Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
dec
4
2021
Graham Norton Show – fellépés
icon-pencil     katie     icon-folder     Between Us  /  Fellépés  /  Graham Norton Show  /  Hír  /  Interjú     ♥27

Eve számolt be nektek, hogy a lányok a tegnap esti Graham Norton Show vendégei voltak, ahol az interjú mellett elő is adták ‘Between Us’ c. dalukat élőben, ami igazán érzelmesre sikerült. Jade már az elején alig tudta visszatartani a könnyeit és a végén egy közös ölelés sem maradhatott ki. Sajnos nagyon látszódott is, hogy a szünet leginkább Jade-t viseli meg a legjobban. Viszont a szünet 10 kemény év után igenis rájuk fér. Mint mindig, most is nagyon ütősen szóltak együtt. Nézzétek meg ti is a videót a fellépésről!

A fellépés után pedig egy rövid interjút is adtak. Elárulták, hogy 10 év elképesztő évük volt, de tudták, hogy ideje kicsit szünetre vonulni és ennek most jött el a tökéletes ideje. De nagyon szeretik egymást, szinte családtagoknak tekintik egymást. Bármit is csinálnak külön-külön, mindenben támogatták egymást eddig is, és ezután is így fognak tenni.

Valamint mivel már Jesy Nelson nem a Little Mix tagja, így szeretnénk a Ti véleményeteket kikérni, hogy szeretnétek-e továbbra is követni az életét és a munkásságát. Ezt az alábbi szavazás eldönthetitek és szavazhattok!

Szeretnél látni híreket Jesy-ről?
Vote
×

No account? Register here

Forgot password

dec
3
2021
Graham Norton Show – ma lesznek adásban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Between Us  /  Fellépés  /  Graham Norton Show  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥24

Pár hete kelt szárnyra a hír, miszerint a Little Mix a Graham Norton Show vendége lesz. A velük készült interjút ma láthatják a nézők, amiben (valószínűleg) a szünetről is szót fognak ejteni. Az első kedvcsináló képek már előző este debütáltak, csodaszép öltözékben jelentek meg a lányok. Rajtuk kívül még ott lesz Hanry Cavill és Zendaya is (aki a kulisszák mögött odament hozzájuk, megölelgette őket és elmondta, hogy szereti őket).

0UETCgQTtj4.jpg 250414883_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-4.jpg

Már a beharangozásnál közölték, hogy a ‘Between Us‘ c. dalukat élőben elő is adják. Ez valóban megtörtént, erről is kaptunk pár képet. Nagyon érzelmesre sikerült, ugyanis kétszer énekelték el, mert elsírták magukat. Jade még meg is kérdezte őket, hogy „lányok, biztos ezt akarjuk csinálni?” utalva itt a szünetre. Ezért is tartom kizártnak, hogy abbahagyják a közös munkát, mert szeretik egymást, szeretnek együtt zenélni, szerintem sokáig nem fogják bírni a másik nélkül. Remélem 1-2 éven belül újra folytatják a közös utat.

250414875_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-2.jpg 697612022.jpg QJAdPUUwOfA.jpg 250414880_little-mix-the-graham-norton-show-3rd-december-2021-3.jpg

dec
2
2021
‘Boxing Day’ premier
icon-pencil     katie     icon-folder     Boxing Day  /  Hír  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥16

Holnap, azaz december 3-án jelenik meg Leigh filmje, a ‘Boxing Day’, amiben színésznőként debütál Georgia karakterében. Ennek promotálása érdekében ellátogatott november 29-én, hétfőn a londoni székhelyű ‘Capital FM’ rádióállomáshoz. Megtudtuk azt, hogy sokszor a hotelekbe álnévvel jelentkeznek be, hogy ne ismerjék fel őket, valamint sokszor Disney karakterekkel párosítják össze őket. A promózásról 2 és további 2 képet találtok meg a Capital FM látogatásáról.

image4~154.jpg image3~162.jpg
image1~202.jpg image2~183.jpg

Másnap, november 30-án pedig sor került a vörös szőnyeges ‘Boxing Day’ premierre is. Az eseményen természetesen a film színészei is részt vettek és közös képek is készültek. Leigh-t büszke párja, Andre is elkísérte, ám meglepetésünkre Perrie és Jade is támogatta barátnőjüket és elmentek ők is az eseményre, ahol szemmel láthatóan is nagyon örültek a viszontlátásnak, ölelgették egymást. Jade és Perrie pedig nagyon büszkék voltak barátnőjükre és természetesen nem maradhattak el a közös fotók sem. Elég sok, szám szerint 683 kép került elő, amit a galériában megtalálhattok. Ezután sor került az elmaradhatatlan ünneplés, azaz az afterparty, amin Jade is jelen volt, erről további 8 képet láthattok.

1102205613030_016_Little_Mix__2_.jpg 1102205613030_211_Little_Mix__203_.jpg 1102205613030_365_LM__155_.jpg 1102205613030_566_LM__388_.jpg
BRLM_287829_65.jpeg image5~3.jpg image6~3.jpg image8~2.jpg

Illetve szép számban kaptunk lesifotókat is ugyanerről a napról. Leigh a hotelből 30-án biztonsági emberek és a barátai társaságában távozott, erről viszonylag elég sok, 64 képet találtok meg. Majd a vörös szőnyeges érkezésről, ahol már Jade és Perrie is jelen volt 18 fotót láthattok. Végül pedig a sikeres nap után visszatértek pihenni a londoni hotelhez, erről szintén 18 képet találtok meg a galériában a lányokról.

image7~130.jpg image14~97.jpg image23~64.jpg image54~31.jpg
1101090101251_00_LM__1_.jpg 1101090101251_06_LM__10_.jpg 1101090101251_08_LM__12_.jpg 1101090101251_03_LM__6_.jpg
image2~185.jpg image9~120.jpg image1~204.jpg image18~80.jpg

nov
20
2021
Gay Times Awards
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  Fotósorozat  /  Gay Times Awards  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥33

Tegnap este került megrendezésre Londonban a Gay Times magazin díjátadó gálája, a Gay Times Awards. Az estére hivatalos volt Jade is, aki az újság legutóbbi címlaplánya is egyben. A díjátadóra egy fekete ruhát választott, ami fantasztikusan állt neki. A bevonuláskor puszit küldött a fotósoknak, és boldogan pózolt nekik. Ezt az épületbe lépés előtt is megtette, amikor a lesifotósok hada már várta őt. Az autóból kiszállva megállt nekik pár kép erejéig.

Haját lófarokba kötötték, oldalt hagytak neki két-két tincset. Egy csodálatos magassarkúval dobták fel megjelenését, ám a sminkje szerintem borzalmas volt. Túlságosan kis kihúzták a szemeit, egy egyszerűbb smink jobban mutatott volna rajta.

14~0.jpg 38.jpg 12~0.jpg 21~1.jpg
image5~145.jpg image1~200.jpg image3~160.jpg image7~129.jpg
Nem véletlen volt a meghívottak listáján: azon kívül, hogy címlaplány, az „Allyship” kategória díjazottja is lett egyben. Az LGBTQ+ közösség melletti kiállás mindig is fontos szerepet töltött be az életében, igyekezett mindig is támogatni őket. A díjátvételéről pár kép is készült, illetve lent megnézhetitek a köszönőbeszédét.

s_3.jpg s_1.jpg s_2.jpg s_4.jpg
A színpadról egyenesen a sajtószobába vezetett útja, ahol büszkén fotózkodott a díjával. Ezeken kívül hivatalos fotósorozatot is készítettek róla, egy egyszerű háttér előtt. Roppant mód élvezte mindkét fotózást.

a_2.jpg a_3.jpg a_6.jpg a_7.jpg
f_1.jpg FEn5Q89UYAIq4VS.jpg f_6.jpg f_10.jpg

okt
13
2021
Jesy megjelenések, interjúk, lesifotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú  /  Jesy  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥13

Múlthét pénteken, 8-án jelent meg Jesy debütáló kislemeze, a ‘Boyz’, amit az előző bejegyzésben már olvashattatok és meghallgathattátok. Nos, ennek promotálása érdekében több rádiós stúdióba ellátogatott, hogy beszéljen kicsit a dalról, a hátteréről, mi ihlette a dalt. Azt már tudjuk, hogy Jesy akkor írta a dalt, amikor szakításon ment keresztül, ám 7-én ellátogatott a KISS FM rádióba ahol erről beszélt, illetve megtudtuk, hogy ilyen hosszú ideig még sosem volt szingli, de nagyon élvezi, mert felfedezheti önmagát, valamint, hogy a rajongók saját magukat nevezték el, ők lettek a ‘baddies’. A stúdióból 12 fotót, valamint az érkezésről/távozásról további 20 fotót találhattok.

1345304261.jpg 1345304248.jpg 1345303694.jpg 1345304468.jpg
jesynelson-xaos335-07102021-6.jpg jesynelson-xaos335-07102021-15.jpg jesynelson-xaos335-07102021-18.jpg jesynelson-xaos335-07102021-8.jpg

Ugyanezen a napon, tehát múlthét csütörtökön pedig bulizni indult a londoni éjszakába, ekkor is lesben várták már a lesifotók, erről szintén 20 lesifotót találhattok meg a galériában.

jesy-nelson-xaos335-07102021-7.jpg jesy-nelson-xaos335-07102021-20.jpg jesy-nelson-xaos335-07102021-17.jpg jesy-nelson-xaos335-07102021-1.jpg

Valamint a kislemez megjelenése napján a ‘Global Radio Studio’-ba ment, erről nagyon szuper kis fotók születtek, ugyanis egy ‘Boyz’ feliratú autóval érkezett meg a helyszínre. Erről pedig elég sok, szám szerint 208 szuper minőségű képeket találhattok meg.

jesynelson-xaos335-08102021-2.jpg jesynelson-xaos335-08102021-15.jpg jesynelson-xaos335-08102021-94.jpg jesynelson-xaos335-08102021-175.jpg

Ezen kívül még számtalan interjú jelent meg, ahol nyilatkozott. A ‘Happy Place Podcast’-ben vendégeskedett, erről egy elég hosszú, közel 47 perces beszélgetés került fel. Természetesen itt is a kislemez állt a beszélgetés fő hátterében, de beszélt arról, hogy most érzi magát a legboldogabban és hogy készen áll az új fejezetre, amit az élet tartogat számára és mennyire szabadnak érzi magát, most, hogy távozott a Little Mix-ből. Valamint, hogy mennyire csapdában érezte magát. A ‘Zach Sang Show’-ban is vendégeskedett, erről 27 perces interjú került fel Youtube-ra, ahol videóhívásban beszélgettek. Itt is a dalról, a LM távozásról beszélgettek leginkább. Pár napja került fel az ‘Entertainment Tonight’ interjú is, ahol a dal mellett a randizásról beszélgettek és azt is megtudtuk, hogy nem beszélt már a LM-es lányokkal jó ideje. Elárulta, hogy azt szerette a legjobban, hogy a Little Mix-ben volt, hogy közösen álltak ki dolgok mellett a dalaikban és hogy senki sem akart a ‘fő’ ember lenni. A ‘Hits Radio’-ba is ellátogatott még 7-én. Természetesen itt is a dalról beszélt leginkább, ám mesélt arról, hogyan jött létre a közreműködés Nicki-vel, hiszen számára ő a rap királynője. Elmesélte, hogy a héten kezdi próbálni a ‘Boyz’ dalt, hogyan fogja majd színpadra vinni, ami miatt nagyon izgatott. Végül pedig még 2 beszélgetést hoztam, az egyik a ‘The Bellissimo Files’-hoz készült, ahol arról beszélt, hogy magához akart leginkább hű maradni. Az utolsó interjúban a ‘The Project’-tel beszélgetett. Itt többek között tanácsot adott azok számára, akiket online bántalmaznak.



szept
20
2021
Jade megjelenés, Jesy fotósorozat
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Hír  /  Jade  /  Jesy  /  Megjelenés     ♥19

Jade és kedvese Jordan Stephens tegnap este részt vettek a londoni divathéten Richard Malone x Mulberry show-ján. Az eseményt a londoni V&A múzeumban rendezték meg. Párosunk egy összepasszoló, sötétkék színű szettben jelent meg. Az énekesnő egy miniruhát viselt, fekete magassarkúval és fekete, krokodilmintás táskával. A páros az első sorban foglalt helyet az eseményen, Joy Crookes énekesnő és Clara Amfo műsorvezető és rádiós mellett. Jade 2020. októberében erősítette meg, hogy egy párt alkot Jordan-nel és a pandémia alatt ismerkedtek meg. 31 képet találtok a tegnapi estéről.

1341324875-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg 1341324892-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg 1341327517-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg 1341325421-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg

Illetve alig pár órája Jesy-ről jelent meg újabb fotósorozat és magazin. Az új fotósorozat és magazincímlap a Noctis XXI Uprising Magazinhoz készült. A fotósorozat koncepciója egy Covid utáni világ volt, elutasítva a normalitást, az új generáció felemelkedését ünnepli, amely kiszabadul az unalmas hagyományokból és a kezébe veszi a dolgokat az új generáció. Egyelőre 1 magazinfotó és 1 fotósorozatkép jelent meg, valamint interjúrészletek, ahol leginkább az új korszakáról, dalairól beszélt.

Mh_uvEQ8IFo.jpeg

,,Művészként hiteles akarok lenni saját magamhoz. Nem akarom, ha azért adnának nekem dalt, mert az slágergyanús. Azt akarom, hogy a dalok tőlem származzanak, hogy a rajongók tudják melyikhez van közöm és melyikhez nem… Ilyen egy valódi művész, amikor valóban hiteles vagy és a saját történeteidet meséled el. El kell mondanom az igazamat, a sztorikat, amiket az emberek nem tudnak és ez nagyon szuper és felüdülés. Olyan, mint egy terápia.”

Illetve nyilatkozott a közelgő kislemezről, a ‘Boyz’-ról is, ami a következő hetekben fog debütálni.

,,Olyan dallal akartam visszatérni, amire az emberek azt mondják, hogy na jó, ez okéé! Az emberek ezt vagy szeretni fogják, vagy utálni, inkább, minthogy azt mondják rá, hogy ‘hát, nem is tudom.. oké…” Akkor írtam a dalt, amikor szakítottam az akkori párommal és ez abszolút rólam szól. Szeretem a rosszfiúkat. Mindig ezt mondom az embereknek.. ez nem egészséges!”

bpiLO-MAAw8.jpeg

29« ElsőELŐZŐ OLDAL......19...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »