Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept
18
2021
Jade hivatalosan is ‘Lady’ lett!
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥16

Sziasztok!

Most egy jó adagnyni híreket és képeket hoztam, aminek leginkább főszereplője most Jade lett. Érthető okokból Leigh-ről és Perrie-ről alig-alig vannak hírek, hiszen ők most az újdonsült jövevényekkel foglalkoznak, hiszen most ez a legfontosabb. Jade-t és kedvesét, Jordan-t még szeptember 13-án, hétfő este kapták le a lesifotók Londonban, amikor egy barátjuk, Tiffany Culver születésnapi bulijáról távoztak, erről 35 szuper kis fotót találhattok meg.

goff_celebs_at_one__4435752.jpg goff_jade_thirwall__4435731.jpg goff_jade_thirwall__4435723.jpg goff_celebs_at_one__4435753.jpg

Szeptember 16-án, csütörtökön pedig a Global Radio Studio-hoz ment, pontosabban a Capital FM-be, kivételesen egyedül, hiszen most neki kell helytállni és promózni az új kislemezüket is a lányok helyett. Az érkezéskor szívesen pózolt és készített fotókat az ott várakozó rajongókkal, 74 képet találhattok meg erről. A stúdióban pedig hatalmas meglepetés érte, ugyanis a rádiósok egy ‘Attention Party’-t tartottak kifejezetten neki, ezzel ünnepelték, hogy most csakis ő van a középpontban, lufikkal, poszterekkel és konfetikkel várták őt és akkor érkezett a második meglepetés: egy kitüntetést adtak át neki. Nem is akármilyet! Ugyanis megvásároltak neki egy címet és egy birtokot, így mostantól már hivatalosan is ‘Lady Jade Thirlwall’ a neve. A ‘Capital Breakfast’ házigazdája, Roman Kemp nyújtotta át Jade-nek az ezt igazoló papírt bekeretezve. A műsorban elárulta, hogy az új kislemez klipjét egy üvegházban forgatták és rettenetesen nagy hőség volt, ekkoriban pedig Leigh szörnyű boka dagadással küzdött és úgy érezte, hogy mindjárt fel fog robbanni.

jadethirlwall-xaos335-15092021-2.jpg jadethirlwall-xaos335-15092021-19.jpg jadethirlwall-xaos335-15092021-41.jpg jadethirlwall-xaos335-15092021-60.jpg
WoZjKblt9fA.jpeg jmJUzSbYoLk.jpeg

15-én szerdán a ‘Kiss FM’-nél vendégeskedett, erről is előkerült jó pár kép, ám egyelőre interjút nem kaptunk, valószínűleg oda is a ‘Love (Sweet Love)’ promozása érdekében ment el. Valamint megtudtuk, hogy szeptember 21-én, kedden a ‘Never Mind The Buzzcocks’ nevű műsorban lesz vendég, erről 3 fotó meg is jelent. A Today FM-nek elárulta Jade, hogy jó pár dalon dolgozik mostanában, amelyek más előadóknak készültek. Azt is megtudtuk, hogy az egyik előadó egy legenda Jade számára, jó régóta dolgozik az iparágban és nagyon felnéz rá.

1340569678.jpg 1340569662.jpg 1340569665.jpg 1340569666.jpg
RQdFC623vGM.jpeg y_Ph6LTFKdI.jpeg UOFxRxq99BU.jpeg

16-án pedig egy közös élőt tartottak, ahova becsatlakozott Perrie és Leigh is. Olyan volt, mintha egy átlagos csajos beszélgetésbe csöppentünk volna bele, ám azt megtudtuk, hogy a turnéra március körül kezdenek el próbálni. Illetve Leigh megkapta az ‘Év Celebe’ díját a ‘National Diversity ‘ díjátadón.

nov
9
2020
Tegnap esti MTV EMA
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Megjelenés  /  MTV EMAs  /  Sweet Melody     ♥18

Vasárnap este rendezték meg online az MTV EMA-t, aminek a házigazdája a Little Mix volt! A lányok vezették le az egész műsort nemzetközileg (idehaza Palvin Barbi és David Guetta szórakoztatta a közönséget). Sajnos Jesy rosszullét miatt kihagyta, így hárman kellett megoldaniuk. Aki követte élőben a díjátadót, az tudhatja, hogy tökéletesen oldották meg a lányok. Nagyon élvezték az egészet, és észre se lehetett venni, hogy először csinálnak ilyet. Két szettben vezették le a műsort, mindegyikben gyönyörűek voltak. Perrie frufruval jelent meg, ami fantasztikusan áll neki egyenesre vasalva. Az MTV EMA panel előtt pózoltak kicsit a fotósoknak, így pár képet már kaptunk. Az este nagyon jól sikerült, tekintve a bezsebelt díjak számát. A négy jelölésből kettőt sikerült elnyerniük. Ők lettek a „Legjobb brit & ír előadók”, illetve a „Legjobb Pop” kategóriában is győzedelmeskedtek. Ez azért is fontos, mert a BTS is jelölve volt – akiknek nagyobb a rajongói táboruk -, ám mi Mixerek többen szavaztunk!

image8~94.jpg image10~91.jpg image12~84.jpg image29~46.jpg

Természetesen az este folyamán fel is léptek, a ‘Sweet Melody’ dalukat adták elő újra élőben, és sajnos megint csak hárman. Fehér szettet viseltek, és egy táncszünettel kiegészített produkcióval készültek. Természetesen fel is került a Youtube-ra, hála az MTV-nek.

okt
25
2020
The Search: Első élő adás
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  Sweet Melody  /  The Search     ♥20

Tegnap este elstartolt a ‘The Search’ műsor első élő adása, ami nem igazán úgy alakult, ahogy azt előre tervezték. Értem itt ez alatt, hogy Jade nem tudott részt venni rajta, ugyanis karanténban van. Valószínűleg érintkezhetett egy koronavírus fertőzöttel, mert a jövő heti adásnál nem jelezték, hogy kihagyná, így biztos nem fertőzött (reméljük). A lányok mindez ellenére nélküle is megoldottak mindent. A műsort a ‘Sweet Melody’ fellépéssel kezdték, most adták először elő élőben, Jade részeit Perrie és Leigh-Anne énekelték. Hihetetlen produkciót nyújtottak, a lézeres megoldás pedig nagyon kreatív ötlet volt. Fekete és fehér műbőr szetteket viseltek, ami hasonlít a 2017-es ‘One Love Manchester’ ruhájukra.

122326131_165323331908006_1597032448072238526_n.jpg 122420284_1291702697834287_7533185852771486819_n.jpg 122612419_147982677044411_1573457281196977313_n.jpg 
Ezután elfoglalták helyeiket a mentor székeknél, itt becsatlakozott online melléjük Jade is. A fellépésen ugyan nem, de az este további részén így velük volt. Együtt pontozták a csapatokat, akik az este folyamán szintén fantasztikus produkciókkal lepték meg a nézőket. Sajnos – ahogy az a hasonló műsorokban lenni szokott -, egyikőjüktől búcsút kellett venni. Nem akarok spoilerezni, mert vannak, akik még nem látták. Lent megnézhetitek a fellépéseket és az eredményhirdetést. Jövő héten pedig folytatódik a The Search!

szept
10
2020
Keddi rádiós interjúk
icon-pencil     Eve     icon-folder     Capital FM  /  Fotósorozat  /  Heart Radio  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥17

Úgy fest, hogy kedden végre visszatértek a lányok a régi kerékvágásba, és tettek egy rádiós körutat. Jártak a Heart Radio stúdiójában is, ahol Jamie Theakston és Amanda Holden vendégei voltak. Egy rövid játékra is rávették őket, amiben a dalaikat kellett különböző stílusban előadniuk. Egyelőre csak ez a kicsi részlet jelent meg az interjúból, ami elvileg ma 18 órakor fel fog kerülni hivatalosan is a rádió csatornájára.

EhiqZK6WkAEfdqK.jpg   
 A Capital Fm reggeli műsorába is meg voltak hívva, ahol Roman Kemp szórakoztatta őket. Itt a „The Search” műsoruk volt a téma, ahol előkerült az úgynevezett „guitar boy” is, aki lenyűgözte őket. Jesy elárulta, hogy nem lesznek olyan jelenetek, mint amiket a tehetségkutatók válogatóin szoktak látni, azaz nem fogják kiemelni a nagyon rossz előadókat. Ők a tehetséget akarják megmutatni, nem pedig kiparodizálni valakit azért,mert nem jó. Egy pici játékra is sort kerítettek, amiben kérdésekre kellett megválaszolniuk, hogy melyik tagra igaz.

EhiTo8zXkAA8skR.jpg EhiTo80WsAAM2ah.jpg EhiX0XWXsAE4dL5.jpg 
A színfalak mögött egy fotósorozatot is készítettek velük egy kék háttér előtt.

EhiegFyWkAAnoPx.jpg EhjfWSiX0AAE6BY.jpg  

Megjelenések > 2020 > Szeptember 08. – A Heart Radio stúdiójában
Megjelenések > 2020 > Szeptember 08. – Capital FM „Breakfast with Roman Kemp” műsorában
Fotósorozatok > 2020 > Capital FM
márc
15
2020
Jesy a The Voice-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Megjelenés  /  The Voice     ♥19

A „The Voice” még mindig sikeresen fut Nagy-Britanniában, a nézők szeretik a műsort. A mentorszékben az évadok során pár változás történt, de jelenleg will.i.am, Meghan Trainor, Olly Murs és Tom Jones ülhet ott. Minden évben választhatnak maguknak az egyik adásban segédmentort, így történt meg az, hogy 2020-ban Jesy is szerepelhet a műsorban! Őt will.i.am kérte fel, akivel együtt dolgoztak az LM6-on, illetve közös dala is lesz a Little Mix-el. Egy videót tettek közzé a műsor Youtube csatornáján, amiben elárulják, miért épp ezeket az előadókat választották segédnek. Az adás tegnap este ment le a tv-ben, lent megtaláljátok Jesy-t érintő részeket összevágva.

  • Will.i.am tökéletesnek tartja Jesy-t, mivel szívéből zenél
  • Először épp egy The Voice Kids adás színfalai mögött találkoztak, kedvencünk itt hozzátette,hogy már régóta szerettek volna találkozni vele. Amikor megtudták, hogy a férfi szeretne velük dolgozni, fel se fogták
  • Emma Willis-en keresztül sikerült nekik a találkozó és a közös munka
  • Jesy szerint azért is tud segíteni neki, mert ő is egy tehetségkutató által futott be, és van tapasztalata

PhxFEAXCSCs.jpg   

márc
2
2020
A ‘The Search’ forgatásán
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  The Search     ♥14

Mielőtt bármibe is belekezdenék, ismételten bocsánatot kérek, amiért az elmúlt időszakban alig írok nektek friss bejegyzést. Sajnos ritkán jutok géphez, vannak alkalmak, amikor hazaesek, és nincs egy szabad percem sem. Ráadásul nagyon hírek sincsenek a lányokról, az Instagram posztjaikat pedig totálisan feleslegesnek érzem kiírogatni. Viszont ha továbbra is így marad a helyzet, akkor csak ezekkel tudok szolgálni nektek.

A hétvégén (végre) kimozdultak otthonról, és nyilvános forgatást tartottak a ‘The Search‘ nevezetű műsorukhoz. Mindannyian részt vettek ezen, és kiposztoltak Instagramra egy képet is. Nagyon csinosak voltak, bár nekem Jade szettje abszolút nem tetszett, nem értem mi nála most ez a bő pulcsi imádat, mikor jó alakja van, miért rejtegeti? A forgatásról ezen kívül mást nem kaptunk, de az biztos, hogy nagyon jó lesz!

littlemix_89063550_859316477830149_1281846569442773971_n.jpg   

29« ElsőELŐZŐ OLDAL......20...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »