November 12-én, tehát múlthét pénteken jelent meg a lányok legújabb lemeze, a ‘Between Us’, ahol az eddigi slágerdalok mellett felkerültek új dalok is, szám szerint 5 (Love (Sweet Love), No, Trash, Cut You Off, Between Us). Ez az első lemez, amit Jesy nélkül adtak ki, igaz a régi daloknál hallható továbbra is a hangja. A ‘Between Us’ lemezt a 10. évfordulójuk ünneplése gyanánt adták ki. A Standard kiadásra 22, míg a deluxe változatra 26 dal került fel. Aki esetleg még nem tudta beszerezni a lemezt az mindenképpen látogasson el a lányok webshopjára, ahol meg tudjátok venni, valamint csekkoljátok a 4 újabb képet, amik a lemez fotózására készültek. ![]() ![]() ![]() ![]() Ám nemcsak a lemez jelent meg, hanem kiadták kislemeznek az egyik új dalt is, a ‘No’-t, amit november 8-án jelentettek be és a lemezpremier napján ki is adtak a lányok. Ehhez felkerült egy borítókép, illetve további 8 kép a klip forgatásairól, amin egyelőre csak Jade található. A ‘No’ egyből klippel debütált a Youtube-n, így elhoztam nektek a klip kivágott képeit is, szám szerint 671 fotót. Ne felejtsétek el csekkolni a klipet, nektek hogy tetszik a klip és a dal? | ||
Tegnap debütált a lányok ‘Between Us‘ c. dala, ami a válogatáslemezük névadója is. A héten jelentették be, hogy kiadják az album megjelenése előtt, és szerencsénkre sokat nem is kellett rá várni. Csodálatos, lágy és kellemes hangzása van, mind a hárman megmutathatták benne énektudásukat. Tökéletes lett véleményem szerint, nem mostanában kaptunk tőlük lassabb zenét. Leírja az együtt töltött 10 évüket és a barátságuk szilárdságát is. Ehhez egy hangulatos dalszöveges videót is készítettek, lentebb megnézhetitek, illetve az eredeti dalszöveg is felkerült az oldalra. Nekem nagyon tetszik a dal, és trióként még jobban működnek együtt. | ||
Végre hivatalossá tették a teljes dallistáját a ‘Between Us‘ c. albumuknak. Ígérték, hogy a válogatott dalok mellé öt újat is írtak, a már megjelent „Love (Sweet Love)„-t többek közt. Részleteket mutattak már a ‘Trash‘ és ‘Cut You Off‘ trackből, a TikTokon élvezettel használják őket a mixerek. Íme a teljes dallista:
Tegnap Jade interjút adott a Station Head rádiónak, amiben sok hasznos információt adott ki a Little Mix életéből és jövőbeni terveiről. Össze is szedtem nektek párat.
Anne-Marie nemrég bevallotta, hogy a ‘Kiss My (Uh,Oh)’ dalt eredetileg szólóban tervezte felénekelni, ám azt érezte, hogy hiányzik belőle valami. Miután felkérte a lányokat, hogy énekeljék vele együtt, annyira megszerette, hogy kiadta kislemezként. Milyen jól is tette, hogy felkérte őket. | ||
Sziasztok! Most is elég sok új hír jelent meg a lányokról, vagyis leginkább Jade-ről és Jesy-ről. Ám kezdeném a ‘közös’ hírrel, tegnap megkaptuk a 2022-es naptár fotóit és előrendelési linkjét is, ahol a ‘Between Us’ és a ‘Heartbreak Anthem’ fotóit használták fel leginkább, a naptár elején pedig a ‘Confetti’ promóképét láthatjuk. (Ezen a linken elő tudjátok rendelni). Illetve felraktak egy minivideót, ahol bejelentették a soron következő új dal címét, a ‘Cut You Off’-ot, ami a ‘Between Us’ lemezen lesz megtalálható. Már jó ideje húzódik Jesy első kislemezének, a ‘Boyz’ megjelenése, amiről már többször is beszámoltam nektek. De most úgy tűnik, hogy elérkezik az a bizonyos nap, ugyanis október 8-án fog megjelenni a ‘Boyz’ Nicki Minaj-zsal együttműködve. Ehhez tegnap megkaptuk a borítót is, amin a népszerű rapper is feltűnik. Azt egyelőre nem tudni, hogy klippel együtt kapjuk meg, vagy hogy azt mikor láthatjuk, de én mindenesetre izgatottan várom, hogy mivel rukkol elő Jesy. ![]() ![]() ![]() ![]() Pár napja Jade osztott meg egy sejtelmes képet az Instagram Storyjában, megjelölve a képen az angol BeautyBay sminkes oldalt. Nem is olyan régen rukkolt elő az oldal a sajátmárkás termékeivel, ám úgy tűnik, az ő szavaikkal idézve, hogy érkezik a legnagyobb közreműködésük. Igen, nem mással, mint Jade-del, aki a karácsonyi kollekciójuk arca lesz. Október 4-én, hétfőn fogják bejelenteni a hivatalos kollekciót, de swatchok alapján biztosan lesz szemhéjpúder paletta, amikben kék, lila és arany színek biztosan lesznek. Valamint egy újabb interjú is előkerült, ami a ‘Heart’-hoz készült, ahol emlékek között görgetett és felidézte őket. Például többek között az idei Brit díjátadót, egy TikTok kihívást, Confetti videó előkészületét. | ||