MILKY interjú BRICKS interjú és fotósorozat House Against Hate rendezvény Billboard interjú Leigh-vel
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • 2026.április 06. - 3Olympia Theatre,Dublin (Leigh-Anne)
    • 2026.április 07. - SWG3, Glasgow (Leigh-Anne)
    • 2026.április 08. - Albert Hall, Manchester (Leigh-Anne)
    • 2026.április 10. - Electric Bristol, Bristol (Leigh-Anne)
    • 2026.április 11. - O2 Forum Kentish Town, London (Leigh-Anne)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
9
2023
HUGO x S&G esemény
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥30

Előző bejegyzésemben említettem nektek, hogy Leigh fel fog lépni a HUGO x S&G rendezvényén. Ez így is lett, előadott pár dalt az este folyamán. Nemcsak a két kislemezével készült erre az alkalomra, hanem elővette a Doja Cat feldolgozását is, amit a Live Lounge-ban hallhattunk már. Ezt a listát még a ‘Walk On By‘ dallal egészítette ki. Reméljük hamarosan bővül a saját dalok száma, és idén még kiadhatna még egy kislemezt.

A fellépésről pár fotót már találtok a galériában, illetve egy kulisszák mögöttit is. Leigh az estére fekete szettet kapott, ami fantasztikusan állt neki. A haja végre ki volt engedve, ami sokkal jobban áll neki, mint akármilyen fonat. Videókat is találtam, ezeket linkeltem lent. Ha még lesznek újabbak, frissítem a posztot.

  1. Don’t Say Love 01 | 02 | 03 |
  2. My Love 01 | 02 |
  3. Paint The Town Red 01 | 02 |
  4. Walk On By 01 |

1782816990.png 1782824963.png 1782816424.png 1782817514.png
1782816405.png

nov
4
2023
Leigh-Anne a német Glamour gálán
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  Fellépés  /  Glamour  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥45

Csütörtökön Leigh-Anne és csapata elhagyta Angliát, hogy Németországba repülhessen. Nem véletlenül utazott el, hivatalos volt a berlini Glamour Women Of The Year gálára. Megjelenése is sejthető volt, mivel már aznap elterjedt az interneten, hogy díjat fog kapni ezen az estén. A 2023-as év ‘Áttörő zenésze‘ címet érdemelte ki a németeknél.Erre az alkalomra visszafogottabb szettet választottak neki, nemúgy, mint a brit gálán. Haja apró fonatokban volt összekontyolva, ami aranyos hatást keltett. Sminkje is igazán szolíd volt, a hangsúly a gyönyörű ezüst ékszereire volt fektetve. Tökéletesen passzoltak a világoskék felsőjéhez, ami egy fekete szoknyával párosult.

F99adSmXsAAkcNZ.jpg 1~15.jpg F99awghW0AAxUos.jpg 2~16.jpg
Az este nemcsak a díjátvétel miatt volt emlékezetes számára. Háttérzenekarával fel is léptek, két dalt adtak elő. Az ‘I Say A Little Prayer‘ feldolgozást, és a ‘Don’t Say Love‘ akusztikus változatát hallhatták a jelenlévők. Nem öltözött át, a gálán viselt szettben énekelt.

gettyimages-1760548310-2048x2048.jpg gettyimages-1760548282-2048x2048.jpg gettyimages-1760548469-2048x2048.jpg

nov
1
2023
Jade egy halloweeni bulin
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Megjelenés     ♥26

Tegnap volt Halloween, és a hírességek javarésze mind ki is használta az alkalmat, hogy különleges jelmezekbe bújva fotózkodjanak vagy éppen bulizzanak. Így tett Jade is, ugyanis hivatalos volt párjával együtt Maya Jama halloweeni partijára. Mint minden évben, ezúttal is extrára sikerült a jelmeze (még mindig nevetek, ha ránézek). A páros idén Mr. Beannek és mackójának öltözött, Jordan kapta a szeretett plüss szerepét. A legendás sárga autó is megjelent, a táskája formázta. Fenomenálisan néztek ki, annyira testhezállóak ezek a poénos dolgok Jade-nek.

Perrie otthon töltötte a Halloweent, kisfiával közös jelmezt húztak fel. A L’ecsó c. mesefilm két főszereplőjét formázták. Leigh-Anne nem tett közzé semmit, így nem tudjuk, hogy beöltöztek-e a családdal, vagy sem.

1756856142.png 1756856527.png

okt
29
2023
KISS Haunted House Party
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Fotósorozat  /  KISS Haunted House Party  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥20

Tegnap este ismét megrendezésre került a KISS Fm éves Halloween-i házibulija Liverpoolban. A Haunted House Party-nak ezúttal is az M&S Bank Aréna adott otthont, amit többször is megtöltött a Little Mix az évek során. A helyszín így nem volt ismeretlen Leigh-Anne számára. Szépséges kedvencünk is meghívást kapott, hogy vegyen részt ezen a különleges estén, mint fellépő. Korábban már hangoztatta, hogy Tia Dalmának fog beöltözni, aki ‘A Karib-tenger kalózai‘ c. filmekből lehet ismerős sokaknak. Így is történt, igazi kalózos-boszorkányos ihletésű ruhában jelent meg bevonuláskor. Testét tetkó matricákkal díszítették, a haja is raszta-szerűre volt elkészítve. Fenomenális volt a végeredmény, ez a stílus is remekül áll neki. A vörös szőnyegen sajnos sok fotó nem készült róla.

F9jDPRgXMAA0ssD.jpg F9jFa5zWIAANqGH.jpg F9jGpWZWYAA_cjN.jpg F9jGpWcW0AEzwwy.jpg
A hangbeálláskor többen is észrevették, hogy mindig újrakezdte a dalait, mondván ‘tudja ő ezt jobban is előadni‘. Ebből is látszik, mennyire maximalista, és a legjobbat akarja nyújtani mindenkinek. Összesen 10 percet kapott a színpadon, a ‘Don’t Say Love‘ és ‘My Love‘ dalait adhatta elő. Brit idő szerint 8:35-8:45 között állhatott a közönség előtt. A koreók ismerősek lehettek, a klipekben látottakat táncolták. Mindkét produkciója elérhető rajongói felvételen.

1761953347.png 1~12.jpg F9jUFkZW0AAd1jF.jpg l5.jpg
A kulisszák mögött Anthony Devlin fotós készített róla eszméletlen jó sorozatot. Itt jobban látható a jelmez és az apró részletek is.

1762098844.png 1762102649.png 1762103163.png 1762102617.png

okt
26
2023
Leigh-Anne a FENDI bemutatón
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥18

Leigh-Anne napjai igencsak mozgalmasak az utóbbi időben. A Little Mix szépséges énekesnője pár hónapja szólókarrierjét egyengeti, de közben a ‘Believe‘ memoárját is népszerűsíti. Most azonban egy ezektől teljesen független eseményen vett részt. A FENDI 23/24 téli kollekciójának bemutatójára ment el tegnap este testvérével együtt. Több híresség is részt vett rajta kívül természetesen, köztük a Sugababes énekesnője, Mutya Buena is. Vele is készültek közös képek. Bent pózolt a termékek előtt is, de a FENDI fal előtt is. Leigh egy fekete szettet választott erre az alkalomra,haja pedig hosszú fonatokban volt, sminkje pedig ezúttal is visszafogott lett.

Leigh__4_.png Leigh__5_.png Leigh__7_.png 1745426858.png
Nyilván a fotósok már vártak minden meghívott hírességet, és szerencsére Leigh-Anne-t is sikerült lencsevégre kapniuk. Mosolyogva lépett elő a parkoló autók mögül, és az épület előtt még megállt pózolni is nekik.

0002.png 0003.png 0010.png 0014.png

okt
24
2023
‘Believe’ könyv turné: Manchester
icon-pencil     Eve     icon-folder     Believe  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥28

Hétfőn tartották Manchesterben Leigh-Anne memoárjának, a ‘Believe‘-nek az első bemutató rendezvényét. Még a könyv bejelentésekor elárulta, hogy egy két alkalmas mini turnét indít, ahol rajongókkal találkozhat, beszélget kicsit róla. Az első állomása a manchesteri Bridgewater Hall volt, tegnap délután pedig sikeresen le is zajlott. Leigh egy világoskék két részes szettet viselt, haja hosszú fonatokban volt elkészítve erre az alkalomra. Egy beszélgető partnere volt, és igazából röviden próbált válaszolni a kérdésekre, mivel a könyvében ezekről hosszan írt. Sajnos hivatalos fotók nem kerültek még elő, de négy darab rajongói képet már találtok a galériában!

F9J5HC1W4AAudA-.jpg F9J5HC2XQAADlFY.jpg F9J5HC3XoAAcFNC.jpg F9J5HC4WMAE8sEx.jpg

A paparazzik már várták, hogy megérkezzen az épülethez. Sikerült is bőven az esemény előtt elcsípniük, amint elhagyta az autót. Egy barna melegítőszettet viselt és egy bő kabátot, a haja pedig már a bemutatóra volt elkészítve. Széles mosollyal az arcán fordult a kamerák felé, nagyon boldog volt, hogy eljött ez a nap is, és végre bemutathatja a könyvét.

image1~262.jpg image10~142.jpg image14~115.jpg image15~110.jpg

30« ElsőELŐZŐ OLDAL......15...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »