt a fotózás, mint az első kollekcióé,a haja, a sminkje és a háttér is ugyanaz. Öt új képpel gazdagodott a galériánk, mind nagyon jó lett Jade-ről. Látszik rajta, hogy imádja az Ellesse-l való közös munkát.

image3~170.jpg image4~161.jpg  image2~10.png

dec 26, 2021
Boldog 29. születésnapot Jade!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Születésnap     ♥31

A csodálatos hangú Jade Thirlwall ma ünnepli 29. születésnapját! Természetesen erről mi sem feledkeztünk meg, a szokásos animációkkal ellátott posztban emlékezünk meg erről a jeles eseményről. Az idei év bár nem volt annyira sűrű, mint a korábbiak, Jade élete egy percig sem volt unalmas. Rengeteg interjút adott, fotózásokon vett részt, dalokat írt, és amíg csapattársai a gyermekáldással voltak elfoglalva, kitartóan helyt állt az ő nevükben is. Jade ígérte, a jövőben sem fog leállni, hiszen számos terve van, beleértve a saját produkcióit, de előre gondolt már a Little Mix-re is.

Bár már Karácsony 2. napja van, azért szeretnénk mi is Nagyon Boldog Karácsonyt kívánni az összes látogatónknak! Reméljük a továbbiakban is nézni fogjátok az oldalunkat, mi pedig minden erőnkkel igyekszünk naprakészek lenni.

 

dec 19, 2021
Brit Awards 2022 – jelölések
icon-pencil     Eve     icon-folder     Brit Awards  /  Hír     ♥23

A tegnapi napon közzétették a 2022-es Brit Awards jelöltjeinek a listáját. Már mindenki nagyon várta a műsort (amiben anno a lányok is felléptek a ‘Think About Us‘ dalukkal), amiben nyilvánossá tették a kategóriákat és a jelölteket. Jövőre újra izgulhatunk értük a ‘Év Bandája‘ címért, amit idén ők nyertek meg. Ezzel történelmet írtak, mivel a Little Mix volt az első női győztes csoport. Már negyedjére szállnak ringbe ezért a díjért.

Wolf Alice
D-Block Europe
London Grammar
Little Mix
Coldplay

A másik kategória, ami a Mixereket érdekelheti, az ‘Év Nemzetközi Dala‘ lesz. A ‘Heartbreak Anthem‘ esélyes erre a címre, és reméljük meg is szerzi azt. David Guetta és a Galantis is megosztotta ezt az Instagram fiókján, nagyon örülnek a jelölésnek. Annyi biztos, hogy nagyon erős a felhozatal, Billie Eilish, Doja Cat, Lil Nas X, Maneskin, Olivia Rodrigo és The Weeknd dalai is esélyesek.

ATB / Topic / A7S – Your Love (9PM)
Billie Eilish – Happier Than Ever
Ckay – Love Nwantiti (Ah Ah Ah)
Doja Cat ft SZA – Kiss Me More
Drake ft Lil Baby – Girls Want Girls
Galantis, David Guetta & Little Mix – Heartbreak Anthem
Jonasu – Black Magic
Kid Laroi & Justin Bieber – Stay
Lil Nas X – Montero (Call Me By Your Name)
Lil TJ & 6lack – Calling My Phone
Maneskin – I Wanna Be Your Slave
Olivia Rodrigo – Good 4U
Polo G – Rapstar
Tiesto – The Business
The Weeknd – Save Your Tears

A Brit Awards-ot 2022.február 8-án tartják majd meg, ha a koronavírus nem szól közbe.

dec 11, 2021
‘Boxing Day’ képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Boxing Day  /  Leigh-Anne  /  X-Factor     ♥43

Múlt héten jelent meg Angliában a ‘Boxing Day‘ c. film, ami Leigh-Anne filmes debütálása! A főszereplő volt barátnőjét alakítja benne, Georgiát. Nem áll tőle messze a karakter, hiszen egy énekesnőt kellett játszania. A története röviden annyi, hogy a két főszereplő épp az esküvőjükre készül, és ebbe a folyamatba csöppen bele Georgia is, aki megtudja, hogy volt párja a vőlegény. Egy aranyos, karácsonyi, szerelmi bonyodalmas film lett. Ehhez időközönként jelentek meg képek, többek közt egy karakterfotó is. Ezt Leigh az Instagramján is megosztotta követőivel. Ezen kívül jelenetekről is kaptunk párat, akad olyan is, amin épp a színpadon énekel. Sajnos nagyon is úgy fest, hogy a film idehaza nem kerül a mozikba, így szinkron sem fog készülni hozzá.

258809639_123534873448333_98470448913472732_n~0.jpg
image3~161.jpg image1~201.jpg 28229_330.jpg 28129_331.jpg
Ezen kívül a mai napra egy másik fontos hírünk is van: 10 évvel ezelőtt nyerte meg az X-Factort a Little Mix! A rajongók minden évben megemlékeznek erről, a lányok viszont egyelőre még nem osztottak meg semmit idén. Kíváncsian várjuk, nekik is eszükbe jut-e ez a nap.

233« ElsőELŐZŐ OLDAL......81...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »