A héten a lányok egy percig sem pihentek, már a hétfőt is promótálással indították. A Kiss FM stúdió vendégei voltak, ahol a ‘Think About Us‘ volt a fő téma, és meghívásuk oka is. Ugyan a dal videója nem jelent meg – legkésőbb a hónapban érkezni fog, ezt ígérték. Ebben már Ty Dolla $ign is szerepelni fog, és a szerelem négy fázisát láthatjuk majd a lányok által a klipben. Sajnos egyelőre 3 képen kívül más nem jelent meg a látogatásukról, de ezeket már eléritek a galériában!
| ||
Sziasztok Mixerek! Katie már elhozta nektek a holland The Voice fellépés videóit, azonban a képekre ezidáig várnunk kellett. Összesen három darabot találtam, a fotósoknak valahogy nem sikerült mind a négy lányt lefotózniuk, ugyanis Leigh-Anne egyiken sem látható. Reméljük még több is előkerül, amin Pinnock kisasszony is szerepel majd. A fellépésük egyébként szerintem tökéletes volt, hihetetlenül jól táncoltak és az új koreográfia is remek volt!
| ||
Sziasztok Mixerek! A mai napon egy fantasztikus hírrel érkeztem! Reggel óta pletykálták, hogy Jade részt fog venni a 2019-es Comic Relief nevezetű jótékonysági kampányban, és ez azóta megerősítésre is került. Ráadásul megtudhattuk, hogy rajta kívül Leigh-Anne is ott lesz, és a Kilimandzsárót fogják megmászni jövő hónapban! Ez 5 895 métert jelent, és Afrika legmagasabb hegycsúcsa. Annyi biztos, hogy a két lány nem semmi feladatot vállalt be a jó cél érdekében. A BBC egyébként erről fog egy 1 órás dokumentumfilmet készíteni, és március 15-én láthatjuk is majd! A Comic Relief egy promóképpel is előállt, amin rajtuk kívül Dani Dyer, Shirley Ballas, Alexander Armstrong, Osi Umenyiora, Anita Rani, Ed Balls és Dan Walker szerepel, ők is részt vesznek rajta majd. Ezen kívül egy promóvideó is megérkezett (LINK), amiben Leigh kifejti, hogy szerinte a magassággal probléma lesz, Jade pedig nem attól tart, hogy nem lesz képes felmenni. A promókép mellé pár másikat is kaptunk a sajtótájékoztatóról, ahol részben leforgatták a kisfilmet is velük.
| ||
Sziasztok! A mai napra kisebb vegyes fotóadaggal érkeztem hozzátok, kezdem is időrendi sorrendben. Jesy-ről jelentek meg remek minőségű lesifotók még vasárnap estéről, ugyanis a barátjával, James-szel az Bunga Bunga Covent Garden-ben jártak Londonban és a távozást sikerült megörökíteni a lesifotósoknak, erről 21 fotót hoztam nektek. Jesy szokásához híven nagyon dögös szettben volt, a haja pedig most sötétbarna lett egy kicsit rövidebb stílusúban, ami remekül áll neki. Valamint Perrie-ről és Alex-ről is érkeztek további fotók a párizsi divathétről. Korábban már beszámoltunk róla, hogy ott jártak 16-án, szerdán, most újabb 6 fotó található meg. Végül pedig a mai nap folyamán felkerült egy videó/hangfelvétel a Youtube-ra, amiben egy svéd rádió a lányok ‘Think About Us’ c. dalát játszotta le és ebben le is hull a lepel, hogy valóban közreműködik benne Ty Dolla $ign. Remélem hamarosan felkerül a lányok csatornájára is a dal és remek minőségben is hallhatóvá válik. Paparazzi fotók > 2019 > Január 13 – Jesy távozik a Bunga Bunga Covent Gardenből Londonban | ||
Kezdetét vette a párizsi Divathét, melyre rengeteg sztár látogatott el, köztük Perrie és kedvese, Alex Oxlade-Chamberlain focista is. Az Off-White bemutatóján vettek részt, ahol a fotósok ki is szúrták a párost, és még az épület előterében meg is állították őket egy-egy fotóra. Nagyon aranyosak voltak, folyamatosan fogták egymás kezét. A show benti részéről egyelőre képek még nem kerültek elő, de Instagram Story-n keresztül megosztották, hogy mennyire élvezték a műsort. Az utcán is észrevették őket a fotósok, és kicsit távolabbról sikerült lencsevégre kapniuk a szerelmespárt. Természetesen ők nem vettek figyelmet róluk, és nyugodtan sétálgattak kéz a kézben.
| ||
Sziasztok Mixerek! A csapat idei első hivatalos megjelenését is letudhatták tegnap, ugyanis a meghívottak és fellépők közt szerepeltek a BRITs Are Coming nevezetű rendezvényen. Ennek lényege, hogy itt jelentik be, hogy a BRIT Awards-on kiket jelölnek a különböző kategóriákban. Szerencsére idén is kaptak jelölést, a „Woman Like Me” esélyes a „Legjobb Videó” díjra, míg maga a Little Mix a „Legjobb Csapat” címért indulhat. Reméljük a Twitteres szavazáson végre sikerül bezsebelniük a WLM-vel az évek óta várva várt legjobb videó díjat, amiről tavaly éppen lecsúsztak. De visszatérve a rendezvényre, a lányok stílusukhoz illően öltöztek fel, egy fotó került eddig elő róluk, illetve a „Think About Us” fellépésük feltöltésre került a hivatalos YouTube csatornájukra! Ami érdekesség, hogy élőzenekar kísérte őket végig a dal alatt, korábban említették, hogy a turnét is szeretnék ezzel a megoldással csinálni.
| ||
Sziasztok Mixerek! Először is nagyon boldog új évet kívánunk nektek! Köszönjük, hogy tavaly is ennyien látogattatok és kitartóak voltatok a Facebook oldalunkon is. Reméljük, ez idén sem fog változni. Az újévet mindegyik lány egy kisebb buliban töltötte, Perrie Dubaiban van, Jade a barátaival házibulit tartott, Jesy egy klubba látogatott el, Leigh-Anne pedig maga szervezett egyet Andre-val. Ezen tiszteletét tette Adam Burrell (sminkesük), Zack és Jamie is (stylistjaik), Claudimar Neto is és egykori mentoruk, Tulisa is! Róla köztudott, hogy azóta is rajong a lányokért, és támogatja őket. A partiról szerencsénkre jó minőségű fotók kerültek elő. Leigh egyszerűen gyönyörűen festett, a bankjegyes csizmája pedig ötletes volt.
| ||