A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
8/6 szabad hely
Az oldalnak egy szerkesztője van, Eve, kérlek szólíts a nevemen. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérlek szalonképesen fogalmazd meg.
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Az első két dal róla a 'Don't Say Love' és a 'My Love'. Elmondta, hogy 2024-ben érkezik az album.
My Love
Megjelenés: 2023. szeptember 07-08.
Videóklip / Galéria
Leigh-Anne a 'Don't Say Love' megjelenése után nem késlekedett, bejelentette augusztusban, hogy érkezik a 'My Love' amelyben Ayra Starr is közreműködik. A dalhoz klip is forgott, igazán táncosra sikerült. A dal szeptember 7-én érkezett, a klip pedig 8-án debütált.
Don't Say Love
Megjelenés: 2023. június 16.
Videóklip / Galéria
Leigh-Anne 2023.június 16-án adta ki debütáló dalát, amely a 'Don't Say Love' címet kapta. Videóklipet is forgatott hozzá, ráadásul épp Isztambulban. Azóta kiadott egy remixet, egy R&B verziót és egy akusztikus változatot is hozzá.
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2024.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában és csak 2023-ban érkeznek a projektjei. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt.
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2024.
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. Jelenleg nincs megerősített szerződése, de híresztelések szerint a Columbia Records-dzal fog leszerződni. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet.Március 31-én jelent meg az új kollekció!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2022-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. Október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
Rendezvények, események
2023.december 09. - Jingle Bell Ball fellépés (Leigh-Anne)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Múlthét pénteken, 8-án jelent meg Jesy debütáló kislemeze, a ‘Boyz’, amit az előző bejegyzésben már olvashattatok és meghallgathattátok. Nos, ennek promotálása érdekében több rádiós stúdióba ellátogatott, hogy beszéljen kicsit a dalról, a hátteréről, mi ihlette a dalt. Azt már tudjuk, hogy Jesy akkor írta a dalt, amikor szakításon ment keresztül, ám 7-én ellátogatott a KISS FM rádióba ahol erről beszélt, illetve megtudtuk, hogy ilyen hosszú ideig még sosem volt szingli, de nagyon élvezi, mert felfedezheti önmagát, valamint, hogy a rajongók saját magukat nevezték el, ők lettek a ‘baddies’. A stúdióból 12 fotót, valamint az érkezésről/távozásról további 20 fotót találhattok.
Ugyanezen a napon, tehát múlthét csütörtökön pedig bulizni indult a londoni éjszakába, ekkor is lesben várták már a lesifotók, erről szintén 20 lesifotót találhattok meg a galériában.
Valamint a kislemez megjelenése napján a ‘Global Radio Studio’-ba ment, erről nagyon szuper kis fotók születtek, ugyanis egy ‘Boyz’ feliratú autóval érkezett meg a helyszínre. Erről pedig elég sok, szám szerint 208 szuper minőségű képeket találhattok meg.
Ezen kívül még számtalan interjú jelent meg, ahol nyilatkozott. A ‘Happy Place Podcast’-ben vendégeskedett, erről egy elég hosszú, közel 47 perces beszélgetés került fel. Természetesen itt is a kislemez állt a beszélgetés fő hátterében, de beszélt arról, hogy most érzi magát a legboldogabban és hogy készen áll az új fejezetre, amit az élet tartogat számára és mennyire szabadnak érzi magát, most, hogy távozott a Little Mix-ből. Valamint, hogy mennyire csapdában érezte magát. A ‘Zach Sang Show’-ban is vendégeskedett, erről 27 perces interjú került fel Youtube-ra, ahol videóhívásban beszélgettek. Itt is a dalról, a LM távozásról beszélgettek leginkább. Pár napja került fel az ‘Entertainment Tonight’ interjú is, ahol a dal mellett a randizásról beszélgettek és azt is megtudtuk, hogy nem beszélt már a LM-es lányokkal jó ideje. Elárulta, hogy azt szerette a legjobban, hogy a Little Mix-ben volt, hogy közösen álltak ki dolgok mellett a dalaikban és hogy senki sem akart a ‘fő’ ember lenni. A ‘Hits Radio’-ba is ellátogatott még 7-én. Természetesen itt is a dalról beszélt leginkább, ám mesélt arról, hogyan jött létre a közreműködés Nicki-vel, hiszen számára ő a rap királynője. Elmesélte, hogy a héten kezdi próbálni a ‘Boyz’ dalt, hogyan fogja majd színpadra vinni, ami miatt nagyon izgatott. Végül pedig még 2 beszélgetést hoztam, az egyik a ‘The Bellissimo Files’-hoz készült, ahol arról beszélt, hogy magához akart leginkább hű maradni. Az utolsó interjúban a ‘The Project’-tel beszélgetett. Itt többek között tanácsot adott azok számára, akiket online bántalmaznak.